Sorsdöntő megérzések

Abraham Lincoln (1809–1865), az Egyesült Államok 16. elnökének egész életét áthatották a természetfeletti jelenségek. Meghatározó döntéseit álmok, látnokok és spiritiszta szeánszok segítségével hozta meg, mert úgy érezte, életét egy felsőbb hatalom irányítja. Egyes vélemények szerint az amerikai rabszolgák 1863-as felszabadítása egy fiatal médium, Nettie Colburn Maynard közbeavatkozásának eredményeként valósulhatott meg, aki túlvilági üzeneteket közvetített Lincolnnak. Az ifjú Nettie állítólag egy órán keresztül, transzban oktatta az elnököt a rabszolgák felszabadításának jelentőségéről.

Lincoln feleségével, Mary Todd-dal együtt gyakran vett részt szeánszokon, s egyik alkalommal, testőrével együtt felmászott egy zongorára. A teher ellenére a zongora felemelkedett, s addig lebegett, amíg a médium által játszott darab nem fejeződött be. Amikor egy clevelandi újság beszámolt Lincoln állítólagos pszichikai képességeiről, megkérdezték az elnököt, hogy igazak-e az erről szóló történetek. „Az állítás egyetlen hibája – válaszolta az elnök –, hogy csak a történet felét mesélte el. Az írás nem szól azokról a csodálatos élményekről, amelyeket átéltem.”

Lincoln különleges megérzéseit az is bizonyítja, hogy két héttel az ellene elkövetett merénylet előtt megálmodta 1865. április 14-én bekövetkezett halálát. „Álmomban döbbenetes csend vett körül, de távolról halk zokogás hallatszott, mintha többen sírnának – mesélte barátainak. – Felkeltem, és addig barangoltam az épületben, amíg eljutottam a keleti teremhez. Egy ravatalt láttam, amelyen egy temetésre előkészített holttest feküdt, körülötte pedig katonák álltak díszőrséget. Megkérdeztem az egyik őrt, hogy ki halt meg a Fehér Házban. Az elnök – felelte az egyik katona. – Meggyilkolta egy merénylő. Ekkor az egész tömeg hangos sírásban tört ki, amelyre felébredtem.” Ezeket mondta Lincoln három nappal azelőtt, hogy egy merénylő golyója végzett volna vele egy színházi páholyban. Az elnök holttestét később a Fehér Ház keleti termében ravatalozták fel, pontosan úgy, mint a baljóslatú álomban.

Churchill „belső hangja”

Talán soha nem derül már ki, hogy a paranormális jelenségek mennyire befolyásolták a kiváló kanadai államférfit, William Lyon Mackenzie Kinget (1874–1950), de a naplójából világosan kiderül: határozottan hitt abban, hogy elhunyt politikusok szellemei állnak kapcsolatban vele. Amikor látogatást tett Angliában, a legfelkapottabb médiumokkal konzultált, közöttük Geraldine Cummins-szal, aki szellemek által irányított írásaival vált híressé. Franklin Roosevelt (1882–1945) amerikai elnök is gyakran tanácskozott egy pszichikussal, a „washingtoni látnok” néven ismert Jeane Dixonnal, akinek asztrológiai tapasztalatait Ronald Reagen (1911–2004) későbbi elnök felesége, Nancy szintén rendszeresen igénybe vette.

Winston Churchill (1874–1965) brit miniszterelnök soha nem tagadta, hogy több alkalommal is erős megérzései mentették meg az életét. Mielőtt ismert politikus lett volna, haditudósítóként dolgozott, és 1899-ben fogságba esett a Dél-Afrikában zajló második búr háborúban. Sikerült elmenekülnie, de nem ismerte a vidéket, ezért ösztöneire hallgatva egy brit polgárhoz kopogtatott be, hogy menedéket kérjen éjszakára. Csak néhány nappal később tudta meg, hogy a környék összes többi házában üldözői kezére adták volna. Churchill az első világháborúban több hónapig szolgált a Királyi Skót Lövészek egyik zászlóaljának parancsnokaként. Egy alkalommal úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz akarta volna kirántani a lövészárokból. Alighogy kiugrott, máris hullott a gránáteső a fedezékre. A brit politikus „belső hangja” a második világháború alatt többször is jó szolgálatot tett neki, így másokat is súlyos sérülésektől tudott megmenteni. 1940-ben éppen három minisztert látott vendégül a Downing Street 10. szám alatt. Már elkezdődött egy légitámadás, de a vacsora folytatódott, amikor Churchill egy hirtelen ötlettől vezérelve felállt az asztaltól, és a konyhába sietett. Ellentmondást nem tűrő hangon kiparancsolta a személyzetet a helyiségből, majd visszatért az étkezőbe, és vendégeit is az óvóhelyre terelte. Három perc elteltével bombatalálat érte a ház hátsó részét, porig rombolva az ebédlőt és a konyhát.

Churchill 1941-ben újabb robbantást élt túl Londonban, miután a légelhárító egységeknél tett látogatása után visszatért kocsijához. Az autó bal oldali ajtaját nyitották ki neki, mert mindig azon az oldalon ült. Ez alkalommal viszont váratlanul megkerülte az autót, és a túloldali ülésen foglalt helyet. Néhány perc múlva, amikor az autó már az elsötétített londoni utcákon hajtott, a közelben felrobbant egy bomba. A légnyomás ereje két kerékre emelte a kocsit, de – a másik oldalon ülő miniszterelnök súlyának köszönhetően – szinte azonnal visszabillent az útra, így gond nélkül folytathatták útjukat. Felesége kérdésére, hogy miért ült át máshová, később azt válaszolta: „Amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, egy ismeretlen hang felszólított, hogy üljek át a kocsi jobb oldalára. Úgy éreztem, az őrangyalom azért oltalmaz, mert igazságos ügyet szolgálok.”

Churchill 1945 júliusában, a háború utáni első választás előestéjén korán nyugovóra tért. Nem is kételkedett a Konzervatív Párt győzelmében. Az éjszaka közepén azonban szúró érzésre riadt, s hirtelen csüggedés kerítette hatalmába: megérezte, hogy pártja veszíteni fog. Előérzete pontosnak bizonyult: másnap a Munkáspárt nyerte meg a választást. A legendás államférfi meggyőződéssel állította, hogy megérzéseit felsőbb erők vezérelték, s ezeknek köszönhette, hogy több mint 90 évig élt.

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!