Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
EZOTÉRIA

A 7 szemifóra

Szerző:
Szabó Anna
A Mózes hatodik és hetedik könyvében megadott szemifórák tulajdonképpen Isten hét szent nevét adják meg, amelyek állítólag védelemmel és hatalommal ruházzák fel használójukat.

 

Mózes hatodik és hetedik könyve rituáléknak, az angyalok segítségül hívásának, valamint azoknak a mágikus bélyegeknek, pecséteknek és talizmánoknak a gyűjteménye, amelyeket Mózes feltehetően az angyaloktól kapott. A szemifórákat, azaz Isten különböző neveit is gyakran vésik fémbe, és segítségül hívó, valamint védő talizmánként is árusítják. Rendkívül népszerűek ezek az úgynevezett Mózes talizmánok: minden név, vagy szemifóra más-más célra használatos.

A semamfóra

A semamfóra Isten 72 betűből álló neve, mely a hagyomány szerint a Teremtő nevei közül az egyik leghatalmasabb. Az eredeti héber szöveg a Kivonulás könyvének 14. fejezetében rejtette el ezt a nevet. A fejezet versei közül háromban is megtalálható a szent név 72 betűje. Ehhez a szent névhez az Isteni Jelenlét hetvenkét angyalát társítják. A semamfórát gyakran ábrázolják hetvenkét levélből álló kerékként, amely levelek mindegyikére a szent név egy részét írták fel.

Az Isten neveknek a rossz fordítások és átírások nyomán tapasztalható torzulásával kapcsolatos probléma számos apokrif iratban, az angyali mágiáról szóló ókori grimoárokban és könyvekben is megjelenik. Az Istenség nevei közül csak a legismertebbek menekültek meg a rossz fordítások és ismétlődő kiadások miatt az évszázadok folyamán bekövetkezett leromlástól. Mindezek ellenére azonban még van annyi ereje az Isten neveknek, a rossz kiejtés és a helyesírási hibák ellenére is, hogy számos csoda forrásai lehetnek.

Válassz egy szemifórát, kattints rá és mondd ki hangosan a nevet, ha szükséged van rá!

 

 

  

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL