Hozzávalók 6 tekercshez
- 6-8 db nagy kelkáposztalevél
- 15-20 dkg darált hús
- 5 dkg rizs
- 1 kisebb vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt bors
- szerecsendió
- majoranna
- 2 dl tejföl
- 10 dkg sajt
- 5 dkg vaj
- 2 ek olívaolaj
Elkészítés
A káposztaleveleket enyhén sós vízben, pár perc alatt főzzük félpuhára. Öntsük le róla a főzővizet, és hideg vízzel öblítsük le a leveleket, majd óvatosan, egyesével szedjük ki a vízből, alaposan csepegtessük le, és kiterítve tegyük egy tálcára őket. A rizst enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le, és tegyük félre.
A vöröshagymát vágjuk apróra, és olívaolajon kezdjük el párolni. Amikor már üvegesedik, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, és a darált húst. Kevergetve pirítsuk fehéredésig a húst, majd sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel. Végül néha megkeverve süssük zsírjára. Az így elősütött húst keverjük össze az előzőleg puhára főzött rizzsel.
Terítsünk ki egy káposztalevelet, tegyünk a közepére a darált húsos keverékből, hajtsuk rá a két szélét, majd szorosan tekerjük fel. Minden levéllel így járjunk el.
Egy sütőformát kenjünk ki vastagon vajjal, helyezzük egymás mellé a megtöltött káposztaleveleket, locsoljuk meg tejföllel, majd reszeljük rá a sajtot. Tegyük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-40 perc alatt süssük szép pirosra.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Ezért előnyösek a TFL kartonok és futárdobozok a vendéglátásban
Nőként nem sokat foglalkozunk a kartondobozokkal, esetleg csak költözéskor, ám vendéglátóként nagyon fontos téma. Minden olyan lehető...
GASZTROSzuperfood a mindennapokban: miért és hogyan építsd be az étrendedbe?
A szuperfood kifejezés egyre gyakrabban hangzik el egészségügyi szakértőktől, életmódguruktól, a közösségi médiát böngészve is g...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
Halloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTROMár az ókorban is rágtuk, de a világháborúban is osztogatták: mi az?
A rágógumi több mint 2 ezer éves találmány, és ma is töretlenül népszerű. Lássuk, mik voltak a történetének legfontosabb állomás...
GASZTROEz a bank arany helyett parmezánsajtot fogad el fedezetként
Nem csalás, nem ámítás: itt valóban sajtot lehet letétbe helyezni....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK