4 közepes méretű, hosszúkás padlizsán
Nagy szemű só
2-3 fej hagyma
Olívaolaj
3-4 gerezd fokhagyma
4-5 kemény paradicsom
Petrezselyemzöld
Kakukkfű
Zöld babérlevél
Néhány szem fekete olajbogyó
Só és bors
1. Mossuk meg és töröljük szárazra a padlizsánokat. Tegyük vágódeszkára, és nagyon éles késsel előbb tőből metsszük le a szárakat, majd hosszanti irányban vágjunk bele vékony szeleteket úgy, hogy a végén egy kis darabka még egyben maradjon. Szórjuk meg nagy szemű sóval, és rakjuk tálra, hogy a leve elfolyjon, míg mi a többi műveletet végezzük.
2. Tisztítsuk meg a vöröshagymát. Vágjuk vékony karikákra és serpenyőben, bő olajban fonnyasszuk meg, majd süssük enyhén aranybarnára. Tisztítsuk meg és aprítsuk fel a fokhagymát. Tegyük a serpenyőbe, amikor a vöröshagyma már üvegesre pirult. Sózzuk, borsozzuk, és süssük még néhány percig.
3. Mossuk meg és töröljük szárazra a paradicsomot. Ne hámozzuk meg. Vágjuk keresztbe 0,5 cm vastag szeletekre. A serpenyő tartalmának felét osszuk el egy kiolajozott tűzálló tál alján. A padlizsánlegyezőket törölgessük meg, és helyezzük a hagymarétegre.
4. A padlizsánszeletek közé csúsztassunk paradicsomkarikákat. Minden egyes paradicsomréteget szórjunk meg egy kevés sóval és bőven borssal. A megtöltött padlizsánlegyezőknek jól meg kell állniuk a tálban, de ne legyenek se túl szorosan, se pedig túl lazán, mivel ez utóbbi esetben szétnyílhatnak. Melegítsük elő a sütőt 230 C-ra. Bőven vágjunk apróra petrezselyemzöldet, kakukkfüvet és zöld babérlevelet. A padlizsánlegyezőkön osszuk el a maradék pirított vörös- és fokhagymát.
5. Szórjuk meg apróra vágott zöldfűszerekkel, sózzuk, borsozzuk. Takarjuk le alufóliával vagy sütőpapírral. Tegyük a sütőbe, és süssük 15 percig, majd a hőmérsékletet csökkentsük 180 ºC-ra, és süssük még 1 óra 15 percig.
OLVASS TOVÁBB!
Ez a bank arany helyett parmezánsajtot fogad el fedezetként
Nem csalás, nem ámítás: itt valóban sajtot lehet letétbe helyezni....
GASZTROEzért nem szabad vásárlás előtt kávét inni
Ez a szokás nem várt következményekkel járhat....
GASZTROVisszatérnek a papírszívószálról a műanyaghoz
Van olyan vállalat, ahol egyáltalán nem vált be a környezetbarátabb megoldás....
Ezeket az italokat kóstold meg a legnagyobb forróságban!
Itt a nyár, és a meleg esték arra csábítanak, hogy élvezz egy italt a teraszon. Inspirációt nyújtunk - akár alkohollal, akár anélkül...
GASZTRONemcsak a fagyi hűthet le a nyáron! Fagyos édességek a világ körül
Kínában már i.e. 2000-ben is élvezték a félig fagyos gyümölcslével kevert jeget. Bemutatjuk a frissítő kreációkat a világ minden t...
GASZTROMiért imádjuk a savanyúkáposztát?
Hosszú ideig eláll, gazdag a jó baktériumokban és változatosságot csempész a tányérodra: minden, amit tudnod kell a a szuperélelmisze...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK