Egy örökbe fogadott kiskutya gyönyörű története

Csak akkor merészkedett elő, amikor nem volt a közelben senki. Eleinte ölben vittük le a futtatóra is, ahol nem nagyon tudta mit kell csinálni, csak ült és reszketett. Szerencsére saját kutyusunk nagyon barátkozó típus, Tapit is rögtön kezelésbe vette. Előcsalogatta a dobozából, megtanította játszani. Tapi fokozatosan kezdte felfedezni magában a kutyát, de velünk szemben továbbra is bizalmatlan volt. Amikor meg akartuk simogatni elszaladt. Nem erőltettük rá magunkat, úgy gondoltuk először csak azt lássa, hogy itt nem bántja senki és majd fokozatosan megbarátkozik velünk is.

Látta, hogy a másik kutyust nagyon szeretjük, sokat simogatjuk, így lassan észrevehető volt rajta a változás. Napról napra egyre közelebb jött hozzánk, nem rohant el rögtön, de ha meg akartuk simogatni, a kéz látványa megrémisztette. Bizonyára az a kéz, amelytől normális esetben ételt és simogatást kap, nála fenyítő, bántó dologként rögzült. Sokat ölbe vettük, teljesen megfeszítette a kis testét, nem mert örülni a szeretetnek. Teltek a napok, együtt vittük a másik kutyussal sétálni. Már nem kellett ölben cipelni, szépen jött a kis lábain. Elkezdett nőni, a szőre szépen fénylik már.

Testileg teljesen rendbejött és most már elmondhatom, hogy lelkileg is kiegyensúlyozott. Boldogan csóválja a farkát, amikor szólunk hozzá, már szinte teljesen szobatiszta. A póráz csörgésére odajön, leül és várja, hogy induljunk. Séta után is szépen megvárja a tappancs törölgetést. Már nem kell a doboz sem, az ágy mellett egy pokrócon alszik. Nagyon sokat játszik a másik kutyussal, kis eleven. Olyan, mintha nem is ugyanaz a kutya lenne. Végre megtanult örülni a szeretgetésnek, végre tudja mi az, hogy tartozni egy gazdihoz. A legnagyobb boldogág az lenne, ha sikerülne neki találni egy szerető gazdit, aki képes arra, hogy többet törődjön Tapi kis lelkével, aki elég figyelmet tud szánni rá és nem hagyja, hogy ennek a csöpp kis kutyának az élete valaha is szomorú legyen.