Elsős lesz a gyermekünk

A kérdésre a válasz egyértelműen: NE. De mégis mit tehetünk, hogy könnyedén vegye majd az akadályokat?

Az egyik legfontosabb, hogy szándékosan ne próbáljuk idő előtt megtanítani olvasni, az a tanító néni vagy bácsi feladata lesz. Azért emeltem ki, hogy szándékosan ne, mert ha a csemete kérdez, akkor természetesen válaszoljunk.

A nagycsoportos korú gyerekek a legtöbb esetben kérdezgetik a betűket, feliratokat, amikor megyünk az utcán, vagy az esti mese felolvasásakor. Ilyenkor általában már nem csak a képeket nézegetik, hanem a betűket, a mese címét, a szöveget is fürkészik. Az enyémek annak idején meg-megállítottak a történet olvasásakor: „Anyu, hová van írva, hogy tündér?” Olyankor rámutattam a kérdéses szóra, és bámulattal figyeltem, ahogyan szinte lefényképezték a szemükkel az adott szót.

Természetesen nem baj, ha a gyermek akarva-akaratlanul megjegyez néhány betűt, szóképet, sőt, dicsérjük meg, ha legközelebb a virágbolt előtt elhaladva büszkén „olvassa” a VIRÁG feliratot, de semmiképp se erőltessük. Ne vizsgáztassuk, hogy „El tudod-e olvasni, Pistike, hogy mi van a táblára írva?”

És ha már a mesénél, felolvasásnál tartunk. Ha gyermekünk pici korától kezdve azt látta, hogy anyu, apu újságot, könyvet vesz rendszeresen a kezébe, ez a tevékenység számára is magától értetődő lesz. Legalább ilyen fontos a minden napos meseolvasás, és közben egy-egy biztató mondat, mint pl. „Milyen jó lesz, ha majd nemsokára te magad fogod ezt felolvasni nekem?” Gyermekünk elragadtatott mosolya lesz a válasz.

Nagyon fontos: akármennyire is bizonygatja a szomszéd Magdi néni, hogy de bizony az ő hasonló korú unokája már folyékonyan ír és olvas, ne keseredjünk el, ne aggódjunk. Az iskolába készülő csemeték többsége nem tud olvasni, és ha ugyan le is ír néhány nyomtatott betűt, számot, az még ebben a korban inkább rajzolás, mint tudatos írás.

Nyilvánvalóan, ha kérdéseire választ kapva leírja a saját nevét, vagy, hogy APU, ANYU, örüljünk vele együtt, és dicsérjük. Az sem baj, ha megkérdezi: „Anyu, hogyan írjuk azt, hogy CICA?” és ezután lemásolja a nyomtatott nagybetűinket. Biztassuk, és ha kell, javítsuk a hibáit – például ha fordítva rajzolta a C betűt – de soha ne erőltessük, hogy „Gyere kislányom, itt a gyakorlás ideje!” E mondat el fog hangzani elégszer, ha már valóban élesben egy az, ami most még csak játék a számára.

Amire azonban mégis odafigyelhetünk, az a helyes, egyenes testtartás írás és rajzolás közben, valamint a kellő távolság a gyermek szeme és a papírlap között. Szóljunk rá, ha görbe a háta vagy ha túl közel hajol a füzethez, könyvhöz. Hívjuk fel a figyelmét arra is, hogy ha kell, kapcsoljon lámpát és tartson rendet az asztalon. Amennyiben eddig nem sikerült, érdemes elsajátíttatni vele a helyes ceruzafogást, mely sosem görcsös, a ceruza a hüvelyk- és mutatóujja közötti mélyedésben feküdjön. Az óvó nénik is rendszeresen ügyelnek ezekre a momentumokra, így segítve a gyermeket a későbbi írástanulásban.

Ami a számolást illeti, 4-5 éves korban már elég sok kisgyerek érdeklődik a számok iránt. Az óvodai matematikai foglalkozások is erősítik ezt, amikor is játékos formában ismerkednek az 1-10-ig terjedő számokkal a nagycsoportosok. Megszámolják, hány plüssjáték ül a kispolcon, vagy összehasonlítják, melyik kezében tart több kavicsot az óvó néni. Ennél többet nem is kell tudni egy ekkora gyermeknek, majd 6-7 éves korában jut el oda, hogy magabiztosan mozogjon a tízes számkörben.

Azért sem kell, sőt nem tanácsos „előre tanulni” a csemetével, mert a kezdet kezdetén el kell majd sajátítania azt, hogy együtt tudjon haladni a többiekkel. Amennyiben már úgy indul el az első nap, hogy írni, olvasni és számolni is egészen jól tud, úgy az ősz folyamán unatkozni fog, nem figyel és szétszórt lesz. Meglévő tudása is tartalmazhat hiányosságokat, és amikor már ténylegesen fel kellene vennie a fonalat, már nehezen fog tudni bekapcsolódni.

Gondja akadhat abból is, ha otthon nem úgy tanulta hurkolni és egymáshoz kötni a betűket, számokat, ahogyan azt a tanító néni mutatta. Elég egy-két rossz beidegződés, ami sikertelenségekhez vezet, csalódni fog, hiszen ő eddig mindent tudott, és most kiderült, hogy mégsem.

Ne feledjük, minden gyermek más és más, másként fejlődik és tanul. Az óvodás éveket hagyjuk meg az önfeledt játék időszakának, tudatosan tanulni ráér majd iskolás korában is. A gyermek nyitottságát, mindenre kíváncsi természetét pedig őrizzük meg minél tovább saját példamutatásunkkal (is), hiszen ami iránt érdeklődik, azt mindennél könnyebben megjegyzi, megtanulja, elsajátítja majd.

Meséljünk ovisunknak arról, hogy milyen lesz az iskola és a tanító néni; hogy lesznek pajtások, akikkel nagyokat lehet majd játszani; és ha ügyes lesz, biztosan sok piros pontot, csillagot szerezhet. Sétáljunk el az épület előtt, járjuk körül, ha lehet, kukkantsunk be az udvarra. Rémisztgetni pedig eszünkbe se jusson, hiszen nem szeretnénk, ha már ez első napját szorongva töltené el az iskolapadban.