GASZTRO

Bazsalikomos húsgolyók gombamártással

Szerző:
Szabó Anna
Egy egyszerű, bő fél óra alatt elkészíthető fogást hoztunk most, amely akár hétvégi asztalon is megállja a helyét. Mivel szépen zöldell a bazsalikom, így a fűszerek mellett a húsgolyóba is kerül egy nagy marékkal.


Hozzávalók

- 25 dkg darált hús
- 1 vöröshagyma (kisebb)
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt bors
- 3-4 ek zsemlemorzsa
- bazsalikom (ízlés szerint)
- 1 db tojás
- 2 ek olaj


Elkészítés


A vöröshagymát, a fokhagymát, és a bazsalikomot vágjuk apróra. A darált húshoz adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, a bazsalikomot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd alaposan gyúrjuk össze. Adjuk hozzá az egész tojást, és annyi zsemlemorzsát, hogy formázható masszát kapjunk, majd vizes kézzel formázzunk belőle kisebb golyókat. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, tegyük bele a húsgolyókat, majd a lángot mérsékelve, süssük szép pirosra.

Gombamártás

- 25 dkg csiperkegomba
- 1 db vöröshagyma (kisebb)
- 1 dl fehérbor
- 2 dl főzőtejszín
- só
- őrölt bors
- 2 tk kukoricaliszt

A vöröshagymát vágjuk apróra, a gombát szeleteljük fel ízlés szerint. A húsgolyók sütésénél visszamaradt zsiradékot hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Tegyük hozzá a felszeletelt gombát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pároljuk néhány percig, majd öntsük fel a borral. Tegyük bele az előzőleg pirosra sütött húsgolyókat, és félig lefedve főzzük pár percig.

A főzőtejszínt keverjük simára a kukoricaliszttel, öntsük rá a gombás húsgolyókra, és óvatosan kevergetve addig főzzük, hogy a szaft kellően besűrűsödjön.

Forrás és képek:  Gizi receptjei

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL