A félelem nem olyan rossz, mint azt elsőre gondolnánk, sőt, kifejezetten szükséges érzelem. Arra szolgál, hogy távol tartson bennünket a veszélyes helyektől, megóvjon a sérülésektől, támadásoktól. Azonban, ha egy gyermek túlságosan fél, félelmei mindennaposak, és gátolják a napi cselekvéseiben, az már káros lehet. Ne engedjük, hogy gyermekünk félelme szorongásba forduljon (míg a félelemnek jól meghatározható oka van, mely könnyen meg is szüntethető, addig a szorongó gyermek nem tudja, pontosan, mitől fél, ezért a megoldást sem találja.), mert ennek oldása sokkal nehezebb és hosszadalmasabb feladat!
A gyermekek már csecsemőkorukban is félnek bizonyos dolgoktól, ám a félelem tárgya életkoronként változik. A csecsemők még nem sokat érzékelnek a körülöttük zajló történésekből, de a hozzájuk közel állók hangját, arcvonásait már megismerik, és azt is hamar megszokják, hogyan alakul a napirendjük. Ha ehhez képest bármiféle változás áll be – valaki más hajol közel hozzá, máshol van, felborul a napirend – az bizonytalansággal töltheti el, és félelmet válthat ki belőle.
Habár a kicsik valóban kiérdemelnék a „zajkeltő” jelzőt, a nem önmaguk keltette zajoktól igencsak meg tudnak ijedni. Ahogyan aztán a világ kitágul számukra, az ismereteik bővülésével egyenes arányban nő a félelmek kialakulásának lehetősége is. Elkezdenek félni a sötéttől, a rovaroktól, a kutyáktól, idegenektől, stb., ki-ki habitusa és egyéni élettapasztalata szerint.
Az ún. szeparációs szorongás kezdetleges formája már kb. 8 hónapos korban kialakul. Ekkor veszi észre először az édesanya, hogy a babája még a WC-re sem akarja elengedni, sír, és kapaszkodik a ruhájába, ha akár csak egy percre is ki akar lépni a látóköréből. Ebben a korban még nem érti meg, hogy azonnal visszajövünk, azt gondolja, ha nem lát, nem is vagyunk. Ennek ellenére, mindig mondjuk el neki, hová megyünk, mit fogunk ott csinálni, és mikor jövünk vissza (röviden, életkornak megfelelően), mert ezt nagyon hamar meg fogja érteni, s mert így segíthetjük a bizalom kialakulását.
Később, két éves kor körül már inkább csak akkor jön elő ez a szeparációs félelem, amikor hosszabb időre hagyjuk egyedül (másokra) a gyermeket. Sajnos, ez éppen egybeesik a közösségbe kerülés időszakával, vagyis nem egyszer kell a szülőnek síró, tiltakozó gyermeket ott hagynia az oviban, bölcsiben. Ez bizony mindenki számára embert próbáló érzés, de ne felejtsük el, hogy aggodalmunk, bizonytalanságunk csak tovább növeli a kicsi félelmét. Ellenben, ha azt látja, hogy anya-apa mosolyogva, az óvónőben, gondozókban teljesen megbízva hagyja ott őt, előbb-utóbb maga is bízni fog. Kifejleszthetünk néhány rövid szertartást, pl. ablakból integetést, ölelést, vagy más hasonlót, amely erőt ad, és segíti az elválást.
A két évesnél nagyobb gyerekeknek már viszonylag pontosan elmondhatjuk, hogy hová megyünk, és mikor fogunk újra találkozni. Ha tudja, hogy uzsonna után megyünk érte, könnyebben ellazul majd napközben, és képes lesz felszabadultan játszani, ellenkező esetben lehet, hogy egész nap elkeseredetten vár ránk.
Az állatoktól való félelem kialakulásának általában kétféle oka van: vagy rossz tapasztalatra (megtámadta egy kutya, megcsípte egy darázs…), vagy a túlféltő szülőkre („Jaj, nehogy megharapjon!”) vezethető vissza. Bármelyik helyzet áll is fenn, ne próbáljuk a gyermeknek megmagyarázni, hogy márpedig a kutyától, darázstól, stb. nem kell félni. Nagyon óvatosan közelítsük csak félelme tárgyához, mert attól, hogy szerintünk egy kutya barátságos, még nem biztos, hogy ezt a gyermek is így éli meg. A félelem oldása érdekében használhatunk képes könyveket, nézhetünk filmeket az adott állatról, vagy elmehetünk állatkertbe, vadasparkba. A testközelséget semmiképpen se erőltessük!
Jellemzően semmi, mégis, szinte minden gyerek fél a sötéttől. A sötétben a jól ismert, megszokott tárgyak másnak tűnnek, és a gyermek rendkívül élénk fantáziájával különféle lényeket képzel az árnyak helyébe. Szülőként fontos, hogy biztosítsuk róla: semmi sincs a szobában, az ágy alatt, a szekrényben, amitől félni kellene. Megint csak nagyon fontos a türelem és tapintat. Próbáljuk megérteni őt, együtt érezni vele, beleképzelni magát a helyébe. A legrosszabb, ha teret adunk félelmének, és esetleg mi is elkezdjük keresni, figyelni a kísértetet, szörnyet, állatot… Ne bánjuk, ha felkapcsolt villanynál akar aludni, mert ezzel az egyszerű megoldással sokat tehetünk a nyugalmáért. Még az egészen nagyok is félhetnek a sötéttől, habár ők már inkább konkrétabb dolgoktól: betörőtől, rossz emberektől, akik a sötétben rájuk támadhatnak. Ezeket a félelmeket legtöbbször filmélmények generálják, ezért fokozottan figyeljünk oda, hogy mit néz a gyermek. Egyedül még akkor se engedjük tévézni, ha életkorának megfelelő programot néz, mert ezekben a mesékben is lehetnek olyan ártatlannak szánt jelenetek, melyeket rosszul értelmez, és fél tőlük.
Nagyjából négyéves kor körül kezd el a gyermek érdeklődni a halálról. Ekkorra már bizonyos mértékű tapasztalatai is vannak az elmúlásról, hiszen valószínűleg volt már beteg, érte sérülés, veszített el tárgyat, és túl van néhány halottak napján. Sokan sajnos hozzátartozót is veszítenek el erre az életkorra, vagyis kezd megfogalmazódni bennük, hogy semmi, így az életünk sem tart örökké. Ez félelemmel töltheti el őket, különösen, ha a saját, vagy a szülei halálára gondol. Az időt még nem érti teljesen, és elképzelni sem tudja, milyen a halál, mi történik akkor, és mi lesz vele a szülei halála után. Azoknál a gyerekeknél, akiknek ráadásul gyakorlati tapasztalatai is vannak a halálról (mert meghalt a nagyszülő, vagy sajnálatos módon egy halálos baleset szemtanúja pl. közlekedés során), a halálfélelem egészen súlyos méreteket is ölthet. Túl sok okosat nehéz ebben a témában mondani a kisgyermeknek, a cél ezért mindig a megnyugtatása legyen. Elmondhatjuk, hogy nem kell félnie, mert vigyázunk rá, mindig mesés oldalról megközelítve beszéljünk az elmúlásról (angyalok, mennyország, stb.), és semmilyen körülmények között ne említsük a test változásait (elbomlik, elég, stb.). A kérdéseire nyugodtan, türelemmel válaszoljunk, de a végkicsengés pozitív legyen. Törekedjünk arra, hogy minden ilyen beszélgetést kövessen valami vidám, nevettető játék, vagy más érdekes program.
A kisgyermekek félelmeit nem mindig könnyű észrevenni és beazonosítani, de egy bizalmon alapú kapcsolatban, ahol természetes a sok, őszinte beszélgetés, előbb-utóbb kiderülnek a gondok. Legyen időnk végighallgatni a kicsik problémáit, ne bagatellizáljuk el azokat, ne akarjuk elhitetni velük, hogy nincs mitől félniük, hiszen félelmük tárgya ettől még nem szűnik meg. Növeljük önbizalmukat, segítsük őket minél több gyakorlati tapasztalathoz, és viselkedjünk úgy, hogy tudják: mindig számíthatnak ránk.
OLVASS TOVÁBB!
JUKKI – baba játékok, amelyek fejlesztik és szórakoztatják a kicsiket
A babák számára az első hónapok és évek életük legfontosabb időszaka, hiszen ekkor fejlődik legintenzívebben az érzékelésük, mozg...
GYERMEK"A szülőknek nem szabad mindent személyeskedésnek venni"
Sok szülő fél a pubertáskortól. Egy szakértő elmagyarázza, a szülők és és a tinédzserek hogyan vészelhetik át ezt az időszakot....
GYERMEK7 jel, ami arra utal, hogy csemetéd emlékszik az előző életére
Úgy tartják, hogy a gyerekek kb. 3-4 éves korukig képesek emlékezni korábbi inkarnációikra, és ha jobban odafigyelünk, kaphatunk tőlü...
8 szülői magatartás, mely megakadályozza a gyermeket abban, hogy sikeres legyen
A szülők keményen dolgoznak azért, hogy gyermekeik sikeresek legyenek, azonban fontos, hogy figyeljenek viselkedésükre, melyek esetleg hát...
GYERMEKA 6 legfontosabb különbség az apa és az Édesapa között
Ki az apa, és ki az édesapa? Az apa felelős a fogantatásért, de az édesapa az, aki gondozza a gyermeket. Bár a kettő egymás szinonimája...
GYERMEKTanítsd meg a gyermekedet arra, hogyan őrizheti meg a személyes életterét
Sokak számára a személyes tér ijesztő és nagyrészt feltáratlan téma. Tiszteletben kell tartanunk egy személy belső láthatatlan kis vi...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK