Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon

7

 

7-es év

A hetedik esztendő a hála ideje. Ekkor kell megemlékeznünk a forrásról, amelyből minden fa minden gyümölcse fakad. Nem az új célok időszaka ez, hanem az örömé és a nyugalomé. Ideje visszatekintenünk, és tanulnunk a korábbi évek tapasztalataiból. Az első év kreatív impulzusából, a második év csapatmunkájából és együttműködéséből, a harmadik év sebezhetőségéből és abból, hogyan lettünk úrrá kétségeinken. Majd következett a negyedik év, mely a megszilárdulásról és a stabilitásról szólt, majd az ötödik, mely az aratásról, és a hatodik, mely az adakozásról. Mára hálát érzünk mindeme dolgok iránt, mivel látjuk, hogy korábbi kihívásaink mind hozzájárultak ahhoz, hogy eljussunk a jelen pillanatba. Beköszöntött az ősz.

Feladat: Áttekintés és hála.

Életed főbb eseményeinek áttekintése

1. Írd le egy papírra a születésed évét, majd alá az azt követő évet, majd az azt követőt, és így tovább, egészen a jelenlegi évig.

2. Ameddig csak vissza tudsz emlékezni, írd le életed jelentős – akár pozitív, akár negatív- eseményeit az adott évszámok mellé jobb oldalra. Annál több dolgot ismerhetsz fel e gyakorlat során, minél több eseményt írsz le, de már néhány esemény is felnyithatja a szemed.

3. A születési éved bal oldalára írd fel az életszámodat (születési dátum egyesével összeadva). Ha 6-os vagy, akkor írd ezt a születési dátumod bal oldalára, majd 7-est a következő évszám mellé, majd 8-ast a következő mellé, majd 9-est, utána kezd elölről a számolást 1-től 9-ig, míg el nem jutsz a jelenlegi évszámhoz. Most már láthatod, mikor, hol voltál életed kilencéves ciklusaiban.

4. Nézd át az összes 1-es évet, az új ciklusok kezdetét, és figyeld meg, mennyire illenek ezen évekre a korábban leírt dolgok. Aztán nézd át a 2-es éveket (együttműködés) és figyeld meg, milyen események történtek veled ekkor. Folytasd a gyakorlatot egészen a 9-esig.
Ha áttekinted a saját kilencéves ciklusaidat, esetleg azt tapasztalod, hogy az 1-es évek gyakran új kezdettel jártak együtt, a 9-es évek pedig lezártak valamilyen folyamatot. Ez a kapcsolat talán nem mindig nyilvánul meg egyértelműen, de valószínűleg találsz majd hasonlóságot, hasonló eseményeket vagy hatásokat az adott 1-es, 2-es, 3-as stb. évek között. Némi szemlélődés után már többet fogsz megérteni életed ritmusairól és ciklusairól, és ez az új látásmód segíthet abban, hogy érzékeld, milyen tendenciákat, energiákat és lehetőségeket hoznak számodra az elkövetkező évek. Minden évet használj saját céljának megfelelően. A szüret akkor lesz a leggazdagabb, ha a sorra, egymásra következő energiákra alapozod az életedet. Akár felhasználjuk e ciklusokat arra, hogy megsejtsük a következő évek lehetőségeit, és felkészüljünk azokra akár nem, mindenképpen megtanulhatjuk felismerni magukat a kilencéves ciklusokat, és azt, hogy bölcsen tesszük, ha meglovagoljuk életünk évszakainak változó ritmusát.

Vissza a számokhoz>>>


 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL