Ha hálával tekintesz életed napjaira, akkor megszabadulhatsz a szervezetedben lévő méreganyagoktól. Ha nem tudod elengedni sérelmeidet, felgyülemlenek benned, és te fizetsz meg érte, nem pedig az, akire haragszol. Ha folyton azon rágódsz, mi mindent nem sikerült a terveid szerint kivitelezned, csak a negatív energiát szaporítod magadban. Megmérgezed az elmédet, a szívedet és a testedet. Tanulj meg hálásnak lenni! Nem muszáj beleragadnod a rossz közérzet és a fájdalom mocsarába.
Ha úgy érzed, hogy a gondolatok örvénye megpróbál lehúzni a sötétségbe, idézz fel magadban valamit, ami nagy örömmel tölt el. Kezdetnek ez is elég lesz: „Hálás vagyok a ma reggeli kávémért.”. Vagy: „Örülök, hogy ma reggel megint felkelt a nap.” Mondd ki hangosan az első dolgot, ami eszedbe jut!
A hála nem más, mint saját képességeid elismerése. Ám ehhez tenned is kell valamit. A tetteket pedig a gondolataid szökkentik szárba. Próbálj csupa jó dolgot bevonzani az életedbe. |
Most azt gondolhatod: „Könnyű másoknak, nekik van miért hálásnak lenniük, hiszen mindenük meg van, nekem viszont nincs semmim.” Hidd el, ők is elkezdték valahol, és ha a kis dolgokat nem becsülték volna meg, akkor most nem lenne miért hálásnak lenniük. Ez az úgynevezett „majd hálás leszek, ha…” szindróma. Sokan vannak azon a véleményen, hogy elég majd akkor hálát érezniük, ha kedvező fordulatot vesz az életük. Nem jönnek rá, hogy ha most nem fejezik ki a hálájukat, akkor sohasem érik el azt, amit szeretnének. Méghozzá azért nem, mert nem kapják meg azt a pozitív érzelmi energiát, amely a hála sajátja, és amely bevonzhatná az életükbe azt, amire vágynak.
Mindegy, mi az, a háziállatkád vagy a legjobb barátod, esetleg a kedvesed. Mindig akad valami. Azért olyan nehéz hálát ébresztenünk magunkban, mert a régóta magunkkal cipelt belső monológok rengeteg energiát rabolnak el tőlünk. Megfeledkezünk arról, hogy múltbeli pozitív és negatív tapasztalataink tettek azzá minket, akik vagyunk, és utóbbiakat most már nyugodtan pozitívnak titulálhatjuk, hogy valami jó is kisüljön belőlük.
A hála érzése mindenkiben ott szunnyad, jelenléte nem függ a körülményektől. Bárki felerősítheti magában. Attól még, hogy nehéz évek vannak a hátad mögött, lehetsz hálás. Azok, akik pozitívan tekintenek vissza életük korábbi eseményeire, jövőjüket is rózsásabban látják. Minden a hálán áll vagy bukik. A hála segítségével lehet a leggyorsabban mozgásba lendíteni a Vonzás Törvényét. Hálásnak lenni nem azt jelenti, hogy bármivel meg kell elégedned. Nem azt jelenti, hogy bele kell nyugodnod a helyzetedbe, és keresni valamit, aminek örülhetsz. Amikor nehézségeink támadnak, meg tanulunk hálát érezni az erőért, amely segít túllendülni a problémákon. Ennek köszönhetjük, hogy talpra tudunk állni,és tovább tudunk lépni. A nehéz időszakokban megnyugtató, ha arra gondolunk, hogy semmi sem tart örökké. Ha pedig akkor is hálásak vagyunk, amikor jól mennek dolgaink, a boldogság minden cseppjét kiélvezhetjük. A hála jó érzéssel tölt el, és arra ösztönöz, hogy kedvesen bánjunk egymással. A hála révén szerethetőbbnek érezzük magunkat. Nagyobb valószínűséggel teszünk szívességet egymásnak, és mi is ugyanilyen bánásmódban részesülünk. A hála ráadásul éberebbé, lelkesebbé, optimistábbá és energikusabbá tesz, segít abban, hogy minél előbb elérjük a céljainkat.
Ha a hála jegyében élsz, mindig van miért köszönetet mondanod. Ez pozitív energiát teremt, és nemcsak most, hanem a jövőben is teljesebbé teszi az életedet, függetlenül a múltad alakulásától. Ha másoktól függünk, vagy másokat teszünk felelőssé a viselkedésünkért, vagy a pillanatnyi hangulatunkért, lemondunk arról a lehetőségről, hogy a saját erőnkből hozzunk létre dolgokat. A többiek tehetnek, amit akarnak, nekünk nem kell alkalmazkodnunk hozzájuk. Mi nyugodtan dönthetünk úgy, hogy hálásan tekintünk mindenre, bármiről legyen is szó. Mindig rajtad múlik, miként állsz a dolgokhoz! Nem érdemes másokra mutogatnod. Ne engedd, hogy mások mondják meg, hogyan cselekedj, mit tegyél. Légy hálás mindenért, és kivirulsz. Teljesebbé válik az életed. Ha hétköznapi dolgokért is hálát érzel, sokkal boldogabb leszel. Rajtad áll, hogy savanyú képpel jársz-kelsz a világban, vagy boldogabb és erősebb emberré válsz. Szomorúnak lenni legalább akkora erőfeszítésbe kerül, úgyhogy akár hálás is lehetsz.
A fejlődéshez az kell, hogy a gondolatoktól eljuss a szavakig, onnan az érzelmekig, végül pedig a tettekig. Az előrehaladás záloga a pozitív és hálás hozzáállás, ami az elmében és a lélekben kezdődik. Ahelyett, hogy a negatív gondolatok mocsarában dagonyáznál, arra összpontosítasz, hogyan valósítsd meg álmaidat. Nemcsak üldögélsz otthon, miközben próbálod meggyőzni magad, miért nem sikerül majd, amit elterveztél. Sikerülni fog, és ezt te is tudod. A pozitív hozzáállás pusztán döntés kérdése. Könnyen megvalósítható, és másokkal is megosztható. Most nem a múltbeli negatív élményekről van szó. Beállítottság kérdése az egész. Az elméd dönti el, hogyan viszonyulsz az egyes dolgokhoz. Minél jobban ki tudod fejezni a háládat, annál egyszerűbb lesz észrevenned mindazt, amiért hálás lehetsz. Megváltozik a szemléleted, új megvilágításban látod a dolgokat. A hála jegyében élt élet abból a szempontból is változást hoz, milyen hangulatban kelsz fel reggelente és fekszel le esténként. A környezeted nem győz majd csodálkozni, mennyire megváltoztál. Más ember lettél. Mintha kicseréltek volna. Rajtad múlik tehát, hogy beépíted-e a hálát a mindennapi életbe.
A Vonzás Törvénye hálatelt környezetben tud a leghatékonyabban működni. A hála megváltoztatja a rezgésedet. Ne vedd magától értetődőnek az életedet, mert elpazarolod az energiádat és a végén még felemészted magad. Ha úgy várod a csodát, hogy közben nem vagy hálás mindenért, amid van, düh és csalódottság lesz osztályrészed. |
Gyerekkorodban beléd nevelték, hogy mindent meg kell köszönni. Ha elfelejtettél köszönetet mondani valamiért, bajba kerültél. A hála érzése felnőttként is elkísér. A felnőttek rendszerint a következő dolgok miatt éreznek hálát:
• Otthon,
• Család,
• Barátok,
• Munka,
• Anyagi javak.
Hálád tehát az életkörülményeidre és az anyagi javaidra korlátozódik. Arra kondicionáltak gyerekkorodban, hogy automatikusan mondj köszönetet, még mielőtt megnéznéd, mit is kaptál. Persze, fő az udvariasság, de a hálának ez a formája nem hozza mozgásba a Vonzás Törvényét. Amikor ezt a módszert alkalmazod, csak egy félig teli poharat látsz magad előtt. Próbálsz megbarátkozni az életkörülményeiddel. Ilyen kijelentéseket teszel:
• „Legalább van hol laknom”
• „Örülök, hogy van munkám”
• „Nem az igazi, de azért megteszi”
Olvasd fel hangosan ezeket a mondatokat, és próbáld meg értelmezni őket. Inkább negatív kicsengésűek, mint pozitívak. Ugye? Azt a rejtett üzenetet hordozzák magukban, hogy tulajdonképpen nem is vagy megelégedve azzal, ami van. Akik ilyen kijelentéseket tesznek, nem jönnek lázba saját életüktől. Üresnek érzik a mindennapjaikat, rutinszerűen elvégzik feladataikat, de közben nem tudják értékelni azt, amit a világ kínál nekik. Inkább beletörődést sugároznak, mint hálát. A meggyőződéstől mentes hála nem elég erős ahhoz, hogy mozgásba lendítse a Vonzás Törvényét. Néhány nap, és vissza is térsz a régi kerékvágásba. Már az első viszontagság visszalök a „legalább” szintjére. A meggyőződésből érzett hála azonban mélyebb megértést tesz lehetővé, ami elhozza számodra az igazi gazdagságot. Ilyenkor nemcsak az anyagi javaid miatt érzel hálát, hanem a következő dolgokat is nagyra értékeled:
• Az egész életedet.
• Az összes gondolatodat.
• Az érzelmi állapotodat.
• Az élet megpróbáltatásait.
• A tudatos énedet.
• Mindenkit, aki árt neked.
• A hibákat, amelyeket elkövetsz.
Most biztosan azt kérdezed: „Miért legyek hálás annak, aki árt nekem?”. Vagy: „Hogyan lehetnék hálás a problémáimért?” Nos, a válasz egyszerű. Már az is hálával tölt el, hogy része lehetsz az Univerzumnak. A körülmények nem számítanak – csupán az számít, hogy létezel, és meghatározott céllal jöttél a világra. Ha hálával gondolsz életed minden területére, a hullámhegyekre és a völgyekre, a megpróbáltatásokra és a sorscsapásokra, életed minden eseményéből tanulhatsz valamit, és végül eljuthatsz a bőség és a gazdagság állapotába – minden szempontból.
Nem velünk született tulajdonság, meg kell tanulnod becsülni az életedet, bármilyen kicsik vagy nagyok az eredményeid. Az elvárások helyett a hálára kell összpontosítanod. Mindig legyél hálás, tekintet nélkül az esetleges negatív körülményekre. Ne fecséreld az idődet arra, hogy azon búslakodsz, mi hiányzik az életedből. Koncentrálj inkább a jólétre, a boldogságra, mert akkor az lesz a jutalmad. Íme, néhány javaslat, hogyan fejezd ki a háládat:
• Váljon szokásoddá, hogy mindenért köszönetet mondasz. Egy „köszönöm nem kerül semmibe, mégis óriási hatást gyakorol az Univerzumra. Nemsokára azon kapod magad, hogy a hálálkodás a szenvedélyeddé válik. • Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! Naponta többször is fejezd ki a háládat, ezáltal elfogadod az Univerzum ajándékait. Ne vedd természetesnek, hogy jól alakul az életed – soha ne felejts el köszönetet mondani. • Alakíts ki személyes rituálékat! Mindennap vedd sorra, kinek tartozol hálával. Mondj köszönetet a természet szépségéért. • Írd le, miért érezheted magad szerencsésnek. Egy alkalmas időpontban vedd sorra, milyen fantasztikus dolgok történtek veled napközben. Ezáltal kellőképpen méltányolni tudod életed pozitív aspektusait és megszabadulhatsz a negatív gondolatoktól. Az élet ajándék – becsüld hát meg minden pillanatát! • Mindennap szakíts időt a kedvteléseidre, legyen az bármi. Így könnyebben megnyugszol, és a közérzeted is jobb lesz. • Időnként állj meg, és mondj köszönetet. Ne sajnálj rá időt – örülj annak, amid van. • A környezeted is tükrözze az általad érzett hálát. Bármi megfelel: egy elgondolkodtató idézet, egy kedves ismerőstől kapott képeslap, vagy egy lélegzetelállító természetfotó. |
Joe Vitale – Számíts a csodára
|
OLVASS TOVÁBB!
Csendes kiégés - hogyan ismerjük fel?
A szindróma hosszú ideig rejtve maradhat, és gyakran észrevétlen marad, amíg túl késő nem lesz. A jeleket nem szabad figyelmen kívül h...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
LELKIPATIKA7 lépés, hogy a Vonzás Törvénye szerint tudd kontrollálni az életedet
Sokan hajlamosan csupán abban gondolkodni, hogy kisebb célokat tűzzenek ki maguk elé. Fogyás, egészséges táplálkozás vagy a dohányzás...
8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
LELKIPATIKA8 jel, hogy nimfomániában "szenvedsz" - Vajon káros vagy egészséges ez a szokásod?
Valahol még mindig vita témája, hogy a nimfománia, az erotománia, mindennemű szexfüggőség betegségnek számít-e vagy sem. De bizonyár...
LELKIPATIKA6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK