REJTÉLY-MISZTIKA

5 durván hátborzongató paranormális történet, amire nincs racionális magyarázat

Nemigen lehet ezt az 5 esetet tudományosan megmagyarázni. Persze annak, akinek sikerül, az megérdemli, hogy kalapot emeljenek előtte. Főleg mindjárt az első esetnél, ahol egy szellem hosszú időn keresztül durván kísértett egy családot, ami tragédiával zárult.

Talán téged is kiráz majd a hideg ettől az 5 paranormális történettől: 

Teresita Basa szelleme

1977. A 47 éves Teresita Basa egy kórházban dolgozott Chicagóban légzési terapeutaként. Február 21-én a helyi rendőrség hívást kapott egy tűzesethez. A helyszínen megtalálták Teresita meztelen, matraccal fedett holttestét. A nyomozás során kiderült, hogy a nőt megkéselték, később az elkövető felgyújtotta a testét. Lakásából eltűntek az ékszerei. A rendőrség kezdetben a volt barátját gyanúsította, de kiderült, hogy alibije van és a nyomozás holtpontra jutott. Egy évvel később a drámai történtek után az ügyet vezető nyomozó egy információt talált az asztalon, hogy vegye fel a kapcsolatot Jose Chua doktorral. Ugyanabban a kórházban dolgozott, mint Teresita. Ő és felesége Remebios, akit Remy-nek hívtak, ismerték az elhunytat, de nem barátkoztak vele. Doktor Chua elismerte, hogy feleségét „megszállta” Teresita szelleme. Amikor Remy olyan állapotba kerül mintha kómában lenne, akkor tudott beszélgetni az elhunyt nővel. A doktor azt állította, hogy nem hitt feleségének, de ő maga is hallotta ahogy Teresita hangján szólal meg. Filippínó nyelven beszélt. Megmondta, hogy a rendőrségnek segítségre van szüksége halála rejtélyének megoldásában, és hogy a gyilkos nem más, mint az ugyanebben a kórházban dolgozó Allen Showery. Azzal a céllal kellett volna Basa-hoz érkeznie, hogy megjavítsa a tévéjét. Megölte a nőt és ellopta az ékszereit. A gyilkos az ellopott tárgyakat a barátnőjének ajándékozta. A meglepett rendőrök elég szkeptikusan hallgatták végig az orvos szavait. Viszont a vallomást tevők elég sok részletet ismertek, melyeket nem tártak nyilvánosság elé. Ismertek neveket, telefonszámokat, pontosan le tudták írni azt, hogy mit loptak el a lakásból. Ezért a nyomozók úgy döntöttek, hogy ellenőrzik a megszerzett információkat. Elmentek Showery és barátnője lakására. A férfit bevitték az őrsre és a vallomásban beismerte, hogy Teresita tévéjét kellett megszerelnie, de a nő lemondta a találkozót. Ez felébresztette a nyomozók gyanúját. Elmentek Showery lakásába és beszélgettek a barátnőjével. Ő azt állította, hogy Allen nem ért az elektromos készülékek javításához. Mikor rákérdeztek a nyakláncára és a gyűrűjére, amik rajta voltak, azt felelte, hogy a szerelmétől kapta. Kiderült, hogy az ékszerek Teresita Basa tulajdonai voltak. Végül a gyilkos beismerő vallomást tett. A bíróság elismerte a „szellem vallomásait” és börtönbüntetést ítélték a férfit.
 

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL