Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon

Ikrek

 

Ikrek

Legjellemzőbb tulajdonságod a bizonytalanság. Az év elején még vakmerő vagy, tavasszal, nyár elején azonban már gyötörnek a kétségek, még a biztosra sem mersz tétet rakni. Az év első felében garasoskodó vagy, nyáron viszont már két kézzel szórod a pénzt.

Hivatás

Jó szervező és rengeteg gyakorlati érzékkel áldott meg az ég, és ezt 2012-ben duplán kamatoztathatod. Olyan ajtók is feltárulhatnak ugyanis előtted, amelyek idáig azért voltak zárva, mert nem tudtad a hozzájuk passzoló jelszót. Az év második felében sorra sikerül legyőznöd riválisaidat, és mire beköszönt az ősz, talán már magasabb beosztásban (netán új munkahelyen) találod magad. A rohanó tempót nagyon élvezed, mert nincs időd azon töprengeni, vajon bírod-e szusszal a kihívásokat. A gyakorlat majd bebizonyítja, hogy remekül bírod.

Szerelem

Az év elején meglehetősen viharos viták robbanhatnak ki kedveseddel, mert ő úgy érzi, túlságosan keveset foglalkozol vele. Minden és mindenki jobban érdekel, mint ő. Egy biztos: az év első felében még saját magad sem tudod, mit is szeretnél valójában – menni vagy maradni. Egyelőre csak azt érzed, hogy valami egészen másra volna szükséged, mint amiben jelenleg élsz.

Amire figyelned kell 2012-ben

Mivel nem vagy tisztában önmagaddal, az érzéseiddel, és mert nem mersz felelősséget vállalni a tetteidért és önmagadért, inkább megpróbálsz alkalmazkodni a külvilághoz. Csakhogy ezt kétszínűségnek, megalkuvásnak könyvelheti el környezeted.

Vissza a csillagjegyekhez>>>


 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL