Nem új keletű dologról van szó, ugyanis már réges-régen, az ókorban is hódoltak ennek a különös tájékon történő élvezetnek. Az ókori Egyiptomiban kifejezetten különleges és kiváltságos közösülési formának tekintették, nem akárki számára adatott meg, hogy ilyen hagyománybontó módon élvezhesse a szerelmet.

A görögök már-már mesteri módon űzték az anális szeretkezést, innen is ered a „görög szerelem” elnevezés. Hogy miért alkalmazták a kelleténél gyakrabban? Mert a lányok nem adhatták oda csak úgy a szüzességüket, amikor ők gondolták. Ezért aztán más megoldás után kellett nézniük. Zeuszról úgy tudjuk, még jobban cifrázta a dolgot, ő ugyanis fiatal férfiakat tett magáévá ezen a módon. Dionüszosz nem éppen kedves „beceneve” a glütéer (azaz, seggbe dugó) sem véletlenül ragadt a bor és a szerelem istenére. A középkorban, mint minden, ami fajtalankodásnak számított, tiltott szeretkezési forma volt és halálbüntetéssel sújtották, aki ilyesmit merészelt tenni.
Hogy jó-e az anális szex, csak az tudja megmondani, aki már próbálta. Egyénenként változó ugyanis, hogy kinek nyújt élvezetet, és kinek nem. Vannak, akik megesküsznek rá, hogy a világ legjobb orgazmusát képesek így átélni, mások gyűlölik és fájdalmasnak tartják. A férfiaknál az anális közösülés hatással lehet az orgazmusra, hiszen a végbélen keresztül izgatható a prosztata.

Azt nem mondom, hogy mindenképpen próbáld ki, ugyanis nem éppen veszélytelen mulatság. Ha éppenséggel nem érzel rá késztetést, és nem érzed azt, hogy csak íly módon tudod élvezni a szexet, azt tanácsolom inkább ne részesítsd előnyben a vaginális szeretkezéssel szemben.
Az anális szex elég sok veszélyt rejt magában. Annak ellenére, hogy sokak számára nagyon élvezetes, ez is olyan, mint a dohányzás: attól, hogy szereted csinálni, még lehet, hogy rossz hatást gyakorol a szervezetedre. Hiába vagy ugyanis rendkívül elővigyázatos, és mosod át magad odalent elég alaposan, a baktériumokat nem tudod teljesen kitisztítani végbélnyílásodból, így a fertőzés veszélyének lehetősége ugyanúgy megmarad. Arról nem is beszélve, hogy az AIDS, a Hepatitis és a különféle nemi betegségek végbélen keresztül is fertőznek. És nem csak a homoszexuálisok körében!
Vegyük tehát sorra, mire kell odafigyelned, ha partnereddel úgy döntötök, hogy kipróbáljátok! 
Figyelem!
A rendszeres, vagy túl gyakori anális szex a végbélzáróizom kitágulásához vezethet, „meglazulhat”, ami székleteresztést okozhat! Ez pedig igen kellemetlenül hangzik...
1. Kényszer hatására semmiképp se menj bele, csak ha te is igazán szeretnéd – ez persze a vaginális közösülésre is vonatkozik!
2. Nagyon fontos, hogy ne kombináljátok az anális szexet a hüvelyi, vagy orális úton történő szeretkezéssel! A végbélnyílásban található baktériumok rátapadhatnak a hímvesszőre és így bejuthatnak a hüvelybe és a szádba is. Azt pedig biztosan nem szeretnéd...
3. Azt ugye nem is kell említenem, hogy nem árt tisztának lenni? - Ha érted mire gondolok...
4. A behatolás nagyon lassan, óvatosan történjen, mert a végbélnyílás igen sérülékeny! Az aktus közben is vigyázni kell, ha nem élvezed, azonnal hagyjátok abba! Használjatok síkosítót, vagy vazelint! Javaslom, hogy barátod először az ujjaival próbálkozzon, hogy popsid hozzászokjon a behatoláshoz és könnyebben ellazulhasson. Így nem fogsz annyira „feszíteni” és ha megfelelően kitágultál, jöhet, aminek jönnie kell. (Vagy, ami annyira szeretne..)
5. Mindenképpen használjatok gumi óvszert!
Hogy miért szeretik úgy a pasik?
Akik szeretik, valószínűleg azt élvezik benne, hogy a végbélnyílás szűk, így intenzívebb a szorítás behatoláskor és a különféle mozdulatok közben.
Az ingerek erőteljesebbek, ettől könnyebben eljuthatnak az orgazmushoz. A szoros nyílásból nem csúszhat ki a pénisz, így a magömlést követően tovább tarthat az élvezet.























Hozzászólások a cikkhez
« Hozzászólások elrejtése