Hidd el én is nevetek az olyanon mikor azt írják.. ' Mi lett volna ha..'miért nem léptem..' vajon tetszettem neki..'  :)

XD

Bocsi, de ha ilyet olvasok, mindig nevetnem kell és eszembe jut mért is vagyok realista. XD

Sziasztok!
Szerelmesek vagytok? De nem tudtok együtt lenni? Segítség kéne? Esetleg mágia? Én segítek.

Elérhetőség: szerelem8@citromail.hu

Szia, nincs rosszabb a megbánás érzésénél. Állandóan azon morfondírozni, hogy

"mi lett volna, ha", "mért nem léptem", "vajon tetszettem neki", "vajon benne lett volna" stb.

Egész életemben ezeken fogok gondolkozni... :(

Szia!

Igazad van! De egyetemen és felsőoktatásban nem olyan Istencsapása dolog ez mint középiskolában...

Az én régi sztorim jól végződött... először is kiderült hogy rokonlélek a tanár, másodszor meg tökjó humora van.... és bármilyen furi már nem érzek olyat mint régen... de nagyon jól elnevetgélünk... és olyan élmény amint mindenkinek kívánok legalább... :)

Aztán persze van olyan is ahol akadályok vannak... és felnőtt korodban ksözönt rád... ott már nem is az a lényeg hogy tanár vagy nem tanár... hanem a lelke... Nyilván jobban észrevehető ha tanárod... de nem elsődleges dolog ez...

De tény, hogy sosem voltam a híve annak hogy titkoljuk az érzéseinket ha nem muszáj... Írjátok meg, mondjátok ki, írjatok verseket, dalokat... bármit de ne tartsátok magatokban...

A meg nem lépett lehetőséget örökre bánni fogjátok!

szeretettel: Tina

Sziasztok, úgy döntöttem, hogy a továbbiakban nem irok teljes történetet, csak a végét.

XY az álomférfim, már vagy 3 éve szerelmes vagyok belé (magam sem fogtam fel azt, hogy hogyan) kb. egy ponttól kezdve 1,5 évig nem láttam, majd egyszer csak felbukkant a kadvenc kirándulós helyemen, ott ahol magam lehetek, gondolkodhatok és elszakadhatok minden negatív dologtól, ami nyomaszt...babakocsit tolt.

Szóval a gyomrom összeszorult, levegőt alig kaptam és mire hazaértem sírógörcsben törtem ki...de mind ez az én hibám, ha annak idején frankón közlöm vele a tényeket...de ez van, ilyen az élet.

A lényeg, ha szerelmesedni látszotok egy tanárotokba, ha a helyzet engedi, mondjátok el neki. Sosem tudhatjátok, hogy mi lesz később. Kb. 21 évesen lépjetek túl a "dehát ezt nem szabad" gondolaton, mert egy életünk van, és ha ebből nem hozzuk ki a maximumot, a legvégén csak a sajnálkozás marad.

Sziasztok,

Rég jártam itt, de azért követtem a hozzászólásokat. Volt egy próblémám, amit jó volt megosztani veletek. :)

Most nem egy problémát, hanem egy problémakört szeretnék felvázolni, talán nem is megoldást vagy meggyugvást keresek...csak ki akarom adni magamból, mert már magamban tartani fáj, felemészt ez az érzés, amit igazán nem is tudok hova tenni, legalábbis azt hogy hogyan alakult ki és egyáltalan, miért érzem mindig...

Kezdjük...ugorjunk vissza az időben kb. 5 évet. Szerintem magyaráznom sem kell milyen környezetbe csóppentem bele...új hely, új emberek, új helyzetek, új időszámítás(egy félév az egy félév). Hétről hétre találkoztam valakivel(no nem egy padtársammal), heti egyszer 1,5 órát töltöttünk "együtt"...

A vicces-kedves-aranyos, szikár...kb. ennyi meg a neve(XY) meg az egyebek ugye. Nem is nagyon ragadt meg bennem több ennyinél az első felvonás után.

Lépjünk egy nagyot..épp a 3. vagy 4. felvonásnál járunk (na ilyenkor vágyódom a középiskolás évek után, ott mindig tudtam épp hányadikat taposom )... túl vagyok pár kisebb-nagyobb kapcsolaton..szóval ugy alakult, hogy XY megint a heteim része lesz, de most van pár csavar a dologban, kisebb hely, kevesebben vagyunk...és kinyílt csipákkal..ne kérdezzétek, hogy beszéltem e vele a szokásos körökön kívül valamit is...nem emlékszem, mert csak az maradt meg bennem...XY 1.5 órája jó volt. Jó volt, és mint mindig történik az ember tesz egy pipát, készül a következő aknamezőre.

A későbbi felvonásokban többszörösen, szenvedélyesen álmodtam vele, annak ellenére, hogy az eddig talalkozásaink felejthetők voltak...néha beszélgettünk is, ill. azt hiszem, de nem is emlékszem ilyenre, csak pár momentumra, magázódtunk...nos igen ez a legbiztosabb e téren.

Járhattam én bárkivel, XY érzése ott volt, legalábbis lappangott bennem.

A 7. felvonás terén, úgy döntöttem, csinálok valamit...levelezzünk. OK, de hogy levelezzek valakivel akivel semmi kezdeti kapcsolatom nincsen. Mert úgye ismerősök nem vagyunk, pláne jó ismerősök. Kellett találnom egy "jó" okot, hogy elinduljon valahogyan ez a levelezés...műkszik nálunk egy iskolaújság szerüség, gondoltam bővítem a tevékenységi körömet (na meg az önéletrajzban is jól mutatnak az ilyenek), így az ujság szerkesztőjétől kaptam pár témát. Az egyik az INTERJÚ volt. Nos az ürügy megvolna.

Elővettem papírt, tollat...na azért ennyire nem durvolok - csak néha  -, e-mailcím beilleszt, témát vázol+hízelgés felső fokon és elküld. Szeretem ezt a játékot játszani, egy levélben magázó hangnemben annyira jól le lehet venni az embert (pláne a férfit) a lábáról, de ami ezután történt...folyt. köv lesz

Szerintem kicsit bajban vagy, mert nem történhet köztetek semmi. Egyenlöre legalábbis, ha te kijárod a sulit akkor lehet, de nem amég ö a tanárod.

Sziasztok ^^

Sajnos én is ebben járok,pedig próbálom elfejteni a nyarat arra szántam hogy elfeljtsem egy darabig sikerült is de elkezdtem újból álmodni vele és megint elkezdödött az egész:(

Sziasztok!

Elég régi topic már ez, de gondoltam én is megosztom veletek a történemet, ha még valaki olvasná... :)

Így a 19 éves korhoz közel még ugyanúgy gondolok rá vissza, mint akkor, 16 évesen. Gimnázium 2. osztályában új angol tanárt kaptunk, aki első pillantásra elvarázsolt. A pletykák szerint voltak neki "furcsa" ügyei korábban, mint pl. az, hogy a végzős lányok valamelyikével lefeküdt. Nem hittem el ezeket az állításokat, mivel felesége volt/van és 3 gyermeke. Már első órán engem szólított fel elsőnek és sokszor találkozott a tekintetünk. Teltek múltak a napok, hónap és egyre többet beszélgettünk órák után, szünetekben. Végig félreérthető dolgokat mondott, egyik szünetben azt is kifejtette nekem, hogy megtenne dolgokat, amiket a szíve diktál, de az esze nem engedi. Nagyon sokat gondoltam rá, így leírva viccesnek tűnik, de tényleg nagyon tetszett, elalvás előtt sokat fantáziáltam arról, hogy milyen lenne a randink. Emailben is sokat beszélgettünk, év végén akik két jegy között álltak témazárót írtak két anyagból, velem nem iratta meg, annyit mondott, hogy írjak egy fogalmazást, mivel ötletem sem volt, hogy milyen témát válasszak, ezért írtam neki egy levelet, hogy mégis mire gondolt. Azt válaszolta, hogy csak másoljak ki egy szöveget a könyvből, így legalább nem mondhatja senki azt, hogy nem csináltam semmit. Mikor másnap odaadtam neki a fogalmazást, azt mondta, hogy köszöni a levelet, mire megkérdeztem, hogy milyen levelet? ez egy sima fogalmazás csak. Erre azt mondta, hogy remélte, hogy szerelmes levelet írtam neki. Mindig kételkedtem abban, hogy viszonozza -e az érzéseimet, mert egyfolytában olyan dolgokat tett, amit diákokkal nem szokás, de mégis volt benne valamiféle távolságtartás. 11.-ben is Ő volt még a tanárom, akkor már nem bírtam magam tűrtöztetni, egyre inkább fel akartam magamra hívni a figyelmet. Az akkori barátom hozzá járt külön angolra, tehát ismerték egymást, mindent az angol tanáromnak mondtam el róla, kérdezősködött az életemről. Ezeket leírva rájöttem, hogy nagyon hiányzik.. :) na tehát visszatérve a témához, 11. év végén bejelentette, hogy jövőre nem Ő lesz a tanárunk, mert elmegy a suliból, mivel inkább a nyelviskolájára akart koncentrálni. Ez csütörtöki napon történt, lesokkoltam, könnybe lábadtak a szemeim is, de nyíltan nem akartam kimutatni. Pénteken már nem volt angol óránk, pedig el akartam tőle köszönni, de már csak az az egy nap volt hátra, ezért pénteken amikor találkoztam vele a folyosón, elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, hogy elmegy és azt is, hogy olyan sokszor nem úgy viselkedtem vele, ahogy kellett volna. (nagyon sokszor bunkó voltam vele, így akartam felkelteni még jobban a figyelmét.) A párbeszédünk közepette becsengettek az órára, ami nekem éppen biosz volt, de egyikőnket sem zavarta, tovább beszélgettünk, az egész párbeszédre már nem emlékszem pontosan, de arra tisztán, hogy amikor kezetfogtunk búcsúzás képpen, (lány létemre nem értettem miért pont így akartam tőle elbúcsúzni..:D) megkérdezte, hogy a puszi még belefér? adott két puszit, ennél több soha nem történt közöttünk.
12.-ben majd megszakadt a szívem, amikor nem ő jött be első nap angol órára, de tudtam, hogy jobb ez így. Pár hónapig bírtam nélküle, majd jelentkeztem nála külön angolra. Egyik órán el kellett mesélnem az aznapi napomat, én meg elkezdtem a reggeltől, hogy felöltöztem blabla... és elkezdett rajta nevetni. Tisztán emlékszem minden szóra, ami aznap elhangzott, de annyi a lényege, hogy olyanokat mondott, hogy örül neki, hogy már nem a tanárom, mert már kimondhatja azt amit gondol és nem kell félnie attól, hogy feljelentem.. :D volt egy óra a teremben, ami hangosan kattogott, ezt mindig szóvá is tettem. egyik alkalommal azt láttam csak, hogy mereven nézi az órát, meg is kérdeztem, hogy miért csinálja? azt mondta, hogy mindig elfelejt venni egy újat, pedig a kedvemért fog és, hogy amikor más diákokkal van órája és hallja az óra kattogását midnig rám gondol. Imádtam azokat a keddi napokat, amikor vele lehetettem, még ha csak 3/4 órára is... Facebookon is beszéltünk, ott is nagyon sokat célozgatott, úgy beszélt velem mintha tényleg érezne valamit irántam.... egész beleéltem magam már ebbe az egészbe, majd szépen lassan rájöttem, hogy ha még igazam is lenne és tényleg érezne valamit irántam, esélytelen lenne ez a kapcsolat, tehát kiiratkoztam a különóráról is, nem írtam neki több emailt se. Az utolsó az volt, amiben leírtam neki, hogy nem megyek többet az órára. Erre csak annyit írt vissza, h: OK. Majd találkoztam vele a suliban ,(mert időközben visszajött , de csak óraadóként tanított egy osztályt) megállított és elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy már nem járok hozzá és a levelében azért fogalmazott olyan röviden mert hirtelen nem tudott rá reagálni... Elmondtam neki, hogy megértem és , hogy kár, hogy már nem tanít. Azóta csak futólag beszéltünk 1x-2x, de ugyanúgy összetalálkozott a tekintetünk.
Maaajd ezen a nyáron sétáltam az utcán, pont a házuk előtt, ő pedig knt volt az udvaron, locsolt. Köszöntem neki, megkérdezte, hogy milyen lett az érettségim, elmondtam neki, hogy jó lett, de biztos jobban sikerült volna, ha ő van bent érettségiztetni szóbelin. Erre azt válaszolta, hogy majd kiengesztel valamivel. Ezek után megint eszembe jutott, hogy mennyire odavoltam érte és azt kívánom , bárcsak eltölthetnék vele még egy évet...

Ez volt az én történetem, ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lett, de annyira jó volt ezt végre leírni. :)