GYERMEK

Hogyan segítenek a gyerekek meghatározni céljaidat?

Szerző:
Szabó Anna
Az életed „pauzára” van állítva, mióta megszülted a gyerekeket? Ha voltak nagy álmaid a gyerekek előtt, nem kell azokat elfelejteni. Ha vannak gyerekeink, az segít eldönteni, mi is fontos valójában.

Volt egyszer egy író, úgy hívták, Cyril Connolly, ő mondta: „Nincs is nagyobb ellensége a jó művészetnek, mint egy babakocsi az előszobában”. É sokan gondolják így. Legyen bár művész, vagy befektetési tanácsadó, a legtöbb ember úgy tartja, a gyerekvállalás buktató, amit jobb elkerülni, vagy legalábbis késleltetni.
Hát igaz volna? A babakocsi az előszobában tényleg megakadályozza, hogy elérjük, amire képesek volnánk? Butaság! Épp az ellenkezője igaz.
A barátnőm, mielőtt a kislánya megszületett volna, mindig írónő szeretett volna lenni. De valójában sosem tett semmit érte, csak mondogatta. Álmodozott. Be volt zárva irodai munkahelyére, és azt nem merte föladni a bizonytalanért. Majd egyszer – mondogatta, és az a majd egyszer valahogy sosem akart eljönni. Majd ha lesz elég spórolt pénze egy-két évre. És amikor terhes lett, azt hitte, már az álmodozásnak is vége.
És a baba megszületése fölszabadította. Ugyan a kisgyerekkel rengeteg dolog akadt, egy darabig rettenetesen fáradt is volt, de végre rájött, elég szundi-időben félrehúzódni, hogy írhasson, nem kell minden konvenciót felrúgva a Bahamákra költözni hozzá.
Muris, de több szabadideje is lett. Azelőtt rengeteget túlórázott, de ettől csak fáradtabban és morcosabban tért haza a munkahelyéről. Most, hogy a gyerek mellett tölti minden idejét, úgy néz ki, mintha kevesebbet volna szabad, de azt a kevesebb időt másképp osztja be.
És végre csöppet sem keserű. Egész életünkben kifogásokat keresünk, mit miért nem tettünk meg. És a „babakocsi az előszobában” bizony remek kifogás. Pedig nem szabadna a gyerekeket hibáztatni a meghozott és meg nem hozott döntéseinkért.
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL