A nők nehezebben mondanak nemet, mint a férfiak. Vagy úgy mondják, hogy közben igent gondolnak. Esetleg éppen fordítva. Igent mondanak akkor is, amikor nem, a világért sem. Az elutasítás helyett adott beleegyezés később - sajnos - komoly problémákat okoz.
Az ok, amiért oly sokszor képtelenek vagyunk nemet mondani, tévedésből táplálkozik. Azt gondoljuk: kérést visszautasítani kicsinyesség, tapintatlanság. A nemmel megbántjuk a másikat, magunkra haragítjuk, elveszítjük a szeretetét, jóindulatát. Ezért nem azt mondjuk, amit gondolunk, hanem azt, amiről úgy gondoljuk, a másik elfogadja. Miért és kinek félünk nemet mondani?
A főnöknekMunkahelyhiányos időket élünk. Egy biztos állás elvesztése az egész család életét tönkreteheti. A nő tehát úgy érzi, mindenáron meg kell őriznie a főnök szimpátiáját.
Főnök: Holnap egy fontos üzleti vacsorára vagyok hivatalos. Megtenné, hogy elkísér?
Beosztott: De főnök, én egy szót sem beszélek franciául!
Főnök: Nem kell beszélnie, csak legyen nagyon csinos.
Beosztott: Hát jó, hányra menjek?
Eredmény:
A beosztott férje féltékenységi jelenetet rendez, este a gyerek nem tudja felmondani a verset, amit meg kellett tanulni, ezért másnap rossz jegyet kap az iskolában. Mindezért a beosztott természetesen a főnököt hibáztatja. Pedig csak ezt kellett volna felelnie: „Főnök, én mindent elkövetek, hogy a munkámban ne találjon hibát, de az este a családomé”. Ha jó munkaerőről van szó, a főnök nem fog kirúgni ezért a visszautasításért. Ha azonban rosszul dolgozol, hiába minden készségesség, előbb-utóbb menned kell.
A férjnekA tapasztalt feleség a lefekvés előtti készülődésről pontosan tudja, hogy párja mire készül. Ő viszont aludni szeretne. De nem meri megmondani. Elterelő hadműveletekbe kezd. Mosogat, berakja a szennyest a gépbe, kikészíti a gyerek másnapi ruháját.
Férj: Gyere már, majd reggel én elmosogatok.
Feleség: Na hiszen, azt várhatom.
Férj: (Elereszti a füle mellett.) Nagyon várlak.
Feleség: Aludj nyugodtan, én még rámolok. Különben is fáj a fejem.
Eredmény:Altató, sértődés, reggeli mosolyszünet. Az egész nap el van rontva, pedig csak azt kellett volna mondani: „Ne haragudj, nagyon szeretlek, de most nincs kedvem.”
A gyereknekSok nő érzi úgy, hogy szabadidejét fel kell áldoznia a gyereknek. Kisfia, kislánya már régen otthon maradhatna egyedül, ő mégsem megy soha, sehová. Menj el egyedül, mondja a férjének. A gyerek egy idő után ezt természetesnek veszi, és ha egyszer az anyja el akar menni, cirkuszt csinál.
Gyerek: Ugye, mama, te itthon maradsz. Tudod, hogy félek egyedül.
Mama: Már nagyfiú vagy.
Gyerek: Akkor én is veletek megyek.
Mama: Ugyan kicsim, unalmas vacsora lesz.
Gyerek: Akkor te se menj el.
Eredmény:
Sírásig fajuló veszekedés. Pedig csak azt kellett volna mondani: „Kisfiam, ma nem maradok itthon veled”.
A barátnőnekAki nálad öt kilóval kövérebb, és egy esti programjához a legszebb fekete ruhádat akarja kölcsönkérni. Természetesen nem akarod megbántani.
A barátnő: Ugye kölcsönadod azt a fekete ruhát!
Te: Szívesen, de sajnos a tisztítóban van.
Barátnő: Nem baj, elhozom, legalább nem kell elmenned érte.
Te: Nem tudom, hogy hová tettem a cédulát.
Barátnő: Persze, mert nem akarod odaadni.
Eredmény:
Ha ezek után nem adod, a barátságon, ha mégis odaadod, a ruhán keletkezik maradandó tágulat. Pedig csak azt kellett volna mondani: „Te vagy a legjobb barátnőm, és én szívesen odaadnám ezt a ruhát, de (sajnos) nincs egyforma alakunk”. Mindezt nagyon nehéz megfogadni, ám gondolj arra: amikor nemet mondasz, a kérést utasítod el, és nem azt, aki kérte.
VÁLASZISKOLA
|
ROSSZ |
JÓ |
| Odaadnám, de nem az enyém |
Ez fontos nekem, még neked sem szívesen adom oda |
| Boldogan elmennék, de beteg a gyerek |
Köszönöm a meghívást, de most nincs kedvem társaságba menn |
| Jó lenne meginni veled egy kávét, de a férjem nagyon féltékeny |
A legkedvesebb kollégám vagy, de nem akarok kettesben maradni veled |
| Szép ez a ruha, de mintha kicsit felkapna hátul |
Ez a ruha nem áll jól neked. Te sokkal csinosabb vagy, mint amilyennek ebben látszol |
HárításSzerintetek véletlen, hogy az ismert női szerepeket soroltuk fel példaként? Ahol a nők nem mernek nemet mondani, pedig kellene, pedig szeretnének. Ezt a tünetcsoportot a pszichológia a hárítás tudományának nevezi. Ha megnézzük, milyen helyzetekben érhető tetten a nemiszerep-elhárítás, majdnem megismételhető a cikk, de legalábbis hasonló a sorrend: munkahely, család, szexualitás, anyaság, stb.
A ki nem mondott nemeket a nők betegséggé, frigiditássá, meddőséggé, spontán vetéléssé, szorongássá változtatják, növelik. Gyakran tudatosan, máskor öntudatlanul hárítva el maguktól a nőiesség, úgymond terheit.
Különös, de a nők egyharmada inkább fiúnak szeretett volna születni. Fordítva azonban ez nem igaz. Talán azért, mert a tipikus férfiszerepekben könnyebb nemet mondani. És hihetőbb is.
Szabó Anna
