Anyák harca

Mennyit eszik?

Bizony, a legtöbben (vagy talán mindannyian) beleesünk a fent vázolt hibába. Miért? Egyszerűen azért, mert így vagyunk kódolva: rajongva imádjuk utódainkat, és bár tudjuk, hogy mindenkinek a sajátja a legszebb, titokban bevalljuk magunknak, hogy mégiscsak a miénk a leg-leg-leg, mindenben. Sőt, a fanatizmus még ettől is tovább sodor: olykor-olykor harcra is kényszerít. Első alkalommal nagyjából két héttel a szülés után. Ekkor ugyanis ismerőseink szemében már értelmet nyer az értelmetlen kérdés: „Mennyit szopik?” A válasz valamennyi újszülött esetében elég nyilvánvaló: amennyi jólesik neki. Ezt persze a legritkább esetben sem mondja a kismama, helyette elkezd inkább számokkal dobálózni: „Százat! Százhúszat! Százötvenet!” – mindez persze milliliterben értendő, és ajánlatos felezni kettővel. S míg a kérdező oszt és szoroz, addig a kismama pakolja az újszülöttet, fel a cicire, le a ciciről, fel a mérlegre, át a pelenkázóra, vissza a mérlegre, vissza a cicire, míg végül úgy dönt, hogy méricskéljen a fene! S a szakkönyvek és internetes fórumok által közölt adatokból átlagot számít, melyet aztán büszkén mondogat, hetente hozzáadva néhány millit.

Mennyit alszik?

Az értelmetlen kérdések sorában a következő két hónapos kor körül vetődik fel, s imígyen szól: „Átalussza már az éjszakát?” Tudvalévő, hogy senki nem alussza át az éjszakát, még a kapanyél következtében ólmosra fáradt földműves is fel-felébred néha, kiscsecsemőket azonban szokás megvádolni azzal, hogy „Ó, igen! Leteszem este hétkor, és reggel kilencig meg sem mozdul!” Az alvásra fogott időintervallum pedig aszerint tolódik le, s fel, hogy kivel beszélünk éppen. Van, aki a végtelen hosszúságú éjszakákkal kérkedik, vele szemben az anyák nyilván nyújtják az állítólag átaludt órák számát. Más arra büszke, hogy a gyakorlatilag sosem alvó csemetéje mellett is csilli-villi a lakás, tip-top a feleség. Ilyet hallva persze mi is könnyebben bevallunk egy-egy álmatlanul töltött félórát, az időjárásra, a fogzásra, vagy a szüntelenül kopácsoló szomszédra mutogatva.

Ti hogyan csináljátok?

Nagyjából félév után a szülőknek rendszerint eszükbe jut, hogy ők is a világon vannak. Egymásra néznek, és (jó esetben) azt gondolják: „Jé, én ezt az embert szerettem! Sőt most is szeretem!” De hiába: a szerelem rekreációjának minduntalan útjába áll a baba. Nem alszik, felsír, belázasodik, oltást kap, fogzik… ezernyi probléma, mely gátat vethet egy romantikus estének. Más vajon hogyan oldja meg? Hiszen rengeteg embernek van testvére! Megkérdezhetjük a kisgyermekes barátnőinket, de készüljünk fel a legkülönbözőbb hihetetlen válaszokra. „Mi mindennap egymásnak esünk a konyhaasztalon!” Ugyan! Ne frusztráljon olyasmi, hogy te hónapok óta evésre sem használtad a konyhaasztalt! „A mi gyerekünket valósággal elandalítja a szeretkezés zaja!” Ugye tudod most már, hogy lehet legkönnyebben elaltatni a kicsit? „Az anyukám heti háromszor leviszi a babát levegőzni, csakis azért, hogy mi együtt lehessünk!” És még mondják, hogy a férjek nem jönnek ki az anyósokkal!

Babaszépségek

Tetszik, vagy sem, elérkezik a szépségversenyek időszaka is. Minek neveznéd ilyesmire a gyerekedet? Hiszen úgyis tudod, hogy ő a legszebb a világon! De akkor meg miért ne neveznéd? Kedves játék, angyalok képtára; aki itt van, mind nyertes, mert gyermekkel áldotta meg az ég! Ugye, te is így gondolod? Hoppá! Feltörték az adatlapodat egy közösségi oldalon? Hamis információkat olvasol magadról nyilvános fórumokon? Megvádoltak? Tudni vélik, hogy egy szélsőséges elveket valló csoport vezető embere vagy? Feketén-fehéren kijelentik, hogy csalsz, s nemcsak a játékban, hanem az élet minden területén? Kétségeiket fejezik ki aziránt, hogy alkalmas vagy-e a gyermeknevelésre, s megkísérlik az illetékes hatóság figyelmét is felhívni rá, milyen elhanyagolt, csenevész a gyermeked? Hovatovább azt is megfogalmazzák, mennyire csúnyácska, semmit érő kisbabád van? Nos, mindez előfordulhat (elő is fordul) a babaszépségversenyek „ártatlan” világában. Ide senki sem a nyereményért nevez, pusztán a „Lássa a világ a szépséges kisbabámat!” elv vezérel minden anyát-apát. Azt persze nem tudjuk, hogy a díjazás nélküli babaképtárakba miért nem érkezik egyetlen fotó sem…

Ember legyél, fiam!

Hosszan lehetne még sorolni a versenyhelyzeteket, melyeket egyes anyák generálnak, hogy más anyákat már-már vérre menő harcokra késztessenek. Sajnos vannak, akiknek ez energiát ad, és egyszer-egyszer mindannyian belesétálunk a csapdába. Természetes, hogy nem szeretnénk lemaradni, vagy szégyent vallani. Ám nem érdemes ezekre túl sok időt pazarolni. Harminc év múlva, amikor a gyermekünk helytáll a munkahelyén (legyen az akár egy asztalos műhelyben, a tárgyalóteremben, vagy a műtőasztal mellett), már senkit nem fog érdekelni, mikor indult el, átaludta-e kéthónaposan az éjszakát, és nyert-e a babaszépségversenyt? Sokkal fontosabb lesz az, ember lett-e belőle, az emberré váláshoz pedig csupán egyre van szükség: tiszta szívű, szerető szülőkre.