Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FÉSZEK

Olyannal foglalkozunk, ami mindenkinek jó

Szerző:
Szabó Anna
Magyarországon évente 5.785.069.422 kg hulladék termelődik. Az arányok magukért beszélnek; míg a lakosság által keletkező mennyiség 30%, addig a jóval jelentősebb 70% az ipar számlájára írható.

Az útmentén elhullott fa

Az Éltex Kft-t 1989-ben két, tradicionálisan természetvédelmi szemléletet őrző - a Vass és a Vermes - család alapította.

Az indító alapgondolat az volt, hogy az út menti és az erdőkben elhullott fa törmelékeket és fa hulladékokat miért ne lehetne úgy hasznosítani, hogy az környezetkímélő, a társadalom számára hasznos és egyben gazdaságos legyen.

Hulladékhasznosítási gyakorlat itthon

„A cégek nagy része fontosnak tartja, hogy figyeljen a hasznosításra, általános tapasztalat szerint környezettudatosan próbálnak eljárni a kisebb és nagyobb cégek egyaránt, a kulcs az, hogy ehhez megkapják a megfelelő szakmai segítséget.” – mondja Vass Zoltán, az Éltex igazgatója.

Atapasztalatok szerint a cégek a náluk előforduló hulladékok 75%-át hasznosítják valamilyen módon, sajnos azonban még mindig vannak olyan cégek, ahol a hulladéklerakókkal rendelkező multinacionális szolgáltató által kitett óriás konténerbe dobják az összes féle hulladékot és még fizetnek is érte, hogy elszállítsák ezt.

Az Éltex komplett egészként tekint egy gyár hulladékkezelésére, így az irodában keletkező almacsutkától az elektronikai hulladékokon keresztül egészen a veszélyes hulladékokig valamennyi feleslegesnek ítélt anyagra megoldást kínál.

Win-Win-Win

A gyárban a legnagyobb alapossággal szortírozzák a megfelelő gyűjtőbe a hulladékot. Ez azonban még csak a folyamat kezdete, minden termelőüzem számára speciálisan, egyedileg kerül kialakításra a technológia.

„Abban hiszünk, hogy már a szállításnak is a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. Nem mindegy, hogy levegő van a papírban és azt szállítjuk vagy kihelyezünk egy speciális tömörítő gépet. Így mindkét félnek gazdaságosabb és egyáltalán nem utolsósorban a környezetnek is jobb.” – mondja Vermes Péter a cég társtulajdonos igazgatója.

Üzemi hulladékból új üzemcsarnok

A gyárakból kikerülő hulladék útja aztán más és más helyekre vezet.

„Jó példa a kreatív hulladék felhasználásra, amikor egyik partnerünknek javasoltuk, hogy épülő üzemcsarnokához használja annak a cementgyárnak a cementjét, mely az ő hulladékát hasznosítja. Partnerünk üdvözölte és alkalmazta az ötletet, így megvalósulhatott a „closed loop” hulladékkezelés, vagyis hogy lehet egy gyár hulladékából termék, majd abból újra gyártócsarnok” – szemlélteti Vass Zoltán mekkora lehetőségeket rejt a hazai gyártó cégeknek a korszerű hulladékhasznosítási technológia.

Fontos kérdés a veszélyes hulladék sorsa is. Amennyiben a veszélyes hulladék hasznosítása nem lehetséges, akkor is elkerülendő a lerakás, ebben az esetben az energetikai célú termikus hasznosítás jelenti a legjobb megoldást.

Rendszer, ami pénzt termel

Ahhoz, hogy ma egy gyártóüzemben megvalósuljon a fent vázolt rendszer, az üzemek részéről nem szükséges befektetés.

Ha egy cég elavult rendszerrel működik éveken keresztül, onnantól kezdve, hogy az Éltex Kft által innovációként bevezetett hulladékhasznosítási rendszer elkezd működni, extra bevételre tesznek szert.

„Nagyon szeretjük, amit csinálunk és fontos lenne, hogy egyre több ember lássa és megértse, hogy nem pusztán egy profitorientált gazdasági társaság vagyunk, hanem mi valami olyannal foglalkozunk, ami mindenkinek - de legfőképp a környezetnek - jó.” – mondja a nemzetközi díjak sorát elnyerő, a jövőben Európán kívül terjeszkedni kívánó Éltex Kft. igazgatója, Vass Zoltán.

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL