C3

 

Ez az év minden szempontból izgalmasnak és érdekesnek ígérkezik azoknak, akik ebbe a kategóriába tartoznak. Meg kell említeni, hogy a házasságban vagy párkapcsolatban élők számára egy egészen új fejezet kezdődik: megtalálják végre a helyüket a kapcsolatban, illetve a szerepek is rendeződni látszanak. Sok minden át fog értékelődni, át fog rendeződni ebben az évben, sőt, még gyermekáldás, vagy esküvő is szóba jöhet. Tulajdonképpen egy fordulatos, csavaros helyzetekkel teli évre számíthatsz, melyben folyamatosan tanulnivaló leckékkel találod szemben magad. Ezek a leckék tulajdonképpen a feltétel nélküli szeretetről, az elfogadásról, és a megbocsátásról szólnak majd.


Ahhoz, hogy javíts a szerelmi kapcsolatodon, szükséged lesz némi kreativitásra és együttműködésre. Az év közepén számítanod kell egyfajta érzelmi feszültségre a párkapcsolatodban, méghozzá az anyagiak miatt. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen nem lesz hosszú távú, és nem lesz más, mint egy erőpróba, mely tesztelni fogja a kapcsolat erősségét. Aki jelenleg egyedül tengeti napjait, annak az év második felében nagy esélye van rá, hogy rátalálhasson végre élete szerelmére. A szerencse csodálatosan, pozitívan rád mosolyog, elhozza a romantikát, a teljes megértést, ezáltal szinte egybeolvadsz a pároddal.

Vissza >>>

 

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL