Itt az ideje, hogy finom és könnyű ételekre cseréld a rejtett kalóriabombákat, és megismerd azokat az élelmiszereket, amelyek gyorsítják a szervezet anyagcseréjét. Minél több tanácsot megfogadsz az alábbiak közül, annál gyorsabban tűnik el rólad e fölösleg.
A gyorséttermi ételek és késztermékek csak úgy etetik magukat, alig lehet abbahagyni. Ez neked is feltűnt? Ennek fő oka a glutamát nevű ízfokozó, amely felébreszti az étvágyat. Szép kis marketingfogás. Az ilyen ételeket könnyebben megkívánod és többet is eszel belőlük, mint a hagyományosan elkészített fogásokból. Éppen ezért kerüld a konzerv ételeket, a fagyasztott pizzát és a hamburgert.
Sokkal zsírszegényebb megoldás, ha sütés helyett grillezed az ételeket, hiszen a zsírfürdővel ellentétben a grillezéshez semmiféle zsiradékra nincsen szükség. Így a hús nem szívja magába a zsiradékot, mégis ízletes lesz és porhanyósra sül.
Mindig egyél valamit bevásárlás előtt, mert ha éhesen indulsz a boltba, több fölösleges dolgot veszel majd. Egy felmérés szerint a korgó gyomorral vásárló emberek 50 százalékkal több élelmiszert tesznek a kosarukba, mint azok, akik jóllakottan indulnak bevásárolni.
Hiába eszel sok salátát, ha jó adag saláta öntetet, vagy majonézt öntesz rá. A kalóriaértékét nagyban megnövelik a készen vásárolt öntetek. Készíts inkább könnyű és finom öntetet házilag:
1. A legegyszerűbb a vinaigrette szósz, ami kanalanként 3 grammal kevesebb zsírt tartalmaz, mint a majonézes variáció.
2. Készíts öntetet joghurtból és narancsléből, így adagonként akár 6 grammnyi zsírt is jóváírhatsz.
3. Használj tejfölt majonéz helyett! Sokkal könnyebb lesz tőle az öntet, és kanalanként 17 gramm zsírt spórolsz.
A termogenesis a legkényelmesebb zsírégető módszer, amikor a szervezeted hőenergiát termel, felforrósítja magát, izzad. Ehhez nem kell lázasnak lenned, elég, ha csípős ételt fogyasztasz: chilit, amely kapszaicint tartalmaz, tormát, melyben szinigrin van, gyömbért gingenrollal, borsot, mert sok benne a piperin, vagyis mindent, ami pikáns.
Senki nem bírja hosszú távon az önsanyargatást. Ha egy kis nassolnivalóra vágysz, akkor a legjobb, ha pattogatott kukoricát készítesz magadnak. 100 gramm csupán 327 kalóriát tartalmaz, szemben a csipsszel, amiben 550 kalória van.
Keverj naponta kb. 1 gramm fahéjat a joghurtodba, és máris csökken az étvágyad. Tanulmányok kimutatták, hogy ez a fűszer optimalizálja a szervezet zsírháztartását, vagyis csökkenti a vérzsír- és vércukorszintet, ezáltal mérsékli a farkaséhséget.
A szervezet csak akkor képes a zsírégetésre, ha biztosítva vannak számára a szükséges összetevők. Ezek közül talán a legfontosabb a jód. Erre a célra a japán éttermek tökéletesek, ugyanis a hal és az alga nagy mennyiségben tartalmazza ezt a nyomelemet. Ha kombináljuk a kettőt, máris megvan a megoldás: a sushi. Heti egy alkalommal érdemes fogyasztani belőle.
OLVASS TOVÁBB!
Megszabadulhatsz a súlyfeleslegtől, ha behatárolod, hol halmozódott fel és milyen okból
Az elhízás manapság népbetegséggé vált. Ennek az oka a helytelen táplálkozás, az ülőmunka, számos endokrin betegség és egyéb tén...
FOGYÓKÚRAHány éves vagy? - Így dobd le a felesleges kilókat!
Egy nő 20 és 40 éves kora között átlagosan tíz kilót hízik, pedig semmivel sem eszik többet, mint korábban. A hízás oka: a kor előr...
FOGYÓKÚRA5 reggeli szokás, mely könnyen súlygyarapodást eredményez - Talán fel sem ismered!
Gyakran érezheted úgy, hogy hiába akarsz fogyni, egyszerűen nem megy, holott szigorú étrendet követsz, és kellő figyelmet fordítasz az ...
Ledobnál pár kilót nyárra? Már most érdemes elkezdeni dolgozni a bikini body-n!
A bikini body elérése sokak számára álom – és igen sokak számára az is marad. A feladat ugyanis nem egyszerű: tiszta célokat, követk...
FOGYÓKÚRA9 hormon, aminek egyensúlyban kell lennie az eredményes testsúlycsökkenéshez
A plusz kilók könnyen jönnek, ám megszabadulni tőlük már közel sem ilyen könnyű, és az egészséges testsúly fenntartása sem a legeg...
FOGYÓKÚRA8 tipp, mellyel könnyedén leszokhatsz a cukorról
Sokszor már a reggelinél több csúszik le belőle a napi egészséges limitnél, pedig a szervezetednek egyáltalán nincs szüksége fehér c...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD