Cybergyerek

Régi, szép idők

Hogy is volt? Valamikor a 80-as években, nagyapa szürke rádiója a fél falat elfoglalta az ágya fölött. Valóságos szertartásnak számított, ha napjában kétszer elfordította rajta a nagy, sárga bekapcsoló gombot. Ezt a műveletet egyébként kizárólag ő, vagy nagyanyó hajthatta végre, mindenki más számára tabu volt a recsegő eszköz. Aztán 14 éves korában a bátyám megkapta első, csörgő-zörgő, de akkoriban csúcsminőségnek számító, kétkazettás magnóját, melyet már én is bekapcsolhattam – ha a tesóm nem látta. Jóval később, de mához képest réges-rég, főiskolás koromban kezdtem ismerkedni a számítógépekkel. „A szerkezet, amit most maguk előtt látnak, darabonként 480000 Ft-ba került. Vigyázzanak rá!” – mondta az első informatika órán a tanárnő, aki ezzel hosszú időre meg is alapozta a komputerekhez fűződő viszonyomat. Konkrétan hozzá sem mertem nyúlni a géphez, hiszen tudtam, hogy az ára apám 8 hónapnyi fizetése.

Mindezek óta persze nagyot változott a világ, s benne én is. Ma már nehezen képzelném el az életemet számítógép és egyéb kütyük nélkül. Azt azonban továbbra is tátott szájjal figyelem, Panna lányom miféle rutinnal kezel bármit, aminek köze van a technikához, akkor is, ha először tartja a kezében.

Szoptatás online

Most már, hogy Panna maholnap 2 éves, bölcsiérett nagylány, talán senki nem rohan a gyámügyhöz, ha leírom: számtalanszor szoptattam internetezés közben. Illetve fordítva: interneteztem szoptatás közben. Nem tehetek róla, muszáj volt. A lányom már néhány hetes-hónapos korában is órákig ellébecolt a mellemen. Egy darabig kivártam ugyan, úgy gondoltam, néhány hónap múlva úgyis véget ér a szoptatós időszak, addig kibírom internet nélkül. Hamar rájöttem azonban, hogy a szoptatós időszak nálunk úgy 20-30 év múlva fog véget érni, ezért eleinte pironkodva, később már gond nélkül odaültem a géphez, ha a gyerek cicit kért. (Aki most esetleg rosszallóan csóválja a fejét, az legyen kedves beírni bármely képkereső oldal keresőablakába a baba + komputer szókapcsolatot. Rengeteg, monitor előtt szoptató anya fotóját fogja kapni, és csak mellesleg jegyzem meg, hogy egyik sem én vagyok. Szóval mások is így csinálják.) Éppen ezért, egyáltalán nem lepett meg, hogy velem ellentétben Panna mindennemű félelem nélkül közelítette meg már csúszó-mászó korában is a számítógépet. Kezdte azzal, hogy örömmámorban letapogatta a gépházat, majd az „Engem nem érdekel, ha leborítod!” – hangzatú, ostoba fenyegetésemre nyugodt szívvel eleget tett a feltételezésemnek. Leborította. Szerencsére egyiküknek sem esett baja, én viszont soha többé nem mondtam olyasmire, hogy nem érdekel, ami igenis érdekel.

Reset

Kicsivel később Panna felfedezte a neki éppen szemmagasságban lévő, apró mutatóujjához jól illeszkedő, „reset” gombot. Ez persze roppant mód tetszett neki, így a számítógépünk akkoriban folyamatosan újraindult. Csak feltételezni tudom, hogy a leány mutatóujjának valami köze lehetett az újraindulások sorozatához, ugyanis mire észrevettem az akciót, a hősnő rendszerint már a szoba egy másik sarkában ült pókerarccal. „Hozzányúltál?” – kérdeztem ilyenkor naivan, amire általában egy tagadó fejrázás, és egy árulkodó vigyor volt a válasz. Természetesen minden egyes alkalommal jól a gyerek szájába rágtam, hogy nem szabad ilyesmit csinálni, mert ez veszélyes, és tönkre is teheti a számítógépet, ami pedig érték. Nem mondom, hogy elsőre, de lassacskán megértette. Egy idő után nem nyomta meg többé a kis, fényes gombot. A fölötte lévő, nagy, fényes gomb amúgy is jobban tetszett neki…

Az internetezés alapjai

Alig telt el pár hónap, amikor a szobába lépve Pannát elmélyült egértologatásban találtam. Milyen a hülye, akarom mondani elfogult anya? Az első gondolatom az volt: „Te jó ég, mekkorát nőtt ez a gyerek! És milyen ügyes! Teljesen jól fogja az egeret!” Aztán közelebb lépve gondoltam már mást is. Például azt, hogy vajon mit kell válaszolni a monitoron kiíródó rengeteg kérdésre? Hová tűnt a tálca? És miért kérdezi tőlem a gép, hogy biztosan törölni akarom-e a rendszert?! No, több se kellett: eltiltottam Pannát az egértől. Kicsit persze ellenkezett, csak úgy tessék-lássék, inkább illendőségből, mint őszintén, valójában azonban nem bánta a dolgot. Túl magasan volt neki ez a piros hasú, fekete csoda. Ezzel szemben a billentyűket sokkal érdekesebbnek találta. Először is, lehet őket ki-be tologatni, ami nagyon jó móka. Ha pedig anya felelőtlen módon még ott is hagyja a félig kész cikket szem előtt, akkor igazán hasznossá teheti magát egy kisgyerek! Nos, igen. Volt rá példa, hogy Panna befejezte a cikkemet, majd dolga végeztével büszkén húzta ki magát: „Látod anya, dolgoztam, ahogy te szoktál!” Igaz, néhány bekezdést kitörölt, de azt se tagadhatom le, hogy írt hozzá sok másikat. Babanyelven…

Egy új világ

Azt hiszem, kár volna hadakozni a megmásíthatatlan ellen. A mai gyerekek igenis cybergyerekek, egy másik világban élnek, mint amilyenben mi felnőttünk. A mai mesék ajánlójához már a szereplők internetes elérhetőségét is odabiggyesztik, sőt nemritkán a mese is a számítógépek világáról szól. Így van ez rendjén, azt azonban nem árt észben tartani nekünk, szülőknek, hogy minták vagyunk, melyet a gyermekünk félelmetes pontossággal másol le. Csak azt tegyük előtte, amit nem bánunk, ha ő is utánozni fog! Amíg egy képeskönyvvel, egy sétával, vagy más közös programmal kimozdítható a kicsi a monitor, vagy a tévé elől, addig nincs semmi gond. Ez pedig szintén a mi felelősségünk: sokszínű, változatos programot kínálni a gyereknek.