2 évesen már kialakul a felelősség

Macigondozás

Azóta, hogy rácsodálkoztam életem első pozitív terhességi tesztjére, olykor eltúlzott megfelelni akarással igyekszem jó anya lenni, a legjobb a gyerekem számára. Néha sikerül, máskor kevésbé, s olyan is volt már, hogy bizonyos helyzetekben magam sem tudtam eldönteni, jó anyaként cselekedtem-e. Egy ideje azonban semmi szükség rá, hogy ilyesmiken töprengjek. Éppen elég, ha megfigyelem, miként játszik Panna a babáival és a plüssállataival. Olyan pontosan másol ugyanis a kis boszorkány, hogy időnként belepirulok a butaságokba, amiket elkövettem. Persze arra is van példa, hogy büszkén húzom ki magam odaadó gondoskodása láttán. „Igen, ezt biztosan tőlem tanulta!” – gondolom ilyenkor meghatódva magamtól. De ugyan ki ne hatódna meg, ha azt látná, hogy a gyermeke pont olyan figyelmesen pelenkázza a babákat, medvéket, tigriseket, dinoszauruszokat, és a többi lábas, vagy lábatlan jószágot, mint édesanya kicsiny magzatát? Nem mondom, egy idő után valóban elkezdett bosszantani, hogy egy fél csomag pelenka (Mert igazi kell ám, nem kamuzunk!) ilyen-olyan bábukon végezte. Ám mielőtt véget vetettem volna a kissé költséges játéknak, Panna újra a „sarokba állított”. Méghozzá azzal, hogy zoknit kért. „Zoknit??? Kislányom, van már rajtad!” Okos gyerek, nem hisztizik, inkább rám hagyja, s megoldja egyedül a problémáit. Ezúttal is pillanatok alatt kirámolta a zoknis fiókot, kiválasztott egy neki tetszőt (lyukas is, ronda is, fénykorában is csak alváshoz használtuk), s bebugyolálta a maci lábát. „Kész!” –kiáltott fel elégedetten. Hát lehet egy gyerekkézben táncoló, zokniba, pelenkába bújtatott, vénséges mackónak ellenállni? Nem lehet.

Macikocsis babaséta, vagy babakocsis maciséta

Azt hittem, végre fellélegezhetek majd, ha Panna kellő rutinra tesz szert a járás terén. Nincs több babakocsival bukdácsolás, szerencsétlenkedés! Tévedtem. Továbbra is babakocsizunk, de újabban a kisasszony a „sofőr”, s nem mondhatnám, hogy ez nagy segítség volna. Minden gyalogos séta kezdetén háromszor körbejárja a lakást, hogy begyűjtse „külön petéjű ikreit”, melyek személye és száma sétánként változik. Néha hármas ikrek, mint pl. maci-baba-oroszlán kombináció, máskor csak ketten vannak, egy kutya és egy plüsscica. De az is megesett már, hogy a „gyerekeknek” se szeri, se száma nem akadt, Panna púposan megpakolta játék babakocsiját, a maradékot pedig vihettem én, ölben. Természetesen minden „gyerek” annak rendje és módja szerint kap pelenkát és zoknit, a „kismama” pedig rendszerint egy táskát és egy kiskosarat is magához vesz, ha netán a piacra és a boltba is kedve szottyanna betérni. Igazán szép látvány lehetünk, amikor így, felmálházva lecihelődünk a játszótérre. Nem is szokták megállni a szomszédok szó nélkül! Minél tovább haladunk, annál több gyerek kéredzkedik az ölembe (Panna szerint legalábbis kéredzkednek), a hintához érve pedig már úgy festek, mint egy eleven játékos polc. De nincs mit tenni: hintázni muszáj! Mármint a „gyerekeknek”, nem a komoly, és felelősségteljes Pannának. Némi gravitációval való küzdelem árán (Potyognak, az istenadták!) felültetjük az összes szőrmókot az összes létező játékra, és büszkén nézzük, milyen jól eljátszanak! Visszafelé általában már nem ilyen idilli a kép, s titokban többször elgondolkoztam rajta, kit vigyek inkább haza? A földön hisztiző lányomat („Panna nem hestis!”), vagy a szép rendben a karomon ülő állatseregletet? Hm, néha bizony nehéz a döntés!

Fogat mosni kötelező! Vagy tilos?

Valamikor, másfél évvel ezelőtt, nem győztem eléggé hangsúlyozni, hogy a fogmosás mennyire fontos. Az első fogacskák kibújásakor Panna igencsak rosszul viselte, hogy nedves ruhával matatok a szájában. (Belegondolva: valószínűleg én is rosszul viselném...) Nőttek sorban a kis fogak, mígnem elérkeztünk ahhoz az emlékezetes pillanathoz, amikor Panna valódi fogkefét kapott, s hozzá valódi fogkrémet. Ettől kezdve gyökeresen megváltozott a fogmosáshoz fűződő viszonya. Olyannyira, hogy ma már nekünk, szülőknek is titokban kell fogat mosnunk, s használat után jó magasra kell feltenni a célszerszámokat, de még jobb, ha el is rejtjük őket a kíváncsi szemek elől. A gyerek ugyanis rákapott a fogmosásra. Naponta két-három kiló fogkrémet lenne képes elnyalogatni, miközben az előszobatükörnél állva csorgatja a habot a padlóra. (Hiszen, ha a szülők tükör előtt mosnak fogat, akkor neki is ott kell!) Az utolsó falat fogkrém megemésztése után következik a „Nem adok többet, mert megbetegszel!” frázis, majd a jól ismert: „Anyára rá kell hagyni!” reakció. Mi is kell a fogmosáshoz? Fogkefe – ez megvan – és hab! Ezt pedig egy leleményes és a fogairól felelősen gondolkodó kisgyerek tud szerezni akárhonnan. Például a szappanról, a mosóporról, a samponos flakonból… Na, ezért hangzik el nálunk mind gyakrabban a kissé meghökkentő „Nem szabad fogat mosni!” mondat.

Cipőkrém akció

Nincs kellemetlenebb, mint amikor egy gyereknek szégyenkeznie kell a szülei miatt! Igaz, a családunkat nem mi választjuk meg, de legalább tegyünk meg mindent azért, hogy ne kerüljünk kínos helyzetbe miattuk. Valami ilyesmi járhatott a lányom fejében, amikor úgy döntött, kézbe veszi végre a cipőim ápolását. Nem mintha én nem szoktam volna törődni a lábbelijeimmel, de úgy látszik, nem megfelelőképpen. Az bizonyos, hogy túl kevés cipőkrémet kenek rájuk, sőt olyannyira smucig vagyok, hogy a belsejüket egyáltalán nem szoktam krémezni. No, de Panna egy szép napon orvosolta a helyzetet! Egy egész doboz cipőkrémet kent ki három pár cipőmre, méghozzá azok minden felületére. Mérgelődve letörölgettem, de még így is jó egy hét kellett, mire a bőr beszívta a vastag ápolóanyagot. Utána viszont valóban megszépültek a „csukák”, szó se róla! S igazából, ez is az én hibám volt. Miért főzőcskéztem olyan nyugodtan, míg a gyerek csendesen játszott valahol a lakás egy rejtett zugában? Tudhatnám már, hogy ha csend van, akkor baj van! 

Nos, igen: aktív korba léptünk. Hol vannak már azok a nyugodalmas idők, amikor a gyerek egész nap ölben volt, és ordított? Már nincs ölben (utol se lehet érni), és nem ordít. Csak csendben alkot. Ez az a korszak, amelyről igazán vicces filmeket lehet készíteni. De a moziban valahogy mulatságosabbnak tűnik az egész. Most nagyon várom, hogy Panna felelősségérzete csökkenjen, és egy kicsit hanyagabb legyen…