2018. január 18. - Piroska
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2018. január 18. - Piroska
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

12 alkímiai szimbólum

Herceg Petra

Az alkímia tudománya születésétől kezdve vegyes érzelmeket váltott ki az emberekből. Egyesek az ördöggel való cimborálásnak, mások sületlenségnek, vagy ellenkezőleg, varázslatos dolognak vélték, de igazi művelője kevés akadt.

Az alkímia nem csupán aranycsinálást jelent, mint ahogy az a köztudatban elterjedt. A négy alapelem, a tűz, a víz, a föld és a levegő, minden alkimista jegyzeteiben szerepelt. Az anyagok összetételét vizsgálták, hogy e tudás birtokában mesterségesen is előállíthassák azt. Az efféle kutatásokkal foglakozó emberek egytől egyig tudósok és orvosok voltak. Az alkímia a metafizika szempontjából pedig a lélek megtisztításának, felemelésének, megváltásának és megistenítésének folyamatait rejti és tárgyalja, mint minden metafizika. A történelem folyamán nem volt állandó alkímiai iskola, hanem egy tág és változékony rendszer volt, amely mindig hatott az adott kor és hely szellemére. Így beszélhetünk egyrészt görög-egyiptomi-babiloni, indiai/hindu, kínai/taoista alkímiáról, másrészt iszlám, keresztény, gnósztikus és misztikus alkímiáról.-


Válassz egy lapot, és gondolkozz el az alkímiai szimbólum üzenetén!

  

  

  

  

 

 

 

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

loading...

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Válasz egy álarcot, és fedezd fel a legmélyebb vágyadat! - Képes lélekelemző teszt

Válasz egy álarcot, és fedezd fel a legmélyebb vágyadat! - Képes lélekelemző teszt

Mindannyian álmodunk, célokat tűzünk ki, sikeres életre vágyunk, és hatalmas boldogság az, amikor az életünk úgy alakul, ahogy szeretnénk. Ám sokan nem is tudják, hogy mit akarnak valójában. Az álarcok bizony nem titkolóznak, feltárják és elárulják még a legmélyebb vágyaidat is. Gondolkodás nélkül válasz egy maszkot és feltárul előtted, mit is szeretnél igazán!

Tovább »
Mennyi szerencsét hoz neked 2018-ra a kínai Szerencsesárkány? - Húzz egy lapot, és megtudod!

Mennyi szerencsét hoz neked 2018-ra a kínai Szerencsesárkány? - Húzz egy lapot, és megtudod!

A kínaiaknál és az ázsiai országokban mindig is nagy tiszteletnek örvendett a bölcs, a hatalmas, a mágikus erővel bíró sárkány. Legendáikból tudhatjuk, hogy számos sárkányfajta létezik, de köztük az egyik legkedveltebb, akinek mindig igyekeznek elnyerni az áldását, az a Szerencsesárkány, aki most megjósolja neked, hogy mennyi szerencse vár rád az idei évben!

Tovább »
5 módszer, amellyel fejlesztheted a szülői intuícióidat - Érdemes bízni a megérzéseidben

5 módszer, amellyel fejlesztheted a szülői intuícióidat - Érdemes bízni a megérzéseidben

Ha szülő vagy, akkor valószínűleg már kerültél olyan szituációba a gyermekeddel kapcsolatban, ahol a megérzéseidre volt szükség. Köztudott, hogy sokszor találóak ezek a megérzések a gyermek életével kapcsolatban, az egészségével és azzal is, hogy éppen mit érez. Ám, mint a GPS, ez is akkor működik, ha figyelmet fordítasz rá és követed.

Tovább »

Kalkulátor

Kabala és amulett-kalkulátor

Az amulettek és a kabalák üzenetet közvetítenek és védelmeznek. Neked van már? Ha még nincs, válassz egyet. Vajon melyik az, amely a legjobban illik hozzád?

Még több kalkulátor »

Szakértők

Búza Judit

Spirituális fejlesztő

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Búza Judit

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép