Eredet
Nem, a pattogatott kukoricát nem az USA-ban találták fel. A régészek szerint a közép-amerikai népek voltak a voltak az elsők, akik a kukoricaszemeket pattogtatták.
Legalább 4 ezer éves puffasztott kukoricacsöveket találtak. Az aztékoknak még szavuk is volt erre a hangra, amikor több szem egyszerre robban fel: "totopoca!" Az őskukorica, a teosinte, egy vadon élő növény kevesebb szemet tartalmazott, mint a mai kukoricánk. 9 ezer évvel ezelőtt, a mai Mexikó területén háziasították.
Miért „pattog”?
A puffasztott kukoricaszem úgy működik, mint egy miniatűr nyomástartó edény. Amikor felmelegítik, a nedvesség gőzzé alakul, a szem belsejében lévő keményítő
elfolyósodik, és a nyomás addig emelkedik, amíg a héj szét nem robban. A cseppfolyósított keményítő a másodperc tört része alatt kilökődik a magból és megszilárdul.
A popcorn buborékokból áll - ezért olyan szuperkönnyű és bolyhos.
Kukoricafajták
Minden fajtának megvannak a maga sajátosságai. A pattogatott kukorica magjai kisebbek és keményebbek, mint a lisztté feldolgozott kukoricáé.
A csemegekukoricát konzervként fogyasztják, de vannak régi fajták, kék vagy lila szeműek is.
A popcorn elkészítéséhez mindössze egy fazékra van szükséged egy fedővel és némi olajjal. Amint kipattogott, vedd le a tűzhelyről, hogy semmi ne égjen meg.
Az ügyetlenebbek számára léteznek olyan popcorngépek vagy zacskók, amelyeket mikrohullámú sütőbe is betehetnek.
OLVASS TOVÁBB!
Laktató és finom szendvicsek a nap bármely szakában
Talán kevesen gondolnák, de egy jó szendvics nagyon komoly személyes élmény lehet. A 70-es, 80-as években járunk, amikor az iskolai jelme...
GASZTRO4 egzotikus tésztafajta, amit eddig valószínűleg nem ismertél
Nem minden tészta egyforma, és ezt nem csak az olaszok tudják megerősíteni. Ázsia is széles választékot kínál....
GASZTROÖrökzöld levelek és lédús gyümölcsök: íme, a legnépszerűbb citrusfélék!
Lehetnek édesek vagy savanyúak, a citrusfélék örök kedvenceink....
5 könnyű és gyors vacsora, mely a mosogatást gyerekjátékká varázsolja
Az alábbi receptek rendkívül egészségesek, ráadásul elkészítésükhöz csak egy serpenyő (esetleg egy keverőtál) és sütő szükség...
GASZTROEz történik a testedben, amikor beleharapsz a chillipaprikába
Te is szereted a fűszeres ételeket? Most kiderült, miért olyan jó érzés még az is, amikor égetik a nyelvet!...
GASZTROEttől a nyálkás anyagtól fiatalodik meg igazán a bőrünk
A legújabb wellness-trend egy átlátszó, nyálkás folyadék körül forog, amely nem más, mint az okra víz....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD