A drágakövek a Föld mélyén születnek az évmilliók alatt végbemenő geológiai változások következtében. Az ásványi anyagok különféle formában kikristályosodnak, és tökéletesen szimmetrikus kristályszerkezetük révén különleges rezgéssel rendelkeznek. A kristályok gyógyítós és védelmező hatását már az egyiptomiak, babilóniaiak is alkalmazták, de a tudás Atlantiszról származik, ez a letűnt civilizáció a kristálygyógyászat őshazája.
A 12 szent kristály
Atlantiszról először a görög filozófus, Platón tesz említést. Az Atlantiszról szóló írásában beszámol arról, hogy a sziget főtemplomában a 12 szent kőből készült körök középpontjában lakott az isten. A templom közepén állt egy nagy hatszögletű, csillag-alakú, ajtó és ablak nélküli terem, mely teljes egészében arannyal volt bevonva. Olyan szent hely volt ez, ahová soha, senki nem léphetett be. Az Ószövetség papi ruhákról szóló részében a zsidó főpap liturgikus kötényén négy sorban ugyanaz a 12 drágakő ugyanabban a sorrendben szerepel, mint Platón atlantiszi főtemplomának köreiben. A legenda szerint az ősi Jeruzsálem aranyból, a fala jáspisból volt, alapkövei pedig ugyancsak ebből a 12 drágakőből álltak. Később a katolikus egyház is átvette az antik világból a drágakövek erejébe vetett hitet. A pápák, püspökök máig meghatározott ékkövekkel díszített ruhákat, gyűrűket és ereklyéket viselnek, hivatkozva az isteni Jeruzsálem alapköveire.
Kattints egy képre, hogy megtudd, milyen gyógyító erővel rendelkezik az általad kiválasztott kristály. Valószínű, hogy ennek a kőnek az energetikájára van most szükséged.
OLVASS TOVÁBB!
Zöld pötty teszt - Mennyire uralja életedet a féltékenység és az irigység?
Vajon az az ember vagy, aki folyamatosan gyanakszik, és partnerében hűtlenséget vél felfedezni, vagy inkább nyugodt típus, aki nem gondol ...
EZOTÉRIACsak csináld! - Egy bölcs szellem üzenete
Ahelyett, hogy beszélnél róla, szavakba öntenéd, inkább csináld!...
EZOTÉRIAÜzenetet kapsz a túlvilágról! - Sámánok bölcsessége
Figyelj a jelekre és az álmaidra, mert üzenetet kaphatsz a túlvilágról!...
Atlantisz szellemének üzenete: nem lehetsz mindig boldog!
"Üzenetet hozok arról a megfoghatatlan kincsről, amelyet sokan keresnek - a boldogságról."...
EZOTÉRIAAz őrangyalod üzenete a hétre: mindig jelöld ki a saját határaidat!
Fogadd el határaidat, mint a földi léted és az örök szeretet közötti szent táncot! Tiszteld azt az isteni remekművet, aki vagy....
EZOTÉRIAVálassz egy mágikus borítékot! - Az általad választott boríték különleges újévi üzenetet rejt számodra
Végre átléptünk 2023-ba. Mindannyiunk valamiféle csodára vár – van, aki az üzleti életben remél változást, van, aki a problémák m...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK