Kedves Spanci!

Ma van a születésnapom. Illetve az újraszületésem első évfordulója. De én az elsőt ünneplem. Sokan segítettek rajtam, miután Ózdon megtaláltak, amiért nagyon hálás vagyok. Jó volt a Spánielfarmon, ott szerettem meg a házi kosztot, amit te, Spacni főztél, és ott volt az a kedves lány, aki párszor elvitt magához. Ő hozott el azon az októberi estén is ide, ebbe az újépítésű házba, ahol a lakás klassz, külön szobám van, és képzeld, egy nagy terasz is tartozik hozzá. A kertre néz. Sokan mászkálnak benne, mert ez tulajdonképpen egy sétány, ezért mindig kifekszem oda, főleg, ha süt a nap. Persze, este is csuda jó, egy magamfajta spániel fiúcska végülis ekkor él igazán…

Szóval október volt…

A két srác, aki várt, nagyon aranyos volt, de hát nem tudtam, mit várhatok tőlük. Egy újabb átmeneti helyet? Csak megnéznek, hogyan viselkedem? Nem tudtam… Jó, voltak már kint a farmon, meg hoztak valami kekszet, de hát annyiszor eljátszották már ezt. Untam. Gazdit akartam, véglegeset.

Egy szerdai este volt, amikor megérkeztünk a kedves lánnyal. Ő is körbenézett, persze, engem is izgatott a lakás. A szagok... Körbe lehet járni, a nappaliból kimenni a teraszra, onnan be a hálóba, és vissza. A helyemet rögtön megtaláltam, kényelmes volt. Puha, nagy, és egy plusz pokróc is volt benne, praktikus, mert csak ezt kell kimosni. Mint az ágynemű…

Szóval tulajdonképpen jól indult a dolog, de bizalmatlan voltam. Másnap elmentünk egy közeli kozmetikushoz, aki megfürdetett, trimmelt, és a mai napig hozzá járunk. Imádom a wellnesst. Főleg nyáron, amikor a lány jó rövidre levágja a szőrömet. Nem bírom a meleget…

Amikor visszajöttünk, bementem a helyemre, és napokig ki sem jöttem. Csak amikor levittek sétálni. Az már akkor is tetszett. Próbáltak etetni, de a tálból nem kellett semmi, a tenyerükből is csak egy-egy falat. Mondjuk konzervvel próbálkoztak, és ez nem volt jó húzás. Már a szagát is utálom. Aztán kipróbálták a nekem főzött húslevest, csirkenyakból és zúzából, vagy szárnyból és apróhúsból, sok zöldséggel. Na, ez már tetszett. Annyira, hogy egyszer, amikor a velem is tök kedves bejáró néni nem a nekem előre kiporciózott ebédadagot adta oda, hanem a heti teljes tálnyit, akkor azt mind megettem… Szegény, ő kapott ki, de náluk, Erdélyben a kutyák ennyit esznek, mondta. Mondjuk az a Mezym forte, amit beadtak, jót tett az emésztésemnek…

Jó, elismerem, nehezen indult a dolog, és nem a gazdikon múlt. Ők mindent megtettek, de én egy kicsit magam alatt voltam. Pedig az első hétvégén még egy nagyot sétáltunk is a napsütésben, de az kimerített. A végén már menni se tudtam. Nem voltam én félórás sétákhoz szokva… Még szerencse, hogy felmentünk az egyik fiú anyukájához, aki tőlünk 10 percre lakik. Ő a nagyi. Jó nagy a lakása, 3 és fél szobás, napközben sokat vagyok nála. Sétálunk, labdázunk, ebédet ad, aztán estefelé a fiúkkal megyek haza. Már otthon vacsorázok. De van, amikor otthon dolgozik az egyikük, és akkor maradok én is. Amikor meg a munkájuk miatt elutaznak, akkor a nagyinál éjszakázom, de tulajdonképpen mindegy, mert mindkét helyet szeretem…

Igazából akkor vettem észre először, hogy nagyon fontos vagyok nekik, amikor az első vasárnap este éreztem, hogy le kell mennem, sétálni. Csúszkálni kezdtem a szőnyegen. Az egyikük, akinek már volt két spánielje, azonnal levitt. Jaj de jó volt megkönnyebbülni… Aztán, a következő napokban már kezdtem megéhezni is. Akkor szerencsére már a házi kaját preferálták, ami nekik is jó, mert marad alaplé. Az meg ugye sok leveshez kell, és eddig nekik nem volt ilyen. Most tele van a mélyhűtő alaplével, mert ennyit én sem tudok megenni…

Lassan kialakult a napirendem

Szerencsére ők sem szeretnek korán kelni, én meg egyenesen utálok. Persze, ha kell, leballagok reggel 7-kor sétálni, de utána rögtön visszafekszem. Este viszont imádok lent lenni. A szagok akkor leírhatatlanok. A közeli parkban van egy sün, na, ő különösen izgat. Egyszer már a számba is vettem. Mondjuk nem volt kellemes érzés, úgyhogy felesleges volt leszúrni érte, gyorsan visszatettem a földre.

Az állatok amúgy nagyon izgatnak. Sokat utazunk, van kocsi is, de vonatoztam is már. Voltunk Hévízen, Egerben, a szőlőben meg már törzsvendégek vagyunk. Nyáron egy hétig ott laktunk, imádtam szabadon rohangálni. És hát ott minden volt, szamár, ló, nyulak, sok kutya, csirkék. Mindenkit megugattam, a házi macskát pedig felkergettem a fára. Nem egyszer. Sokszor. De ha kell, természetesen tudok viselkedni. Egyszer modellkedtem is, mert az egyik gazdinak kellett egy képsorozat a hobbijáról. Velem fotózkodott. A fényképész lány pedig azt mondta, profi modell is lehetnék. Kétségtelen, tudok jófiú is lenni. Sőt, úriember. Az utcán sokan megnéznek, ahogy elegánsan vonulok…

Azt hiszem, kb. 2-3 hónap telt el, mire újra a régi lettem

Akkor ugattam először, mert megláttam azt a macskát a sarkon, és rohantam utána. Azóta is minden reggel őt keresem. Értettem, hogy miért neveztek el ideiglenesen Csigának a farmon, de a Brady név nagyon tetszik, hallgatok is rá. Végülis angol cocker spaniel vagyok. És nem egy lassú kutya. Szerintem.

De most mennem kell. Késő este van, lassan mennünk kell sétálni. Tudnék vagy egy órát rohangálni és szaglászgatni lent, de inkább sietek vissza. Van még egy szelet a szülinapi sült tarjámból…

Ja, és a haverom: Samuka - jelenleg Neki keressük a szerető gazdit!

Ő egy ifjű titán! Tudtátok, hogyha a plüssmackókat keresztezzük a szeretetbombákkal, abból lesznek a samuk??? Így van, erre a mi Samunk a bizonyíték, Aki hatalmas szívvel, végtelen nyugalommal és természetesen a samukra jellemző bájjal várja azt az Egyet, azt az Igazit, aki soha többé nem hagyja cserben!!!

És ne feledjétek, folytatás következik... holnap is írok ám!

Addig is itt tudtok lájkolni és olvasgatni engem >>