1. Joghurtos szilvaleves
Hozzávalók
- 50 dkg szilva,
- 1 pohár natúr joghurt,
- 2 evőkanál liszt,
- 1 kávéskanál fahéj,
- 1 vanília rúd,
- szegfűszeg,
- 2 evőkanál cukor vagy méz,
- csipetnyi só,
- 1 kisebb citrom reszelt héja,
- néhány csepp rum (elhagyható, főleg ha gyermekek is fogyasztják).
Elkészítés
A szilvát alaposan mossuk meg, magozzuk ki, és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Tegyük bele a vanília rudat, a cukrot, a fahéjat, a reszelt citromhéjat, a szegfűszeget és a sót, majd forraljuk fel. Közben a lisztet keverjük simára a joghurttal. Ha a szilva megpuhult, habarjuk be a lisztes joghurtos keverékkel. Aromaként néhány csepp rummal ízesíthetjük – ízlés szerint. A fogyasztásig hűtőszekrényben tároljuk.
2. Fokhagymás csirke szilvamártással
Hozzávalók
- 2 kisebb csirkemell,
- só, bors ízlés szerint,
- 3 evőkanál vaj,
- fokhagyma – ízlés szerint
- 1 pohár tejföl.
A mártáshoz
- 50 dkg szilva,
- 1 evőkanál citromlé,
- 1 evőkanál cukor,
- 1 kávéskanál őrölt fahéj,
- 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg,
- 0,5 dl vörösbor,
- 1 evőkanál liszt,
- víz.
Elkészítés
1. A csirkemelleket filézzük ki, szeleteljük fel, sózzuk és borsozzuk be. Tegyük félre, hogy jól átjárják a fűszerek. Közben a tejfölbe belekeverjük az összezúzott fokhagymát, és gazdagon bekenegetjük vele a csirkemelleket. Egy tűzálló tálat, vagy tepsit vajazzunk ki, fektessük bele a hússzeleteket, majd helyezzük a sütőbe. Kb. 40-45 percig süssük.
2. Közben készítsük el a mártást. Ehhez magozzuk ki a szilvaszemeket, keverjünk hozzá egy kis vizet, a citromlevet, a cukrot, a fahéjat, a szegfűszeget és a bort. Kb. 5 percig közepes lángon folyamatosan forraljuk. Ízlés szerint csipetnyi borssal ízesíthetjük, majd tegyünk bele 2-3 gerezd összezúzott fokhagymát. A lisztet keverjük el kb. 0,5 dl vízzel, öntsük a szilvához, és forraljuk tovább, amíg teljesen össze nem érik.
3. Az elkészült csirkemelleket szedjük tányérra, öntsük le a szilvamártással. Petrezselymes burgonya, vagy rizs illik hozzá.
3. Nagymama szilvás gombóca
Hozzávalók
- 1 kg burgonya,
- 25 dkg liszt,
- 1 tojás,
- 20 dkg vaj,
- kb. 20-25 szem szilva
- 20 dkg zsemlemorzsa,
- porcukor, őrölt fahéj.
Elkészítés
1. A szilvaszemeket alaposan mossuk meg, magozzuk ki, és vágjuk félbe. A porcukrot keverjük össze az őrölt fahéjjal, és forgassuk meg benne a szilvadarabokat.
2. A burgonyát sós vízben főzzük puhára, hámozzuk meg, és törjük össze. Ha kihűlt, gyúrjuk össze a liszttel, a vajjal, a tojással, és egy csipet sóval. Ha túl lágy a tészta, akkor tegyünk még hozzá egy kis lisztet, ha túl kemény, akkor pedig vajat. A lényeg, hogy egyenletes és ruganyos tésztát kapjunk.
3. A kész tésztát kb. 1 cm-es vastagságúra nyújtjuk, és akkora négyzeteket vágunk belőle, hogy becsomagolhassuk vele a félbevágott szilvaszemeket. Minden tészta közepére tegyünk egy cukros-fajéhas szilvát, hajtogassuk rá a széleit, és lisztes kézzel formáljuk gombóccá.
4. Bő, lobogó, enyhén sózott vízben főzzük ki a gombócokat. Közben pirítsuk meg a zsemlemorzsát egy kevés vajon, tegyünk bele 1 evőkanál kristálycukrot és a kifőtt gombócokat hempergessük meg benne. Tálaláskor fahéjas, vagy sima porcukorral szórjuk meg a tetejét.
4. Hideg szilvapuding
Hozzávalók
- 1 kg szilva,
- 5 dl tejszín,
- 5-6 evőkanál cukor,
- 2 kávéskanál fahéj
- 1 kisebb citrom reszelt héja,
- 1 vanília rúd,
- 1 csomag zselatin
Elkészítés
1. A szilvaszemeket alaposan mossuk meg, és magozzuk ki. Helyezzük egy lábosba, és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Tegyük bele a cukrot, a fahéjat, a reszelt citromhéjat és a vanília rudat, majd néhány percig pároljuk. Botmixerrel pépesítsük.
2. Közben a zselatint elkeverjük 2 dl vízzel, a hideg tejszínt pedig kemény habbá verjük. Adjuk a szilvaturmixhoz mindkettőt, és alaposan keverjük össze. Öntsük pudingos tálkákba, vagy poharakba, és hűtsük le. Tálaláskor gyümölcsökkel, tejszínhabbal, ostyával, vagy reszelt csokoládéval díszítjük.
5. Egyszerű szilvás sütemény
Hozzávalók
- 15 dkg vaj,
- 15 dkg cukor,
- 50 dkg szilva,
- 3 tojás,
- 10 dkg liszt,
- 2 kávéskanál sütőpor,
- 10 dkg őrölt mandula.
Elkészítés
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, egy kapcsos tortaformát pedig béleljünk ki sütőpapírral. A vajat a cukorral keverjük habosra, majd adjuk hozzá a tojássárgákat és a sütőporral elkevert lisztet. A szilvaszemeket alaposan mossuk meg, magozzuk ki, és vágjuk negyedekre.
2. A tojások fehérjét verjük kemény habbá, és finom mozdulatokkal keverjük a tojásos masszához. Öntsük a tortaformába vigyázva, hogy egyenletesen elterüljön. A szilvadarabokat szórjuk a tetejére, és helyezzük a már előmelegített sütőbe. Kb. 45 perc alatt sül meg.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan főzzünk tökéletes "al dente" tésztát éttermi minőségben?
Az olasz tésztafőzés igazi művészet, amely az egyszerű alapanyagokból képes utánozhatatlan fogásokat alkotni, melynek egyik alappillér...
GASZTROSzuperfood a mindennapokban: miért és hogyan építsd be az étrendedbe?
A szuperfood kifejezés egyre gyakrabban hangzik el egészségügyi szakértőktől, életmódguruktól, a közösségi médiát böngészve is g...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
Halloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTROMár az ókorban is rágtuk, de a világháborúban is osztogatták: mi az?
A rágógumi több mint 2 ezer éves találmány, és ma is töretlenül népszerű. Lássuk, mik voltak a történetének legfontosabb állomás...
GASZTROEz a bank arany helyett parmezánsajtot fogad el fedezetként
Nem csalás, nem ámítás: itt valóban sajtot lehet letétbe helyezni....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK