Talán téged is kiráz majd a hideg ettől az 5 paranormális történettől:
1817-ben az amerikai Tennesee állambeli Red River közösségben, Robertson megyében élt a Bell család – John, felesége Lucy és kilenc gyermekük. Mindannyian nagyon vallásosak voltak. John a helyi baptista egyház vezetője volt. Egy bizonyos napon John egy rendkívül furcsán kinéző állatot látott az udvaron. Kutya teste volt, de a feje egy nyúléra hasonlított. A meglepett férfi lövést adott le a lény irányába, de az elfutott. Ugyan ezen a napon este, amikor a család asztalhoz ülve vacsorázni készült, furcsa hangokat hallott a házuk falai közül. Kopogásra vagy morgásra hasonlított. A család meg volt győződve róla, hogy valamelyik szomszéd hülyéskedik velük. A következő napokban egyre több fura hangot lehetett hallani – kopogást, morgást, suttogást, kaparászást. Később a gyerekek szobáiban elképesztő dolgok kezdtek történni. Láthatatlan kezek dobálták le a párnákat az ágyakról, a bútorok maguktól mozogtak, a szobán át kövek röpködtek. A helyzet egyre rosszabb lett. Hamarosan a Bell család suttogó hangokat hallott, de nem értették a szavakat. Azt mesélték, hogy úgy hangzott, mint egy öreg asszony éneke. Utána fizikai támadások érték a gyerekeket. Valami a hajuknál ráncigálta őket, Elizabeth egyik lányának arcán egy kéznyom éktelenkedett, akárcsak teste többi részén is. A szülők úgy döntöttek, hogy egy időre átköltöznek a szomszédokhoz, de a láthatatlan lény a nyomukba eredt. Amikor Elizabethet eljegyezte Joshua Gartner, egy titokzatos hang azt ismételgette neki, hogy ne menjen hozzá és ez végül az eljegyzés felbontásához vezetett. A család végül segítséget kért. A házukban összegyűltek a szomszédok, akik mentőakciót szerveztek. Sajnos nem hozta meg a várt eredményt. A férfiak arra a következtetésre jutottak, hogy a boszorkánynak vélt Kate Batts-szal van dolguk. Ő volt a Bell család földjeinek korábbi tulajdonosa. Nemsokára John betegeskedni kezdett. Állapota folyamatosan romlott, a szellem pedig szüntelenül támadta. 1820-ban a ház ura meghalt. A hang beismerte az összegyűlt gyászolóknak, hogy megmérgezte Johnt. A temetésen a hang vidáman dalokat énekelt. A szellem meglátogatta az özvegyet még egyszer, a temetés után. Bejelentette, hogy hét év múlva visszatér és betartotta szavát. Utolsó látogatásakor a hang elárulta, hogy 107 év múlva tér vissza John közvetlen leszármazottjához. Nem tudni, hogy így történt-e.
OLVASS TOVÁBB!
Egy eltűntetett civilizáció
Valaha létezett a Földön egy csodálatos kultúra. Sok mindenben hasonlítottak a mai emberekre: városaik voltak, technikailag is szépen fej...
REJTÉLY-MISZTIKAA Szent Halál és társai - Mexikói rablók, gyilkosok "majdnem szent" védelmezői
A keresztény egyházak kissé aggódva figyelik az utóbbi évek legbizarrabb vallási irányzatát, melyet a régi azték hagyományok, emberá...
REJTÉLY-MISZTIKAIgazi halott menyasszony?- A mexikói esküvői üzlet próbabája "valójában" egy halott nő teteme
Mit szólnál, ha a kirakatban lévő bábú, amit nézegetsz, valójában egy halott nő lenne? Eddig csak azt hittük, Tim Burton olyan elmerog...
A képek pánikot keltettek és a rendőrség kénytelen volt közleményt kiadni - 7 szellemtörténet, ami kiakaszt
Ez a 7 szellemekről szóló beszámoló így is, úgy is kiakaszt. Vagy azért, mert sokkot kapsz tőle vagy mert bődületes badarságnak fogod...
REJTÉLY-MISZTIKA3 titokzatos figyelmeztetés, ami valóra vált
Bizonyára nem könnyű tudatosan belepillantani a jövőbe, mégis van néhány olyan különös eset, amit nehéz lenne hagyományos tudományo...
REJTÉLY-MISZTIKAGyerekek és rémtörténeteik, amiktől tutira kitör rajtad a frász
Mit szólnál, ha a gyerekedet szellemek látogatnák? Ha előző életéről mesélne? Kirázna a hideg, ha egy elhunyt rokonodat látná, vagy ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK