Lovak a "Harctéren", vagyis ellenünk?

Végtelen harc folyik a lovardákban. Felteszem ilyenkor a kérdést: „Most hogy is van ez?” - hiszen az ember rendszerint az ellenségével harcol… Ha megkérdezem a lovast: „A ló és te ellenségek vagytok?” - csodálkozva néz rám és ezt válaszolja: „Hogy mi? Mért lennénk? Mi barátok vagyunk, hisz ő a legjobb barátom!”… Erre én csodálkozom el: „De hát akkor miért harcoltok? Hiszen a barátok együtt működnek!”

Akkor most, hogy is van ez?

Kedves lovasok! Itt az ideje eldönteni, hogy lovatokban barátot vagy ellenséget szeretnétek látni. A lovatokkal eltöltött idő, egy „Harcmező” legyen, vagy „Virágos rét”?

Mit szeretnétek jobban? A lóval való munka kő kemény, izzadtságszagú, küzdelmes erőpróba legyen, vagy pedig egy könnyed, a ló és lovasa túlerőltetése nélküli játékos folyamat?

Én már letettem a voksom jó pár évvel ezelőtt

Nagyon untam már a karámban megfoghatatlan, kiköthetetlen, moshatatlan, rúgós, harapós, ellenkezős lovakat. Untam a fejféltést, a heveder iszonyt, a bakolást, az elrohanást. Utáltam, ha a ló fellökött, rám taposott, rángatott. Nem szerettem „kezelhetetlen” lovakon lovagolni, ahol olyan rövid szárat kellett fogni - szinte a zabla karikát -, hogy meg tudjam fékezni. Nem akartam már a lovat megfékezni, nem akartam harcolni, már csak kérni akartam. Láttam a régi nagy mestereket, akiknél ott van az igazság.

Megmutatták nekem azt, ami lehetséges a lóval. Hogy hogyan kell úgy kérni, hogy a ló eleget tegyen annak. Hogy hogyan kell a helyes kérdéseket feltenni, hogy a ló helyes választ adjon. Megtanítottak arra, hogy ha a lónak időt adok, jól kérek és kérdezek, ő ezt valóban a legjobb baráthoz méltó együttműködéssel hálálja meg nekem.

„Biztonság, Bizalom, Barátság!” - ez a lényege mindennek!