A Mexikó területén található romváros a 7. században vált vallási központtá és Kin Pakal király uralkodása (615-683) idején élte virágkorát. 835-ben a város elnéptelenedett és fokozatosan benőtte az őserdő.
Palenque kiemelt szerepét az adja, hogy az eddig feltárt és restaurált szertartási központ, a Palota, a Feliratok temploma, a Kereszt temploma, és a Naptemplom romjai között találtak rá a maja művészet eddig feltárt legjelentősebb alkotásaira, és a maja írásbeliség leghosszabb szövegemlékére. Az ősi maja városban található épületek nagy részét kívülről hieroglif feliratok borítják, melyeket csak nemrégiben sikerült dekódolni.
Palenque szertartási központjának szíve a 10 méter magas, 100 méter hosszú és 75 méter széles teraszra épült Palota. A boltíves álmennyezettel fedett galériák három hatalmas belső udvar köré csoportosulnak. A négyzetes keresztmetszetű pilléreken és a tetőszerkezet felületein ma is láthatóak az eredeti féldomborműves díszítőelemek, amelyeket egykor színes stukkók borítottak. A Palotában 262 hieroglifát találtak, amely a Feliratok templomában talált további 620 írásjellel együtt a maja civilizáció írásbeliségének leggazdagabb leletanyaga.
A Palotával szemben a tér déli oldalán áll Palenque legjelentősebb szakrális épülete, a Feliratok temploma. A templom egy 22 méter magas, tömzsi, kilenc lépcsős építmény tetején emelkedik, amelyhez 69 fokú keskeny lépcsősor vezet. Bejáratát hat Pakal királyt ábrázoló stukkókkal díszített nagy oszlop támasztja alá. A templom belső terének hátsó falát összesen 620 hieroglifából álló felirat borítja, amelyek a város történetének 180 évét írják le. Az előcsarnokból tovább haladva, egy háromszögletű zárókő túloldalán találtak rá a királyi sírkamrára. A kamra 9×4 méter alapterületű, 7 méter magas, falait az alvilág kilenc őrét, az Éjszaka urait ábrázoló reliefek díszítik. A kripta közepén állt a király szarkofágja, amelyet öttonnás gazdagon faragott kőlap védett.
A Kereszt temploma, a Leveles Kereszt temploma és a Nap templomából áll az úgynevezett Kereszt épületegyüttes. A három kisebb piramistemplom, a központi téren a Palotától délkeletre emelkedik. A templomokban talált feliratok alapján a Chan Bahlum, a „Jaguárkígyó”-nak nevezett uralkodó számára építették. A templomok nevei a falak mentén végigfutó díszítésekre utalnak, és a maja kozmológia témáit idézik. A Nap templomban ábrázolt tárgy az Alvilág Jaguáristenének a maszkja, a másik két templomban egy kereszt alakú fa, jelképes életfa madárral.
Az egykor 15 négyzetkilométer területű Palenque romjainak nagy része még ma is feltáratlan, de annyi bizonyos, hogy Palenque i. sz. 615 és 800 közötti időszakban érte el virágkorát. Ekkor épültek fel a település legfontosabb létesítményei és ebből az érából származnak azok a szövegemlékek, amelyek a város uralkodóinak nevét és cselekedeteit örökítették meg.
A város elnéptelenedésére többféle magyarázat született. Újabban az az elfogadott nézet, hogy a paraszti tömegek fellázadtak a papi osztály ellen (a király egyben főpap is volt), mert elfogadhatatlannak tartották azok előjogait és az emberáldozatokat.
A város és a környező nemzeti park 1987 óta az UNESCO kulturális világörökségének a része.
OLVASS TOVÁBB!
Designjurta a Cserhát szívében – Ezt látnod kell!
Ha Magyarország rejtett kincsei között böngészel, Farkaskútvölgy kihagyhatatlan célpont. Ez a festői völgy nemcsak a természet szerelm...
UTAZÁSAkár börtön is fenyegetheti azt, aki Balira utazik
Figyelem! Azok a turisták, akik lejárt vízummal tartózkodnak Balin, akár 20 év börtönbüntetést is kockáztatnak....
UTAZÁSEzekben a városokban lopnak a legtöbbet
Legyen szó mobiltelefonról, táskáról vagy akár autóról, senki nem akarja, hogy eltűnjön a nyaralásán. Íme, hol fordulhat ez elő a l...
Ritka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
UTAZÁS„Fiúhotelben” szálltál meg? A fürdőszoba elárulja!
Kicsi a WC, nincs szemetes a fürdőben, vagy túl nagyok fürdőköpenyek – ezek mind árulkodó jelei lehetnek egy úgynevezett „fiúszáll...
UTAZÁSMár egy svájci turistaközpontban is belépőt szednének
A festői környéken megelégelték a beözönlő turistákat....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK