PASISZEMMEL

Ezeregy reggel meséi

Szerző:
Szabó Anna
Lehet romantikus és meghitt. Lehet hűvös és kapkodós. Lehet megdöbbentő és csodálkozással teli. Lehet az éjszaka folytatása, vagy egyenesen pont egy rövidke mondat végén. Hogy mi ez? Ébredés az első közös éjszaka után.

Egy modern, belevaló fickónak legalább néhány tucat párban ébredős élménye kell, hogy legyen – és itt most szigorúan csak a duóban előadott gyakorlatokra gondolunk. Ahány pasi, annyi szokás: ennek köszönhetően egy új hajnal jelentheti valóban az új hajnalt, akár még olyan zamatosra is sikerülhet, mint a felszolgált, gőzölgő kávé.


A sötét oldalról szemlélve viszont koronát tehet egy ballépésre, vagy riadt visszahőkölésre is késztethet minket. Szélsőséges esetben, túlzott alkoholmámorunkból kimászva – szigorúan négykézláb – még az is komoly fejtörést okozhat, hogy miként jutottunk idáig. És hol vagyunk egyáltalán. És ki ez a nő mellettünk? Amennyiben a sorok papírra vetője még annyira analfabéta a férfilétben, és híján van efféle tapasztalatoknak, akkor még mindig nyúlhat a bevált módszerhez: kifaggathatja a rutinosabb csődöröket, milyen gondolatok is kúsznak az agyukba kakasszóra. De először az első közös ásításig el is kell jutni valahogy.

Mózes

Az iderángatott biblia szereplő ugyebár arról volt híres, hogy többek között vízválasztó szerepet töltött be a kivonuláskor. A drámai felhangot nélkülözve, de bátran kinyilatkoztathatjuk, hogy cikkünk tárgya is hasonlóan fontos szerepet tölt be. De hol is? A kapcsolat jövőjében? Nem feltétlenül, hiszen mielőtt a reggelre fókuszálunk, érdemes megvizsgálni, hogyan is csöppentünk ebbe bele. Sűrű levélváltások, rózsával kísért randevúk, parkok padján elcsattanó csókok, és gondos tervezgetés előzte-e meg az ominózus éjszakát, vagy amúgy „durr bele” alapon, hirtelen elhatározásra történt meg, ami megtörtént.

Ha már úgy alakult, hogy azon szenvedélyek oltárán áldozunk, amiknek hallatán nagyanyáink csípőre tennék a kezüket – ellenben huncut nagyapáinktól biztosan vállon veregetést gyűjtenénk be -, máris felhívnánk a csajok figyelmét valamire. Ez pedig a smink! Tessék óvatosan bánni a vakolással, mivel a rendkívül kritikus ordasoknak üvölthetnékjük támad, ha úgy érzik, mást vittek az ágyba, mint aki mellett kelnek. Amennyiben Cupido nyila a szívünkbe ékelte magát, akkor nem okoz fennakadást, hogy az alapozó lehulltával több a ránc, és vasalatlanok még a vonások, de ha csak szex-tolvajok vagyunk, akkor nehezen térünk napirendre afelett, hogy az éjszakai tündérből reggeli banya lett. Kár titkolódzni, előbb-utóbb úgyis minden kiderül.

Csak egy tánc

Például az, hogy a buli mámorában véletlenül gabalyodtunk-e egymásba, vagy akár már azt is kezdhetjük tervezgetni, hogy elefántos vagy oroszlános tapéta legyen-e a gyerekszobában. A különbség nem kicsi! Utóbbi tiszta sor, kapcsolatunk virága most bont szirmot, és a párnán fekve, a kedvest ölelve arról ábrándozunk, mennyire jó lenne, ha minden így maradna. Nem volt hiábavaló az udvarlás, a „birkózás” is működött, ezek után az ébredés is élmény, amikor alig hisszük el, hogy a szuszogó szépség tényleg a nőnk akar lenni.

 


Mielőtt rosszul lennénk a csöpögős cukormáztól, inkább nézzük meg annak utóhatásait, ha csupán egy éjszakára terveztük a letáborozást. „Nem árt tisztázni a szándékokat előre.” – figyelmezteti a társaságot Attila barátom, majd rögtön el is kezd kutatni az emlékeiben: „Bár, meg kell jegyezzem, ez sem mindig vezet eredményre. Kerültem már olyan helyzetbe, hogy egy elhajlós mulatozás után egy ágyban kötöttem ki a nem sokkal korábban megismert lányzóval, és még ruhában leszögeztem, hogy ne is reménykedjen a folytatásban. Hát kivert a víz, amikor reggel az volt az első kérdése, hogy mikor találkozunk legközelebb! Mondtam, hogy semmikor, de ezt már megbeszéltük. Hát, nem volt boldog a válaszomtól…” – törölte meg homlokát az emlék hatására leizzadt Don Juan. Szavait ne vegyük szentírásnak, hiszen ember perverz, Isten végez: az is előfordulhat, hogy meggondoljuk magunkat, és egyetlen alkalomból sok lesz, a sokból pedig kapcsolat. Na, az már tényleg sok(k). Először inkább azt találjuk ki, mit csináljunk a páros szunyókálás után.

Zászlóavatás

Mondjuk szexeljünk! Tudom, tudom, sok nő háklis ezért, és a háta közepére kívánja a reggeli lepedőakrobatikát, de legalább egyetlen dologgal nem kell bajlódniuk: a cövek felállításával. Azt valamiért a természet és a véráramlatok elintézik maguktól. Különben is, bizonyos szőrös gorillák szerint ez nekünk jár! „Ó srácok, van egy nagyon vicces storym!” – tartotta magánál a szót Attila. „Egy légyott másnapján, miközben egymást öleltük, előjöttem azzal, hogy egy férfi ideális reggele fuvolaleckével indul. Értitek, ugye, mire gondolok… no, a csajnak se kellett több, és két pillanat múlva már lent volt a paplan alatt. Szóval, tudta a dolgát a kicsike…” – somolygott magabiztosan a cimbora. „Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg olyan tintás vagy az éjjel, hogy sehogy sem sikerül életet lehelni a szerszámba, akkor legalább másnap mindenképp bizonyítani kell, hogy nem vagyunk töketlenek.” – érkezett a szituáció átértékelése Bencétől. Mindig csak ez a szex, szex, szex…


Se puszi, se pá

Mielőtt még mindenki mocskos perverzeknek tartaná a hímeket, álljon itt Zalán hozzászólása: „Szerintem meg igenis fontos a meghittség, miután kinyitjuk reggel a szemünket. Volt nekem is részem egyéjszakás kalandban, de annyira rideg volt az egész. Hiányzott a csók, alig mertünk egymás felé fordulni… nézzetek hülyének, de nem volt jó érzés…” – csóválta fejét az érzékeny lelkületű herceg. Egyébként sem kell ragaszkodni a hajnali örömszerzéshez, tudjátok hölgyek, egy férfi alapjáraton kevéssel is beéri. Egy ágyba hozott reggeli, egy kedves mosoly, némi bújás: és máris le vagyunk fegyverezve. De egyetlen dolgot soha, de soha ne felejtsetek el: ha tehetitek, hagyjatok minket aludni! Mert az alvás az szent. Amennyiben unatkoztok, vegyétek öletekbe a laptopot, és olvassátok a Női Portált. Szolid durmolásunk szolgáltatja majd hozzá a háttérzenét…

 


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL