GYERMEK

A játék szerepe egy gyerek életében

Szerző:
Szabó Anna
Tekintsünk vissza a régmúlt időkre, gyerekkorunk legszebb pillanataira, mi az ami akkoriban a legnagyobb boldogsággal töltött el ? Nem más mint a játék, amely minden gyerek életében létfontosságú szerepet tölt be.

 

Míg egy felnőtt általában azért játszik, hogy kikapcsolódjon, megtörje a munka és a hétköznapok egyhangúságát, addig ez egy gyereknél szinte egy egész napos folyamat , tehát számára ez tölti be a munka szerepét.

Miért fontos?

A játék annyira nélkülözhetetlen, hogy hivatalosan is minden gyerek jogaként tartják számon, hiszen elengedhetetlen a fizikai , érzelmi, szellemi és társadalmi fejlődésben.
Sokan vélik úgy, hogy nincs is olyan nagy szerepe, csupán szórakozás, helyette értelmesebb elfoglaltságot is találhatna egy gyerek, mint például a különböző magánórák iskola után, ennek következtében pedig a gyerek holtfáradtan zuhan be az ágyba akárcsak egy felnőtt, ami egy nem normális állapot. Ennek legfőbb oka talán a tudatlanság lehet, a játék fejlesztő és terápiás hatásairól. A különböző típusú játékok által, megtanulják a formákat, méreteket, színeket, szerkezeteket, melyek előfeltételei az olvasás és számok tanulásában.

Terápiás hatása

Ha a gyógyító hatását vizsgáljuk rájövünk, hogy akárcsak a levegő vagy a víz, ez is van annyira fontos hiszen ahhoz, hogy az életben helyt tudjanak állni, le kell küzdeniük a fennálló érzelmi zavarokat és sikeresen beilleszkedjenek a társadalomba, amit a játék által begyakorolhatnak . Ahogyan a babázás, gyurmázás, ujjfestés segít abban, hogy rugalmasak legyenek és levezessék a felgyülemlett agressziót, úgy a meseolvasás, éneklés a társas kapcsolatok kialakításában vállal szerepet.

Jótékony hatásai

A különböző játékok nemcsak fejlesztik, oktatják de lehetővé teszik számukra azt, hogy felfedezzék a világot, felnőtt szerepeket gyakoroljanak, megtalálják azt amihez tehetségük van. Játék által fejlődik a kommunikációs képességük, nő a kreativitásuk, javul a szociális készségük, megtanulnak csoportban dolgozni és a különböző felmerülő konfliktusokat megérteni és megoldani.

Mit tehet egy szülő?

Ha az a célunk, hogy gyerekünk elboldoguljon a „ nagyvilágban ", tisztában legyen a saját értékeivel ne gátoljuk meg abban, hogy a megfelelő időt töltse el játékkal, ne erőltessünk rá olyan társadalmi normákat amelyeket nem akar vagy nem készült fel még rá, továbbá kerüljük el a merev szabályokat, hiszen mi sem gátolja jobban a kreativitás és eredetiség kibontakozását.

A játéknak megvan az az előnye, hogy nem igényel tanítást, hiszen egy gyerek életében ez egy spontán és természetes folyamat. Minden szülő „feladata", hogy csemetéjének elegendő időt, helyet és anyagot biztosítson, ösztönözze a csoportos tevékenységekre, hagyja, hogy órákat eltöltsön a játszótéren a barátaival, meg kell adni a választás szabadságát, hiszen ez az ő élete. Bár meg kell szabni különböző határokat és fel kell állítani néhány szabályt, de meg kell találni a kettő közti egyensúlyt.


Egy nagy hiba amit könnye el lehet követni, hogy nem hagyunk szabad beleszólást abban, hogy mit csináljon óvoda vagy iskola után, például ha fél a víztől ne erőltessük rá, hogy megtanuljon úszni, hiszen ez negatívan hathat ki az egész életére, majd amikor úgy érzi, hogy készen áll rá azt önként jelezni fogja.

Nem szabad megfékeznünk a gyerek kíváncsiságát, érdeklődési területét, minden kérdésére próbáljunk meg türelemmel válaszolni és reálisan értékelni a „munkáját", nem szabad megalázni de túlértékelni sem.

Csak kreatívan!

Sok szülő él abban a tévhitben, hogy gyereke csak akkor tudja igazán jól érezni magát ha megveszi neki a legdrágább és legújabb játékokat, azonban ezáltal meggátoljuk őt abban, hogy használja a képzelőerejét és kreativitását. Mindig fontos az improvizáció, a legegyszerűbb és a legolcsóbb, vagy az épp otthon pluszban levő dolgokból is remek játékok készülhetnek, mint például kartonból babaház, egy régi kinőtt pólóból mackó, végtelen a lehetőségek száma.


Ennek előnye, hogy így nemcsak közösen tölti el az időt a szülővel, de ha ő saját maga készíti el megtanulja értékelni és nem unja meg pár nap után, amire a gyerekek hajlamosak. Ne feledjük, hogy a folyamat a fontos a korai életkorban, és nem a termék!

A játék egy gyerek életében soha nem időpocsékolás, ellenkezőleg, fontos szerepet játszik egy egészséges és sokszínű személy kialakulásában, kérdezd csak meg bátran bármelyik gyereket, hogy mi a legfontosabb dolog az életében, a játék biztosan az elsők között lesz.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL