"Isten minden embert a tenyerén hord"

 

A Maya nevet a fényadóktól kaptam 1990-ben. Biegelbauer Pál nevéhez fűződik a fényadás, ami nem más, mint Isten fényének közvetítése, még pontosabban a feltétel nélküli szeretet megélése és gyakorlatba ültetése. Személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélkül elfogadni azt az embert, aki a segítségedet kéri.

Immár pár éve, hagyományszerűen tartjuk meg otthonunkban a Fényadó Karácsonyt, ahol a Pali szellemiségében tudunk felkészülni a kisded születésére, a Karácsonyra.

A tegnap volt ez a gyönyörű nap, amikor 31 lélek tényleg „jelen” volt. Minden ember erre a „valamire” vágyik a lelke mélyén. Ma erkölcsi válság van, aminek csak a következménye a gazdasági válság, amiről léptem-nyomon hallunk már egy ideje.

Az emberiség immár 500 éve elfordulva az egyháztól, a hitétől is elfordult s ezáltal elvesztette a spirituális biztonságérzetét, azt, hogy az Isten minden embert a tenyerén hord. Ezt a biztonságérzetet az emberiség azóta az anyagi világban keresi és próbálja anyagi javakkal betömködni azt az űrt, amelyet a lelke mélyén érez. Meddő próbálkozás.

Töltsd ki a kérdőívet, és nyerd meg Maya 5 kezelésének egyikét >> 

Az a hiány ami - szinte tarthatatlan érzést vált ki az emberekből – nem anyagi jellegű, az egy magasabb rezgésszint, az az állapot, amikor a feltétel nélküli szeretet legyőzi a félelmet és tudom (mély hittel), hogy ha más nem, de Isten biztosan szeret és nem akárhogyan, hanem olyannak mindig, amilyen éppen vagyok. Ennek az érzésnek a hatására szűnik meg az űr, az a hiányérzet, ami eddig rettegéssel töltött el, bizonytalanságérzettel … Szeretet és félelem vannak párban. A kettő kizárja egymást. Ezért hát, arra buzdítok mindenkit, hogy a szeretet érzését tartsa ébred a szívében és sugározza minél több ember felé, mert ez az egy, amiből minél többet adunk, annál több lesz. Ezt éltük át tegnap a Fényadó Karácsonyon, visszaemlékezve Biegelbauer Pálra, akinek minden sora örök időkre hiteles. Az egészség szívében című könyvéből idéztem a tegnap. Ittuk a szavait.

Isten kegyes volt hozzám, mert 1990-ben elvezetett hozzá. Belépve a terembe, ahol a fényadó tanfolyam volt, azt éreztem, hogy hazaérkeztem. Az érzést nem lehet szavakba önteni. Itt ébredtem rá, hogy mit is vállaltam erre az életemre. Biegelbauer Pali szellemében indultam s utam Dr. Varju Márta felé vezetett. Ő az én élő mesterem, a transzgenerációs epigenetikus kineziológia kidolgozója (Gál Attilával). A rendszer egyszerűen zseniális. A generációs őseink tévedéseit tehetjük vele tisztába, megszabadítva az egész generációt a fejlődésbeli akadályoktól, melyek a betegségek, mindenfajta rendellenes működés okozója.

 

Ha jelen vagyunk, a szó lényegi értelmében az isteni gondviselés elvezet minket oda, ahol segítség van kimászni a nemkívánatos helyzetekből.

Tudj meg többet rólam a weboldalamon >>

 


 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL