SZÓRAKOZÁS

Szeptemberi DVD-ajánló

Szerző:
Szabó Anna
Igaz, még tart a nyárias idő, de ki tudja meddig, hiszen már elvileg ősz van. Ideje felkészülni a hűvös estékre. Ugye milyen jó otthon, a fotelban kucorogva filmet nézni? A hónap DVD-újdonságai bőven tartogatnak borzongást, izgalmakat, sőt még drámai érzelmeket is.

Ripley a mélyben
Amerikai-német thriller

A történet a londoni kortárs művészet világában játszódik. Tom Ripley egy hamisító banda feje, akik egy halott festő nevében készítenek képeket, és megpróbálják elhitetni a külvilággal, hogy a festő még életben van. A halottnak hitt művész egyik rajongója azonban gyanakodni kezd, és megfenyegeti a bandát, hogy elárulja őket, ezért Ripley szervez egy sajtókonferenciát, amelyen saját maga jelenik meg a festőként, hogy bebizonyítsa, hogy a képek valódiak. A kétkedőt azonban nem sikerül meggyőzni, ezért Ripley meghívja a birtokára és végez vele. A dolgok még bonyolultabbá válnak Ripley számára, amikor egy szemfüles detektív elkezdi keresni az eltűnt embert…

A film Patricia Highsmith azonos című regényéből készült, ami a Ripliad elnevezésű sorozat része – a főszereplő karakterét a Tehetséges Mr. Ripley –ben ismerhettük meg, Matt Damon által megformálva.

Infó

A film eredeti címe: Ripley Under Ground
Játékidő: 101 perc
Gyártás éve: 2005
Rendezte: Roger Spottiswoode
Forgatókönyv: W.Blake Herron
Főszerepben: Barry Pepper, Jacinda Barrett, Tom Wilkinson, Willem Dafoe
Megjelenés: 2008. szept. 02.

 


Hellraiser: hellworld
Színes amerikai horrorfilm

A népszerű horrorsorozat nyolcadik része, a Hellraiser-Hellworld már a harmadik olyan epizód, amelyet a kiváló operatőr Rick Bota rendezésében láthatunk.

A történet kezdetén négy fiatal, Chelsea, Allison, Derrick és Mike a barátját, Adamet gyászolja, aki azért lett öngyilkos, mert teljesen belezavarodott egy bizarr internetes horrorjátékba, a Hellworldbe. Volt barátjuk, Jake őket hibáztatja, mert akkor sem szálltak ki a játékból, amikor már látszott, hogy Adam nem bírja cérnával.

A társaság később meghívást kap egy exkluzív Hellworld buliba, amelyet egy elhagyatott villában tartanak. Az eredetileg vonakodó Chelsea is végül úgy dönt, hogy a többiekkel megy. Nagy meglepetésükre a buliban találkoznak Jake-kel. Jake azzal magyarázza, hogy egy fórumon összeismerkedett egy lánnyal, aki meghívta. A házigazda megmutatja nekik a saját hátborzongató műgyűjteményét. Az este azonban egyre rémisztőbb lesz, és kiderül, hogy a fiatalok egy pokoli partira keveredtek. A cyberspace valósággá válik, és ráébrednek, hogy az a horrorvilág, amivel az interneten játszottak, most tényleg az életüket fenyegeti.

 

Infó

A film eredeti címe: Hellraiser 8 : Hellworld
Játékidő: 91 perc
Gyártás éve: 2005
Rendezte: Rick Bota
Forgatókönyv: Clive barker, Joel Soisson
Megjelenés:2008. szept. 04.

 


Dark Matter
Színes amerikai filmdráma

Liu Xing (Ye Liu), kínai egyetemista a világegyetem eredetét kutatja egy híres amerikai egyetemen a 90-es évek elején. Eleinte minden remekül megy. Sikerül olcsó lakást bérelnie néhány kínai ismerősével, és megismerkedik a helyi teaboltban dolgozó csinos amerikai lánnyal. A tanszékvezető, Jacob Reiser (Aidan Quinn), beveszi Liut a kozmológiával foglalkozó kutatócsoportjába, és úgy tűnik, hogy csak a saját kitartásán múlik, hogy a boldoguljon. Az egyetem gazdag patrónusa, Joanna Silver (Meryl Streep) is felfigyel a szimpatikus diákra. Kimondatlan kötelék szövődik közöttük.
Liu Reiser pártfogoltja lesz, és elkíséri egy neves konferenciára, ahol nagy sikert arat. A „fekete anyagot” tanulmányozza, a világegyetemet alkotó láthatatlan vegyületet, de hamar ráébred, hogy kutatási eredményei megkérdőjelezik Reisel modelljét. Liut inspirálja a tudományos áttörlés lehetősége, de közben nem törődik a figyelmeztetésekkel: nem szabad jótevőjének útjába állnia. A fiú naivan azt hiszi, hogy az amerikai tudomány az elméletek szabad piaca, és a társadalom nyitott kapukkal vár a bevándorlókra.


Hamarosan azonban összeomlik a világ. Visszakényszerítik Reiser hát mögé. Elutasítják a disszertációját, a teaüzletben megismert lány kidobja, a szobatársai pedig állást találnak és elköltöznek. Liu nem akar hazaköltözni a szüleihez, és túl büszke ahhoz, hogy elfogadja Joanna segítségét, így olyanná válik az egyetemen mint egy kísértet. Egyedül marad a meghiúsult álmaival, és egy végső elkeseredésében brutális tettre ragadatja el magát…
A film megszületését megtörtént események inspirálták, a valóságban Gang Lu fizika szakos végzős hallgató volt az, aki megölte öt diáktársát az iowai egyetemen 1991. nov.1-n, majd öngyilkos lett.

 

Infó

A film eredeti címe: Dark Matter
Játékidő: 90 perc
Gyártás éve: 2007
Rendezte: Shi-Zheng Chen
Forgatókönyv: Billy Shebar
Főszerepben: Ye Liu, Meryl Streep, Aidan Quinn
Megjelenés:2008. szept.11.




Dante 01
Színes francia sci-fi thriller

A végtelen űrben járunk a galaxis peremén, messze a jövőben. Új rab érkezik a szuperbiztos börtönhajóra és pszichiátriai kutatóállomásra, a Dante 01-re. Ő Saint Georges (Lambert Wilson), egy földönkívüliekkel vívott kemény összecsapás egyetlen túlélője, akit úgy tűnik démonok szálltak meg, és hatalmas belső erőkkel viaskodik. Azért küldték a börtönhajóra, mert állítólag megölte űrhajójának legénységét. Georges fokozatosan ráébred a benne lakó titokzatos erőre, amely egy idő múlva megfertőzi a Dante 01 többi szintén nagyon veszélyes lakóját is, rabokat és börtönőröket egyaránt, és elszabadul a pokol. Brutális felkelés tör ki, amely felforgatja ezt a rémisztő labirintusvilágot. A hajó mélyének túlvilági poklában mindenkinek szembe kell néznie a saját korlátaival, és meg kell küzdenie az odabenn lakó szörnyeteggel.

 

Infó

A film eredeti címe: Dante 01
Játékidő: 88 perc
Gyártás éve: 2008
Rendezte: Marc Caro
Forgatókönyv: Marc Caro, Pierre Bordage
Főszerepben: Lambert Wilson, Linh Dan Pham, Dominique Pinon, Yann Colette
Megjelenés: 2008. szept. 18.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL