Miért társasági?

Az ember legjobb barátja a kutya, mondogatják sokan. Egyet kell, hogy értsek velük, azonban nem érdemes elfelejteni, hogy eredetileg haszonállatok voltak, pusztán természetüknek (főleg lojalitásuknak) köszönhetik, hogy manapság szinte mindenki kedvtelésből tartja őket. Léteznek persze munkakutyák, de a kutyatársadalomhoz képest elenyésző a számuk.

Azt hihetnénk, hogy minden eb eredetileg valamilyen feladat ellátására volt első sorban alkalmazva. Gondoljunk csak a pásztorkutyákra, akik valójában már csak leszármazottai az eredeti fajtáknak, és többségük nem látott még közelről birkát sem. Ennek ellenére fontos tisztában lenni, mire is alkalmazták őket, hiszen a tartási körülményeiket is elődeik múltjához kell igazítani (ezért nem ideális egy nagy mozgásigényű kutyának a panel, ha csak nincs a gazdinak napi 2-3 óra szabadideje a futtatására).

A társasági kutyák viszont onnan kapták a nevüket, hogy soha semmiféle funkciójuk nem volt azon kívül, hogy gazdáik szerető társai legyenek. Elsősorban az arisztokraták körében volt elterjedt kisméretű hobbikutyát tartani. A Cavalier King Charles spánielnek például már az elnevezése is utal az uralkodókhoz való szoros kötődésére. A társasági kutyák jelenléte még a természeti népeknél is megfigyelhető, hiszen van olyan afrikai nomád törzs, ahol még élelemmel is ellátják ezeket a jószágokat.

Néhány társasági fajta

A világ hobbikutyái, bár létezik róluk egyfajta elképzelés, mégis méretben, küllemben, színben igen változatosak. Egy csivavát például viszonylag nehéz összekeverni egy óriásuszkárral, mégis mindegyiket a társasági kutyák közé sorolják.

Apropó csivava. Ez a közvéleményt erősen megosztó, miniatűr állatka köztudottan a világ egyik legkisebb kutyafajtája. Hangzatos neve emlékeztet mexikói származására. Törékeny külseje igen megtévesztő, amellett, hogy kiváló jelzőkutya, még ijedősnek sem mondható. Többségük harcias természetű, nem riadnak vissza a náluk nagyobb állatoktól, talán pont ezzel kompenzálva testi adottságaikat

A társasági kutyák között akadnak sokak által nem túl szépnek tartott, nyomott (na jó, hivatalosan rövid) orrú fajták is, ilyen például a mopsz. Származása vitatott, annyi biztos, hogy időszámításunk előtt tenyésztették ki a kínaiak. Népszerűsége nem volt mindig egyforma a történelem során, megjelenésbeli gondjainak köszönhetően, ami a nem túl átgondolt tenyésztés eredménye volt. Kellemes természetű, a gyerekekkel is jól elvan és a gazdájának is engedelmeskedik, talán ez segítette hozzá újra népszerűvé válásához.

A Bichonok igazi játékkutya kinézetű, aranyos állatkák. Már a Római Birodalomban is ölebként tartották őket. Tartásuk első sorban lakásban javasolt, de a kertben is nagyon szeretnek szaladgálni (a kettő együtt a legideálisabb, de aludni a lakásban szeretnek). A Bichon Frisé csavarodott szőrű, többnyire fehér, mozgást kedvelő gazdinak ajánlott kutyus.

A Bichon Bolognese (alias bolognai pincs) olasz származású, göndör szőrű, fehér kutya. Intelligens, ugyanakkor kissé önfejű lehet. A Bichon Havanese (alias havannai pincs) Kubából származó fajta, a legelső társasági kutyák egyike. Valamivel nagyobb a Bolognese-nél, és a feketétől a pezsgőn át a fehérig mindenféle színben előfordul. Nagy különbség még, hogy szőre hullámos és hosszú. Egy Havanese boldog tulajdonosaként elmondhatom, hogy kevés könnyebben kezelhető kutya létezik náluk, játékosak (nem csak kölyökkorban), barátságosak, intelligensek és békések.

A Cavalier King Charles spániel nevét II. Károly angol királyról kapta, aki nagy rajongója volt ennek a fajtának. Származásához híven szeret ölben lenni, és megjelenésében is van egyfajta királyi elegancia. Ugyanakkor nagyon szeret játszani a gyerekekkel, és még vadászkutyának is alkalmazható remek szaglása és példás emlékezőtehetsége miatt. 4 színváltozatban létezik. A Blenheim fehér-gesztenye színű foltokkal, a Black and Tan fekete cser színű jegyekkel (ezt "King Charles" színnek is nevezik), a Tricolour fekete-fehér- cser jegyekkel (ez a"Prince Charles" szín) a Ruby pedig gesztenyevörös árnyalatú.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem még a cirkuszok nagy kedvencét, vagyis az uszkárt. Francia eredetű, valószínűleg vadászkutyák és juhászkutyák keveredésének köszönhetően sikerült ilyen egyedi formát öltenie. Méretét tekintve lehet óriás, törpe és toy (vagyis játék), fekete, fehér, vörös, apricot, barna és ezüstszürke színekben létezik. A kreatív kutyakozmetikusok és gazdik csodás frizurát képesek csinálni a szőrükből, na de azért nem árt az ésszerűség határain belül mozogni ezen a téren sem. Taníthatóságát mi sem igazolja jobban, mint hogy az összes kutyasportra, vadászatra, de még szarvasgomba keresésre is alkalmas.

Miért jó az élet egy társasági kutyával?

Felelős gazdik egy kutya kiválasztása során nem csak küllemre ítélnek. Átgondolják, hogy mit tudnának nyújtani egy állatnak akár 20 éven keresztül is ahhoz, hogy jól érezze magát. Sok esetben ilyenkor esik a választás egy társasági kutyára.
Ugyanis, nézzünk szembe a tényekkel, nem mindenki engedheti meg magának, hogy kertes házban lakjon. Egy nagytestű kutya pedig alapjáraton nem érzi jól magát megfelelő élettér híján. Nem így a társasági kutya! Őt nem zavarja a kert hiánya napi többszöri séta mellett, hiszen szereti a lakást, mint környezetet, no meg a gazdája közelségét. Sőt, nem is kell hosszú sétáknak lenniük, az ilyen kutyák nem rendelkeznek túl nagy mozgásigénnyel (más kérdés, hogy szeretnek mozogni, de nem vadulnak meg, ha kicsit kevesebb jut nekik ebből).

Az idő sem elhanyagolható tényező a 21. században. Sajnos a kutyatartástól is visszavet nem is kevés embert az állandó túlórázás, a rengeteg napi teendő. De azért nem mindegy, hogy mennyit kell foglalkozni egy állattal napi szinten. 2 óra mozgás, ami saccra egy nagytestű panelkutyának talán megfelel, manapság szinte már leányálom. Egy társasági kutya viszont időben sem vesz el olyan sokat.
Az anyagiakat sosem lehet figyelmen kívül hagyni, és bármilyen furán is hangzik, de komoly tétel lehet egy kutya etetése a havi költségvetésben, amennyiben nagytestű és a házi kosztból nem marad elegendő a számára. A társasági kutyák viszont nem okoznak különösebb nehézséget e téren.

,Végezetül nem mindegy, hogy egy állat jelenthet e veszélyt a környezetére. Egy társasági kutya, mivel még a fegyelmezéséhez sem kell különösebb erő, gyakorlatilag nem jelent veszélyt a környezetére, maximum 1-2 harapás amit elszenvedhetünk egy ilyen „támadástól”, de halálos sebet nem valószínű, hogy ejt, a kisgyereket sem tudja bántani. Gyengébb fizikumuk miatt sok idős ember mindennapjait teszik boldogabbá és mentik meg őket a talán mindennél szörnyűbb magánytól…