Amit biztosan nem tudtál a kutyákról

Az egyes fajták közti különbségek oly óriásiak lehetnek, hogy néha még azt is nehéz elhinni a különböző állatokról, hogy egyazon fajba tartoznak: valamennyien a Canis familiaris, azaz a házikutya fajának tagjai. A fajták kialakulása elválaszthatatlan az emberiség történelmétől és kultúrtörténetétől. A kutya az ősidők óta az embert szolgálja, s megjelenésük és tulajdonságaik mindig is a feladataiknak megfelelők voltak. Mai társadalmunkban, ahol a kutyát elsősorban társként tartjuk, nagyon sokat törődünk a fajtatiszta kutyák megfelelő megjelenésével.

A külső jegyek régen sokkal kevésbé voltak fontosak, noha mindig akadtak olyan jellemző szőrzetű, színű vagy testfelépítésű egyedek, amelyek másoknál jobban el tudtak végezni adott típusú feladatokat. Így aztán nem is meglepő, hogy azok a kutyák, amelyek egy adott terület hasonló feladatokat láttak el, egy idő után egyre inkább hasonlóvá váltak egymáshoz. Talán ez magyarázza a világban ma előforduló több száz, egyedi vonásokkal bíró kutyafajta létezését.  

***

***

Eltérő háttér

A puska feltalálása előtt a vadászok gyakran vittek magukkal különlegesen betanított, az agárhoz hasonló kutyákat, amelyek szemmel követték a vadat, és el is ejtették azt gazdájuk számára. Ezek a kutyák már az ókori Egyiptomban is ismertek és kedveltek voltak. Tudjuk, hogy egyebek közt Tutanhamon fáraónak is volt ilyen kutyája – valószínűleg egy kutya-sakál keverék –, amely az udvarban élt, és mindig elkísérte gazdáját a gazellavadászatokra.

Az agarak hosszú ideig igen népszerű vadászkutyák voltak nemcsak a Közel-Keleten, hanem Európában is. A puska megjelenése után azonban más fajták kerültek előtérbe, amelyek az új körülményeknek megfelelő, kívánatos tulajdonságokkal rendelkeztek. Idővel e jellemzők célzott szelekciójával alakultak ki az olyan fajták, amelyek képesek voltak „állni” a vadat, azaz testükkel jelezni a zsákmány helyzetét (vizslák és szetterek), amelyek a föld alatti kotorékba is követni tudták a rókát és a borzot (terrierek), a vad felhajtására szolgáló fajták (spánielek), és azok a kutyák, amelyek akár a vízről is vissza tudták hozni a lelőtt vadat (retrieverek). A mai fajták közt a kopók és vérebek csoportja a legnagyobb.

A vadászkutyákon kívül persze vannak más, sajátos célokra kitenyésztett fajták is. Ezek közül a juhászkutyák a legismertebbek, amelyek két csoportba sorolhatók: az egyikbe azok az ebek tartoznak, amelyek önállóan őrizték a nyájat a ragadozók és a tolvajok ellen, a másikba pedig azok, amelyek a pásztort segítették a terelésben. Ez után jelentek meg a házőrző kutyák – feladatuk a gazda, a család, az udvar és a ház őrzése volt.

Tudomásunk van egy viszonylag kis csoportról, a hadikutyákról is: ezeket a nagytestű, erőteljes felépítésű ebeket a római időkben részben a csatákban alkalmazták, részben pedig a cirkuszokban. Jóval később alakult ki a zömök harci kutyák csoportja, amelyeknek egymás ellen kellett küzdeniük a kutyaviadalokon – ez a „sport” főként a 19. századi Angliában, valamint Európában és Japánban volt népszerű.

Az elismert fajták egyik legkisebb csoportját a szánhúzó kutyák alkotják: tenyésztésük során kizárólag a gyorsaságot, a kitartást és az erőt vették figyelembe. Igen fontos szerepük volt a hóval borított északi vidékeken, és azt egészen a hórobogók megjelenéséig meg is őrizték.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a kezdetektől fogva velünk lévő, társként tartott kutyákról sem. A régi festményeken az előkelőbb (dél-)európai hölgyek mellett mindig ott volt egy-két öleb is. Ámde e kutyák közül sem mind élvezett hosszú és boldog életet a bársonypárnán; valószínű például, hogy inkább meztelen kutyáik egy részét nem „ágymelegítőként”, hanem áldozati állatként használták.

A mai kutyafajták

A kutya nagyon jól szolgált bennünket az elmúlt évezredek során, s igen változatos, sőt néha egészen rendkívüli feladatokat látott el. Sok fajta jellemét és külsejét szelektív tenyésztéssel alakították ki: azokat az állatokat keresztezték egymással, amelyek mind szellemileg, mind testileg a leginkább alkalmasnak tűntek az adott feladat ellátására.

A szakértő már a testfelépítésük, a szőrzetük, a munkához való hozzáállásuk, sőt olykor még a színük alapján is meg tudja mondani, hogy az egyes fajtáknak mi volt az eredeti feladatuk, és milyen éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodtak. A kutyák léte az idők során elválaszthatatlanul összefonódott a miénkkel. A mai nyugati társadalmakban a kutyák jelentős része már nem tölti – nem töltheti – be eredeti szerepkörét. Az agarak rendkívüli gyorsaságának és erős harapásának helyét átvette a puska; a nyájakat és csordákat kerítés őrzi; otthonainkra riasztóberendezések és rendőrök vigyáznak, s a hórobogó a szánhúzó kutyák java részét is feleslegessé tette. 

Esther Verhoef: Kutyák enciklopédiája Tudja-e, hogy vannak "kopoltyús" kutyák, és hallott-e olyan fajtákról,  amelyek nem vedlenek? Tudja-e, hogy egyes fajták szívesen elcsavarognak, amint lehetőségük adódik rá, míg mások inkább a gazdájuk közelében maradnak? Vannak fajták, melyek éberen őrzik a házat, ellenben mások barátságosak az idegenekkel szemben is. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek fajtáról fajtára változnak, és amelyekkel a kutyák gazdáinak tisztában kell lenniük. A Kutyák enciklopédiájában valamennyi kutyákkal kapcsolatos kérdésünkre választ találunk. Megismerhetjük az egyes fajták külső jegyeit, gondozási igényüket, kedvenc tevékenységeiket, viszonyulásukat más állatokhoz és az emberhez, de a kutyák nevelésével kapcsolatban is hasznos tanácsokat kapunk. Megjelent az Alexandra Kiadó gondozásában >> 185x255 mm, 544 oldal, ára: 4.999,- Ft