LELKIPATIKA

5 tény, ami bizonyítja, hogy nem léteznek véletlenek

Szerző:
Szabó Anna
Jelentőségteljes véletlenek bármelyik pillanatban történhetnek velünk. Lehet, hogy a mindennapi rutincselekvések sorában egyszer csak minden átmenet nélkül valami különös esemény vonja magára a figyelmünket. Jó, ha hiszel a véletlenekben, mert semmi sem véletlen!

Bizonyára veled is előfordult már, hogy eszedbe jutott egy régi barátod, akire évek óta nem is gondoltál, el is felejtetted már, de másnap váratlanul összefutottál az illetővel. Véletlenek jelezhetik előre azt is, hogy épp idejében hozzájutsz valamilyen ismerethez, amelyre szükséged van, de fogalmad sincs arról, merre keresd. Az eset részleteitől függetlenül érezzük: valószínűtlen, hogy ez pusztán a véletlen vagy a vak szerencse műve lenne. Amikor egy ilyen véletlen megragadja a figyelmünket, egy pillanatra még félelmetesnek is érezzük a dolgot. Valahol mélyen érezzük, hogy a dolognak szükségszerűen be kellett következnie, éppen úgy és éppen akkor, amikor történt, hogy életünket új irányban, kiteljesedés felé terelje.

Carl Jung, a svájci pszichológus a jelentőségteljes véletlenek jelenségét szinkronicitásnak nevezte. Hangoztatta, hogy a szinkronicitás a világmindenség működési elve, amely független az ok-okozati összefüggésektől: olyan törvény, amelynek működése az embert a tudatosság kiteljesedése felé segíti.

Nem sok olyan ember él, aki életére visszatekintve észre ne venné a véletlenszerű események sorozatát, amelyek jelenlegi életpályájára, házastársához, barátaihoz és egyéb kapcsolataihoz vezették – tehát amelyek megteremtették élete jelenlegi alapjait. Sokkal nehezebb olyankor észrevenni ezeket az életeseményeket, amikor megtörténnek. A szinkronisztikus események drámaiak is lehetnek, ám lehetnek nagyon aprók és finomak is. Ilyenkor könnyen megeshet, hogy véletlennek minősítjük őket – amint a régi, anyagelvű világszemlélet sugallja -, és nem foglalkozunk velük többet. Legtöbbünk hozzászokott, hogy az életet az ego útmutatása szerint élje, amikor reggel fölkel, az az első gondolata, hogy az egész napját tökéletesen kézben kell tartania. Elménkben változhatatlan listát hordunk, amelyben a mindenképpen elintézendő ügyeket jegyeztük fel, és ez a szemlélet csőlátáshoz vezet. Holott a rejtély mindig ott van, ott táncol életünk látóhatárán, és általa olykor röpke bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen lehetőségek állnak előttünk. El kell határoznunk, hogy lelassítunk, átállítjuk az élességet, és az elénk kerülő lehetőségek szerint cselekszünk. 

 

{KEPGALERIA}

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

lelkipatika pszichológus szinkronicitás
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL