Szabó Anna
Ezer változatban
A sajt ízesítheti a levest, fűszerezheti a mártást, beboríthatja a pizzát, tölthető süteménybe, zöldségbe, díszíthető vele a hidegtál. A franciák étkezés után vörösborral, gyümölccsel tálalják a vékonyra vágott szeleteket. Kerülhet a szendvics tetejére reggel vagy este, ízletes meleg szendvicsen, rakott ételeken. Reszelve finom a parmezán, az ementáli.
Ömlesztett sajtok valók a meleg szendvicsre, bundázva, forró olajban sütve húspótlóként is finom. A keményre száradt sajtvégeket, maradékokat felhasználhatjuk ledarálva, tejföllel, vajjal kikeverve petrezselyemmel, fokhagymával ízesítve. Kínálhatjuk sültekhez, pirított kenyérhez, zöldségekhez.
Hozzávalók
- 20 dkg érett camembert,
- 4 dl zöldségleves,
- 1 evőkanál vaj,
- 1 evőkanál liszt,
- 2 gerezd fokhagyma,
- apróra vágott petrezselyemzöld,
- só, bors,
- 3,5 dl fehérbor,
- pirított zsemlekockák.
Elkészítés
A lisztből, vajból és a szétnyomott fokhagymából készítsünk laza rántást és öntsük fel a zöldséglevessel. Kockázzuk fel az érett camembert sajtot, keverjük bele a levesbe, és addig kevergessük, míg egész sűrű nem lesz. Apróra vágott zöldpetrezselyemmel és borssal ízesítsük, majd adjuk hozzá a fehérbort és egy kicsit forraljuk össze. Ha szeretjük, pirított zsemlekockával, vagy olvasztott sajtos kenyérszeletekkel tálalhatjuk.
Hozzávalók
- 30 dkg száraztészta,
- 25 dkg vegyes zöldség – ízlés szerint
- 1 szelet zeller,
- 1 hagyma,
- 1 dl tej,
- 10 dkg sajt,
- petrezselyem, snidling,
- 4 evőkanál olaj,
- 2 dkg vaj,
- só, bors.
Elkészítés
1. A tisztított zellert és hagymát daraboljuk fel, majd négy evőkanál olajon pirítsuk át. A felengedett vegyes zöldséget szórjuk rá, majd kevés vízzel felengedve pároljuk puhára. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg petrezselyemmel.
2. A tésztát enyhén sózott vízben főzzük ki. Ha szükséges, öblítsük le hideg vízzel, szűrőn csepegtessük le. Egy serpenyőben olvasszunk fel két dkg vajat. Szórjuk bele a kockákra vágott sajtot és a maradék petrezselymet. Eresszük fel tejjel. Négy percig főzzük időnként megkeverve. Öntsük a sajtos mártáshoz a tésztát és a párolt zöldséget. Frissen tálaljuk metélőhagymával, reszelt sajttal a tetején.
Tipp
|
3. Töltött hús
Hozzávalók
- 4 szelet borjúhús vagy négy szelet kicsontozott csirkemell,
- 4 szelet ementáli sajt,
- 4 szelet sonka,
- só, frissen őrölt bors, liszt,
- 2 tojás, zsemlemorzsa, olaj és vaj a sütéshez,
- fél citrom.
Elkészítés
1. Éles késsel vágjunk zsebet a csirkehúsba vagy a borjúszeletbe. Sózzuk, borsozzuk a belsejét, majd helyezzünk bele egy vékony szelet sonkát és sajtot. Nyomkodjuk jól össze, forgassuk át lisztben, mártsuk a szeleteket felvert tojásba és zsemlemorzsába.
2. Serpenyőben forrósítsuk fel az olajat és a vajat. Süssük a szeletek mindkét oldalát aranyszínűre. Tálalásig tartsuk forró sütőben, szalvétával bélelt tűzálló tálban. Tálalhatjuk kifacsart citromlével ízesítve, zöldséggel vagy gombamártással, gyümölccsel, sült burgonyával, párolt rizzsel.
Tipp
|
4. Büdös mártogatós
Hozzávalók
- 1 Pálpusztai sajt,
- 10 dkg trappista sajt,
- 5 dkg vaj,
- 1 dl sör,
- 2 gerezd zúzott fokhagyma,
- 2 evőkanál tejföl,
- 1 mokkás kanál mustár,
- só, bors ízlés szerint.
Elkészítés
A kétféle sajtot reszeljük le, majd keverjük el a puha vajjal és az összes többi hozzávalóval. Helyezzük a hűtőbe, és hagyjuk érni, hűlni. Bármilyen zöldséggel, pirított kenyérrel ízletes mártogatós finomság.

Hozzávalók
- 5 dkg Anikó sajt,
- 5 dkg trappista sajt
- 5 dkg ementáli sajt
- 1 zöldpaprika,
- 1 paradicsom,
- 1 fej saláta,
- 1 alma,
- 5 dkg idénygyümölcs,
- 2,5 dl natúr joghurt.
Elkészítés
A tisztított főtt zellert, a hámozott ecetes uborkát és a megmosott salátaleveleket daraboljuk fel. Adjuk hozzá a felkockázott sajtot, almát, paradicsomot, zöldpaprikát, az idénygyümölcsöket, és lazán keverjük össze a vízzel kicsit felhígított joghurttal. Legalább 2 órára helyezzük a hűtőszekrénybe, hogy lehűlhessen és összeérhessenek az ízek.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK