Ismerős a helyzet, amikor valamit el akarsz érni a szeretett férfinál, lehetőleg összekapás nélkül, és ő mégis következetesen, újra és újra olyasmit tesz, amit te nem szeretnél? Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, egészen hétköznapi példát mondok, amilyet valószínűleg már te is átéltél: esetleg a használt edény kerüljön ki a szobából a konyhába – még elmosogatni sem kell, azt majd te megoldod, csak legalább vadásznod ne kelljen a teásbögrére –, vagy, hogy az a komód tetejére hajított nadrág ugyan kössön már ki a helyén, ha már leveti. Pláne, ha a „helye” mindössze tíz centivel van arrébb, és csak egy fiókot kellene kihúznia hozzá, és elhelyezni benne a szóban forgó ruhadarabot. Egyik sem válóok, és nem is száműzöd érte a férfit a kanapéra, de olyan jó lenne, ha komolyan venné, hogy téged zavarnak ezek az apróságok. Sokszor mondtad már neki, kérted stb., valahogy mégsem történik meg. Miért? Biztosan nem azért, mert neki nehezére esne megtenni, amit kérsz, hiszen, lássuk be, nem kérsz nagy dolgot.

A hiba talán mégis a te készülékedben van

Egy kicsi. El is mondom, miért. Én nem igazán hiszek ebben a „más bolygóról jöttünk”dologban, Vénusz és Mars örök párharcában, hogy mennyire mást várnak az életüktől és a kapcsolataiktól. Szerintem ez csak egy kényelmes válasz azoknak, akik megállás nélkül konfrontálódnak, vagy elnyomják a párjukat „marsiasságuk”, „vénusziasságuk” jegyében. Azt viszont elhiszem és tapasztalom is, és valószínűleg te is, hogy néha egy kicsit valóban más nyelvet beszélünk mi, mint a férfiak. Máshol vannak a kapcsolók, amiket be kell kapcsolni rajtunk, hogy a dolgok megtörténjenek.

Alapvető igazság, talán te is elfogadod, hogy te, a kapcsolat női fele, és a férfi is arra vágyik, hogy békében, szeretetben legyetek meg egymással. Arra, hogy mindenki megtegyen mindent, ami szükséges a másik jólétéért, boldogságáért. Azonban ezek a dogok, amik a személyes kis békénkhez kellenek, különbözők. Neki – például – lehet az, hogy te egy-egy estén békén hagyod, hogy háborítatlanul, órákon át üljön a számítógép előtt, és csináljon a te szemedben valami teljesen értelmetlen dolgot, miközben te ebben maximum annyira vagy jelen, hogy hozol neki egy pulóvert, ha nyitott ablaknál ül, és már este hűvösre fordul az idő. Mert neki ez kell a komfortérzetéhez. Ezzel szemben neked azok az apróságok, amik őt nem zavarják: hogy az általa használt pohár rejtélyes kezek által kerüljön a mosogatóba – és ez nem a te rejtélyes kezeidet jelenti –, és a nadrág másszon be a fiókba.

Ha ezek az igények különböznek, különbözik a nyelvünk is

Nem tudom, megfigyelted-e már, hogy a legtöbb férfi, akármilyen nemtörődömnek tűnik olykor, először, ha közölni vagy kérni szeretnél valamit, a testtartásodra, az arckifejezésedre, a hangszínedre figyel. Ha támadó állásban állsz, mint egy tigris, aki mindjárt a torkának ugrik, és denevérfrekvencián állsz neki ecsetelni, hogy mit csinált rosszul, akkor el se jut odáig, mit akarsz mondani. Lezárja magában azzal, hogy hisztériázol, és hiába van ott tőled egy méterre, kikapcsol, és nem hall téged. Ezt elkerülendő, válts taktikát.

Tedd le a női harcfelszerelést

A hisztit – ne haragudj –, esetleg a toporzékolást, és az összes többit, és öltözz férfias fegyverzetbe. Előbb meghallja, amit mondasz, ha a saját módszereivel adod tudtára, azaz, ha az ő nyelvén mondod el neki, amit kell. Az érzelmi megközelítés a nők sajátja, és a sodrunkból is mi jövünk ki előbb. Te most viszont egy férfival állsz szemben, hát beszélj férfiként. Ne használj „Úgy érzem...” és „Nem hiszem...” kezdetű mondatokat. Nem érzünk, és nem hiszünk. Jöjjön az „Azt gondolom...”, és ezt kövesse az „Úgy volna helyes, hogy...” és a „Véleményem szerint...”. Mély hangfekvés az ária helyett, és higgadt, érzelemmentes mondatfűzés. Te ezt így elsőre talán hidegségnek, érzelemmentességnek mondanád. A legtöbb férfi, akikkel volt szerencsém beszélni erről, ezt nevezi racionális beszélgetésnek. A lehető legkevesebb érzelmet vigyük bele, és indokoljunk. Indokoljuk meg, miért szeretnénk, ha bizonyos dolgok bekövetkeznének. Azt persze lehet, és kell is közölni, ami zavar téged, de bele lehet fűzni a mondandódba, hogy ahogy te, bár értelmetlennek tartod, nem bojkottálod az alkalmankénti esti számítógépezésbe való belefeledkezést, ő, bár szintén feleslegesnek tarthatja, pusztán viszonzásként tegye meg, amit te kérsz. Ne zsarolj, ne emeld fel a hangod, hanem köss üzletet.

Nem azt mondom, hogy, ha még egyszer kint hagyja a dolgait, te válaszként áramtalanítsd a lakást. De akkor mondhatod, hogy nem ebben egyeztetek meg. Hallod? „Megegyeztetek.” Ő nem szívességet tesz neked azzal, hogy rendet tart – most hagyjuk, hogy ez neki is érdeke, még ha nem is érti –, hanem, mivel te megteszel valamit, elvárhatod, hogy tegyen meg valamit ő is. Ettől nem válik a kapcsolat hideggé, és te sem számítóvá, vagy gonosszá. Kicsit keményebb vagy tőle, igen, méghozzá úgy, hogy fel sem emelted a hangod. De neki is tisztelnie kell téged, és tiszteletben kell tartania bizonyos igényeidet, óhajaidat – különösen, ha a fentiekhez hasonló apróságokról van szó, ami neki nem kerül semmibe. Ezt a tiszteletet pedig könnyebb az ő nyelvén kivívni, mint a sajátodon, a sajátunkon. Próbáld ki, és várd először a meglepődést, aztán a nyitott füleket, aztán a hatást.