Szabó Anna
A jegeskávék gyakori hibája, hogy a jégkockákat (vagy a fagyit) egyszerűen leöntik a forró itallal, így pedig a végén egy szimpla felhígított kávé keletkezik. A következő egyszerű lépések, többek között ennek a kiküszöbölésére is tökéletesek.
1. Kezdd jó minőségű kávéval
Mindennek az alapja a jó minőség. Kezdd azzal a koktélod készítését, hogy lefőzöl személyenként 1-1 adag jó minőségű kávét.
2. Készítsd elő
Azért is érdemes a kávéfőzéssel kezdened, hogy legyen ideje kihűlni. Ha már langyos, tedd be a hűtőbe. Így biztosan nem fogja felolvasztani majd az egyéb hozzávalókat.
3. Próbáld ki hidegen
A másik megoldás a hideg kávé kinyerésére – és az ízes is sokkal jellegzetesebb lesz ebben a formában –, ha egész egyszerűen egy csésze aljára teszel egy evőkanál őrölt kávét, majd félnapra lefedve a hűtőbe teszed. Ezek után már csak annyi a dolgod, hogy teaszűrőn átcsurgasd egy másik edényben.
4. Kávéjégkockák
Lehet, hogy kicsit fura lesz neked elsőre, de hidd el, beválik. A hideg kávét egyszerűen tölts a jégkocka formába és tedd mélyhűtőbe (ezt egyébként szűrt gyümölcslevekkel is megteheted).
5. Elő a sziruppal
Hazánkban is egyre divatosabb a szirup, miért ne próbálnád ki te is? Már számos ízesítésben kapható nálunk is, a kávékoktélokhoz talán leginkább a vanília, a karamell és/vagy a csokoládés illik. Egyre figyelj: a cukrot is kiválthatod vele.
6. Adj hozzá alkoholt
Esti csajos bulikon nagy sikert érhetsz el vele, ha az alap kávékoktélhoz kevéske alkoholt is öntesz. Mindenképpen érdemes kipróbálni Baileys-zel, Amarettóval, konyakkal, vagy ízesített vodkával is.
7. Fűszerezz kreatívan
A legszimplább kávés italrecepteket is feldobhatod egy csipetnyi szerecsendióval, fahéjjal, csillivel vagy más melegítő fűszerrel. Adj hozzá még tiszta vaníliát vagy mandulakivonatot. Vagyis kísérletezz bátran a jeges kávékoktélozás jegyében, ami egyszerre rejti magában az üdítő hűvösséget és a felpörgető forróságot.
Íme néhány recept a mi kedvenceink közül:
Amaretto KávékoktélHozzávalók:
4 csésze főzött kávé szobahőmérsékletűre hűlve
2 csésze tej vagy tejszín
¼ csésze Amaretto likőr
2 teáskanál vanília kivonat
Tejszínhab
Elkészítése:
Keverd össze a kávét a tejjel, az Amarettóval, a vanília kivonattal. Öntsd egy jéggel félig teli sékerbe majd rázd addig, míg habos nem lesz.
Szolgáld fel a mennyei nedűt hideg martinis poharakban. Díszítsd tejszínhabbal.
Jeges Kahlua és kávéHozzávalók:
6 csésze főtt kávé szobahőmérsékletűre hűlve
4-6 evőkanál cukor
2 csésze tej
¼ csésze Kahlua likőr
Fahéj, szerecsendió
Díszítéshez mentalevelek
Elkészítése:
A cukrot, a kávét, a tejet, a Kahluát és a fűszereket öntsd turmixgépbe, majd adj hozzá ízlés szerint jeget. Ezután keverd addig, míg krémes nem lesz.
Ezután öntsd formás üvegpoharakba majd a tetejét díszítsd mentalevelekkel.
Selymes rum és kávéHozzávalók:
4 csésze főtt kávé, mely szobahőmérsékletű vagy hideg
¼ csésze fehér rum
¼ csésze sötét rum
4-5 evőkanál cukor
½ csésze krémtejszín
Díszítéshez tejszínhab
Elkészítése:
Egyszerűen rázd össze jéggel félig teli koktélsékerben a rumokat, a kávéval és a cukorral – míg habos nem lesz.
A tálaló poharak aljába tegyél egy evőkanál tejszínt, és önts rá az előzőleg elkészített keverékből.
Felszolgálás előtt díszítsd a tetejét tejszínhabbal.
OLVASS TOVÁBB!
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Farsangi fánkoló
Az első szalagos fánkot csak a véletlennek köszönhetjük, amikor az özvegy pékné mérgében eldobott egy tésztadarabot… Ám az emberi ...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
GASZTROVarázsos házi tészták, fánkcsodák farsangra
Sok kezdő szakács mumusa a fánkkészítés. Azonban elkészítése sokkalta egyszerűbb, mint azt sokan gondolják. De vigyázz! Következő r...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK