Az angyalok köve

 

Választásod arra utal, hogy életedben nagyon fontos a szabadság, ugyanakkor nagyon szeretnél találni egy csendes helyet, ahol kellőképpen ellazulhatsz, és odafigyelhetsz a belső hangodra, a belső sugallatokra. Ha az élet úgy hozza, hajlandó vagy feladni mindent, és újra kezdeni mindent a nulláról. Ez a kő tükröt tart eléd, és rámutat, hogy a legtöbb problémát számodra a rutin, a megszokás és a monotonitás jelenti, illetve arra, hogy nagyon kevés időt töltesz azzal, hogy önmagad légy, és magaddal foglalkozz. Ez persze nem azt jelenti, hogy unalmas életet élnél, egyszerűen csak úgy érzed, hogy az életed nem abban a mederben halad, melyben szeretnéd. Próbáld meg más szemszögből szemlélni a dolgokat, ugyanis, ha így teszel, láthatod, hogy tulajdonképpen nagyon sok mindent sikerült már elérned, és a további sikerek is útban vannak feléd. Amikor nyugalomban, meditációval töltöd az idődet, a tested energiája megváltozik, és abban a pillanatban motivációs gondolatokkal töltődik fel. Ez a kő az angyalok köve. Lelked legmélyén rendkívül erős kapcsolatot érezhetsz a „másik világgal”, és az égi erők alig várják, hogy kapcsolatba lépjenek veled, hogy értékes tanácsokkal láthassanak el.     

Vissza a cikkhez >> 

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL