Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
FOGYÓKÚRA

Maria Callas-diéta

Szerző:
Szabó Anna
Volt egyszer egy csodálatos hangú énekesnő, aki nemcsak kivételes tehetségével, hanem gyönyörű alakjával is meghódította a világot. Formás domborulatait pedig nem mással, mint a róla elnevezett diétával tartotta karban.

Villámdiéta – hihetetlen önfegyelem

A villámdiéta segítségével mindössze 3 nap alatt akár 3 kilogramm súlyfeleslegtől is megszabadulhatsz. Igaz, hogy a módszer hatékonyságához, hihetetlen nagy önfegyelemre és kitartásra van szükség – de az eredmény magáért beszél.
De miről is van szó? A diéta a zsírlebontási folyamatok, felgyorsítására helyezi a hangsúlyt. Lényege, hogy minél kevesebb kalóriát vigyél be szervezetedbe, ezáltal a szervezeted kénytelen felhasználni a korábban elraktározott forrásait, vagyis zsírt éget, hogy energiát nyerjen. Mindehhez természetesen hozzájárul, hogy a három nap alatt nagyjából ugyanazt eszed, így tested hozzászokik a táplálék mennyiségéhez, ami által kissé összeszűkül a gyomrod, és csökken az éhségérzeted. A diéta merev szabályokon alapszik, melyektől semmilyen esetben sem szabad eltérni, ugyanis csak így fejti ki hatását. A három nap alatt leginkább csirkehúst és salátákat ehetsz.



Mire figyelj oda?

A diétát nem szabad három napnál tovább folytatni, mert a szervezetben a kevés kalória bevitel miatt egyéb hiánytünet léphet fel. Mindig be kell iktatni egy kis pihenő időszakot. Ám jól tudjuk, hogy a gyorsan leadott kilók, gyorsan jönnek vissza. Ezlért a pihentető időszakban is, figyelj oda a táplálkozásodra! Kerüld a cukrot, zsírt, olajat, vajat, tésztát, grízt. Ne fogyassz semmiféle szósz vagy majonézből készült ételt. Két szelet kenyérnél ne egyél többet egy nap. Hozzá pedig egy kevés száraz bor is fogyasztható.



   Három napos mintaétrend:

1.nap: 
Reggeli: 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér vékonyan megvajazva1 csésze kávé mézzel és zsírszegény tejjel

Tízórai: 1 db alma


Ebéd: 25 dkg rántás nélküli borsófőzelék

Uzsonna:  1 db alma

Vacsora: zöldségsaláta öntet és olaj nélkül hozzá 1 szelet teljes kiőrlésű magos zsömle
 
2. nap:
Reggeli: 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér vékonyan megvajazva1 csésze kávé mézzel és zsírszegény tejjel.

Tízórai: 1 db alma

Ebéd:
zöldségsaláta 1 főtt tojással

Uzsonna: 1 db alma

Vacsora: 13 dkg sül máj hozzá egy fél csésze főtt rizs
 
3. nap:
Reggeli: 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér vékonyan megvajazva1 csésze kávé mézzel és zsírszegény tejjel

Tízórai: 1 db alma

Ebéd: 25 dkg rántás nélküli kelkáposzta főzelék

Uzsonna: 1 db alma

Vacsora: zöldségsaláta öntet és olaj nélkül hozzá 1 szelet teljes kiőrlésű magos zsömle

 





Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL