A jó ember nem veszi kutyaszámba a kutyát

Nekik is volt valaha nagyon jó dolguk, például addig, amíg a nyaralókban - tavasztól őszig – kint tartózkodtak „gazdáik”, csak éppen nem terjedt addig a szeretet, hogy a nyári kis vendéget otthon is szeretettel fogadják. Ám így van ez a nagyobb ünnepek után is: húsvéti nyuszik ezrei keresnek gazdát – vagy éppen kerülnek be a tepsibe. És sok szülő nem tud ellenállni könnyes szemmel rimánkodó csemetéjének, hogy ugyan, vigyünk már haza egy kiskutyát, kiscicát, vagy aranyhörcsögöt.

Tévé helyett séta a kutyával

Ez önmagában természetesen jó, hiszen egy állat fontos szerepet játszhat a gyermek korai személyiségfejlődésében, így már 6-7 éves kora körül megtanulhatja a felelős viselkedést. Ha ugyanis a szülők törődnek gyermekük szükségleteivel, ritmust visznek az életébe, akkor az modellként működik, amit a gyerek átvetít a kisállattal való kapcsolatára. Úgymond, eljátssza vele az ismert helyzeteket, megtanulja, mire van szüksége, minek örül a kapott állat, és ennek megfelelően gondoskodik róla. Ha a családban adott a jó alap, akkor ez katalizátorként működik, és kivetül a jövőre, vagyis a szerzett tapasztalatokat később, akár a családalapításnál kamatoztathatja a gyerek, hiszen a kapcsolatápolást élőben gyakorolja, és nem egy reakcióképtelen babával teszi mindent, hanem egy testi és szellemi szükségletekkel bíró élőlénnyel. Persze mindez CSAK akkor igaz, ha a modell jó, hiszen ha Pistikét odateszik a tévé elé azért, hogy nyugton maradjon, vagy netán bántalmazzák, akkor Pistike is csak akkor megy Bodrival sétálni, ha kedve van hozzá, sőt, talán még bele is rúg, ha nekiszalad a Lego-várnak…

A pozitív hatás másik feltétele az, hogy tartós legyen az állattartás
Ezért a befogadást éppúgy meg kell tervezni, mint minden mást. Együtt kell eldönteni, milyen fajta és mekkora legyen az új családtag, hogy mennyi munkát és milyen anyagi ráfordítást igényel. Így eleve felvetődik a felelősség kérdése. A befogadás után pedig türelmesen ki kell várni, hogyan működik a dolog, és vállalni kell az esetleges kudarcot, hiszen abból szerezhetők meg a pozitív tapasztalatok.

A legtöbb gyermek kutyára és cicára vágyik, ám ha nem akarjuk, hogy a cica a nappali bútorain élesítse karmait, vagy jókedvében végigszaladjon a függönyön, ha nem tudjuk vállalni azt, hogy a kutyát rendszeresen levisszük sétálni, akkor érdemesebb hörcsögöt, halat, vagy madarat tartani. Ezek ugyanúgy a természetet csempészik otthonunkba, mint a nagyobb, több gondoskodást igénylő állatok. Az apróságok rengeteg ismeretre tesznek szert, miközben megfigyelik, hogyan élnek, mozognak, táplálkoznak új barátaik, milyen szokásaik vannak, hogy reagálnak a különböző ingerekre. És a kedvencekkel való foglalkozás a kötelességtudatra neveli a gyermeket. Hiszen az akváriumot, a terráriumot, vagy a kalitkát is ki kell tisztítani időről időre, és a benne élő állatkáknak is rendszeresen enni kell adni – amit nagy örömmel tesznek meg már az egészen apró gyerekek is.

Ha elfoglaltak vagyunk, vagy sokat utazgatunk, azt is mérlegeljük, hogy egy madarat, vagy aranyhörcsögöt könnyebben rá tudunk bízni a szomszéd nénire, egy kutya vagy cica ellátását azonban sokkal nehezebben tudja valaki beilleszteni a saját életébe. Nem véletlen, hogy tele vannak az állatmenhelyek, és a kutyapanziókban is sokszor marad ott néhány jószág, mert a szabadság leteltével „elfelejtenek” értük menni a „gazdik”. Az igazi kutyások mindig úgy tervezik a nyaralást, hogy velük mehessen négylábú családtagjuk is.

A kutyabarátok tovább élnek

Ha a gyerekek korán megszokják az állatok közelségét, felnőttként is ragaszkodnak majd hozzájuk. Kutatások bizonyították, hogy a kutyások jóval tovább élnek, az infarktuson átesetteknél pedig az állattartók között ritkábban jelentkezik újra ez a súlyos betegség. Az állattal való foglalkozás olyan perspektívákat nyit a gyermek előtt, amelyek egy szebb, egészségesebb jövő ígéretét hordozzák magukban.