A nők és a férfiak mindig is különböztek egymástól, mióta világ a világ, és ez így van rendjén. Nagyon sok esetben olyan dolgokat várunk el egymástól, melynek a kivitelezése lehetetlen feladat, és ezek azok a pillanatok, amikor néha kínos, néha vicces félreértések születnek. Itt az ideje lerántani a leplet és megvizsgálni, hogy milyenek vagyunk mi és milyenek férfi társaink.
Egy nő akkor boldog igazán, ha kimutathatja törődését, és természetesen párja ezt kölcsönös megnyilvánulásnak tekinti, míg egy férfi számára az a fontos, hogy társa önmagával törődjön és legyen csinos. Míg egy nő a szerelem mámorában ég, minden gondolatát ez az érzés uralja, addig egy férfi szégyenlősen visszahúzódik és legszívesebben még magának sem árulná el, hogy a rózsaszín köd őt is behálózta.
Egy nő számára részletesen megbeszélni egy problémát örömöt jelent, míg egy férfi egy csapásra befejezné és túllenne már rajta.
A nők sokkal könnyebben kitudják fejezni érzelmeiket, melynek magyarázata, hogy agyuk verbális és emocionális működésért felelős részeit vastag idegrostok kötik össze, míg egy férfi számára ez nehezebb dolog , azonban ez nem egyenlő azzal, hogy rideg természetű.
Míg egy nő számára a pénzgyarapodás több költekezéssel jár, addig egy férfinak általa az önbizalma nő, az önigazolás játékszere.
A nők gondosan kiválasztják barátnőiket, akibe feltétel nélkül megbízhatnak érzelmi beállítottságuk függvényében, a férfiaknál viszont felületes barátságok születnek és a lelki kibeszélések helyett inkább a sörözést meg a focit választják.
Egy nő számára fontos a csapatmunka és a tapasztalat megosztás, egy férfi viszont egyedül akar a hatalomra törni és bebizonyítani belevalóságát.
A nők számára fontos a testközelség úgy a párjukkal, mint barátnőikkel vagy gyerekükkel szemben, a férfiak azonban a legtöbb esetben csak szexuális célzattal bújnak oda partnerükhöz.
A nők a személyes konfliktusokban mozognak otthonosan, míg a férfiak az üzleti életben érzik otthon magukat.
A nők hajlamosak lehazudtolni korukat és testsúlyukat, míg a férfiak ezt inkább felfelé kerekítik.
Bár ahány ember annyiféle szokás ezért itt is akadnak kivételek, előfordul, hogy egy kapcsolatban a pasi az érzelmesebb típus és a nő az aki a szőnyeg alá söpörne minden gondot, azonban van ami soha nem változik, annak ellenére, hogy a szerepek néha felcserélődnek.
Néha könnyű, néha nehéz, néha elviselhetetlen vagy a legcsodálatosabb, de azáltal, hogy mások vagyunk kiegészítjük egymást és az életünk, amely egymás nélkül szürke és unalmas lenne. Konfliktusok mindig is voltak és mindig is lesznek, de ha egy nő és egy férfi összefog abból rossz nem sülhet ki.
A nők és a férfiak lelke egy teljesen más világ, azonban ahogyan Karinthy Frigyes is fogalmazott : „ Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik más akar. A nő a férfit, a férfi a nőt."
OLVASS TOVÁBB!
Fel akarod tüzelni a párodat? - Íme, 10 tipp az előjáték-technikáid továbbfejlesztésére
Ismétlődőnek, unalmasnak találod az előjátékot? Nos, az előjáték nem véletlenül a szex egyik legfontosabb része, elengedhetetlen sze...
SZEX, SZERELEM9 tipp, amivel a maszturbálás intenzívebb és gyönyörteljesebb élményhez juttat
Mondani sem kell, a maszturbálás teljesen természetes dolog. Ráadásul több tekintetben is egészséges és edzésben tartja a hüvely izomz...
SZEX, SZERELEMA 10 legjobb szex-pozíció kis pénisz esetén – Imádni fogjátok! (+18)
A szex az egyik legjobb dolog lehet a világon, de könnyen kínossá válhat, ha a pasid nincs túlságosan megáldva odalent. Nyugodj meg, ez n...
Felejtsd el a "Szeretlek"-et! Ezek a mondatok sokkal fontosabbak
Természetesen a "szeretlek" szép. De vannak más kijelentések, amelyek legalább ilyen fontosak egy jó kapcsolat szempontjából....
SZEX, SZERELEMSe szex, se szerelem: a puszta barátságért házasodnak a fiatalok
A fiatal japánok a házasság romantika és szex nélküli formáját, a baráti házasságot választják....
SZEX, SZERELEM4 dolog, ami tíz év után is képes feldobni a szexet egy párkapcsolatban
Akik hosszú távú párkapcsolatban élnek, biztosan tudják, hogy az idő múlásával a rutin és a mindennapok könnyen a kapcsolat ellaposod...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK