Hisztis a baba?

Az első roham

Igen, mintha ma lett volna, de én lélekben legalább tíz évet öregedtem azóta. Ebből a tízből öt év az utóbbi 2 hónapban ugrott fel az életkoromra. Akkoriban kezdett ugyanis hisztizni a lányom. Ja, igen, és most már megértem azt az anyukát is… Egyelőre ugyan én nem húzom magam után a gyerekemet, de ennek csupán az az oka, hogy még mindig nem jár önállóan. Következésképpen mi úgy festünk, hogy anyuka babakocsit tol maga előtt, amelyben vergődik és visítozik a gyereke. 

Az első hiszti roham időben jóval megelőzte a következőket. Akkoriban történt, amikor még büszkén hangoztattam, hogy a kislányom jó gyerek, okos, sőt bölcs, és mindenben szót fogad a szüleinek. Ezen kijelentésem mintegy cáfolataként az egyik soron következő séta végén Panna, városunk legforgalmasabb gyalogos csomópontjánál halkan nyöszörögni kezdett, majd idegesen letépte a fejéről a sapkát, és látványos íveléssel a mellettünk lévő park aljnövényzetébe dobta. „Ejha! – gondoltam – Ennek a fele sem tréfa!” Persze türelmes, jól felkészült anya látszatát keltve, szégyenemet (szerintem) jól leplezve oldalogtam a sapi után, és valami „Nahát, ezt most miért kellett?” korholással visszaöltöztettem a gyerekfejet. „Mert melegem van, anya, fogd fel végre, és kend a hajadra a hülye sapkádat!” – mondta volna a kisbabám, ha tudott volna beszélni. Szerencsére ezen képesség hiányában csupán újra elhajította a fejfedőt, és hozzá olyan velőt rázó sikolyt produkált, hogy a sétányon minden szempár ránk meredt.

Hiszti a boltban

Azóta egészen hozzászoktam a jelenséghez, melyet Pannával ketten (esetleg hárman, ha apa is velünk tart) képviselünk egy-egy kiadós hiszti során. Szerencsére sikerült beújítani egy dizájnos babakocsit is, ami azért különösen nagy előny, mert jó szorosan bele lehet szíjazni a hisztiző gyereket. Nem mintha dühöngő másfél éves ellen volna hatékony védekezési mód, de azért próbálkozni sosem árt. Amikor tehát pelenkabeszerző körutunk során a zsúfolt drogériában anya a gyerekalávalók közt válogat, s mindeközben a gyerek a furmányos üzletrendezési elv következtében („Használja ezt, hogy ne kelljen használnia azt!” – szlogen vezérelheti a boltot) kéznyújtásnyira van a szép, színes dobozba csomagolt óvszerektől, már indul is a produkció! „Nem szabad!” – szólok határozott hangon, mire Panna nagyfokú megértést tanúsítva irányomban, a maga módján közli, hogy „De igen, szabad, sőt kell!”, és kezd is már kotorászni a nem kifejezetten kisgyermekek számára készült eszközök között. „Nem, kicsikém, anya vásárol, te csak nézed!” – indítom a második kört, amit azonnal követ a végső visszaszámlálás, azaz a hiszti. „Heíííííhááááánnye! Ehhhhh! Adjál! Adjál! Adjál! Hagyjál! Hagyjál! Hagyjál! Áááááá!” Nos, ilyenkor tesz jó szolgálatot a feszes biztonsági öv, meg a vastag anyabőr az arcon. S ilyenkor érkezik el a pillanat, amikor a szülő tüntetőleg tudomást sem vesz a hisztiző utódról, még annyira sem a fejcsóválva bámészkodó vásárlótársakról, hanem a pénztárhoz ballag, fizet, és három hétig elkerüli az ominózus üzletet. 

Hiszti a játszótéren

Van azért olyan eset is, amikor a szülő nemcsak megérti hisztiző gyermekét, de legszívesebben csatlakozna is hozzá. Ez nálam leggyakrabban a játszótéren fordul elő, amikor a babakocsi tolás sebességrekordját megdöntve, vércseként csapunk le a város egyetlen babák számára készült (körben tartja a gyerektestet, s még egy középső hevederrel is rendelkezik) hintájára, hogy végre átéljük és kiélvezzük a „Hinta-palinta” kezdetű dalocska valódi mondanivalóját. A hintát üresen találni egyébként már önmagában is felemelő élmény, s nagyjából akkor lehetséges, ha a) reggel fél nyolc van; b) este tíz óra van; c) hideg van és szakad az eső. Szóval, ha heti egyszer sikerül birtokba venni kedvenc hintánkat, és örömittasan kezdünk a „Hinta-palintába”, garantált, hogy már a „kiskatonánál” megáll mögöttünk egy (esetleg több) anyuka a csemetéjével, és fennhangon, nevelő szándékkal (mármint engem nevelő szándékkal) kijelenti: „Megvárjuk, míg kiszáll a kislány.” Ki ne kezdene vad hisztibe, ha röpke 3 perc hintázás után vissza kell ülnie a babakocsiba, vagy alantas módon az anyja kezét fogva kell botladoznia a játszótér homokjában? És még azt sem mondhatom, hogy amit tesz, az helytelen, mert lássuk be: a gyereknek teljes mértékben igaza van! Én legalábbis oda nem mennék egy hintázó kisgyerek szülőjéhez, hogy megszakíttassam vele a játékot, de hát úgy kell nekünk…

Hiszti otthon

Hogy otthon miért tud hisztizni egy gyerek? Lássuk csak… Például azért, ha aludni akar, vagy, ha nem. Azért, ha éhes, vagy, ha nem. Azért, ha ölbe veszem, vagy, ha nem. És így tovább… Panna bármin képes kiakadni, méghozzá olyanformán, hogy annak előtte semmilyen jelét nem adja. Egy tipikus eset: végzem a dolgom, a lányom mellettem tipeg, a nadrágomba kapaszkodva. Egyszer csak rámutat valamire, s a jól ismert „Ö!” hanggal közli, hogy szüksége van az adott tárgyra most, de inkább kicsit már korábban. Ha a válaszom „Mindjárt odaadom”, akkor jön a „hiszti light”, ami annyit tesz, hogy a gyerek sír és üti magát, esetleg engem, amitől azonnal lelkifurdalása lesz, tehát még jobban sír és még jobban üti magát, vagy engem. Abban a speciális esetben azonban, ha kérésére a válaszom „Nem szabad”, előkerül a tarsolyból a „hard hiszti”, egyszerűbb nevén az ájulás. Persze nem szó szerint vett ájulás, csupán az a zsarolási mód, amelyben Panna térdre rogy, izmait elernyeszti, végül hason fekve ököllel üti a padlót, és úgy jajgat, mintha éppen most maradt volna egyedül a világmindenségben.

Miért is?

Nem vagyok az a magabiztos anya, aki pontosan tudja, hogy mindent jól csinál, de a hiszti szerencsére nem kényszerít a sarokba. Valahogy eddig sikerült jól kezelnem a helyzetet, s a rohamok is egyre ritkulnak. Formáljuk egymást a gyerekkel, ami azt jelenti, hogy nyugodtan bemehetek vele egy boltba, és a játszótéren sem kell attól tartanom, hogy holnap mindenki rólunk fog beszélni.

Ugyanakkor én is rájöttem valamire: Pannánál a hisztinek általában nyomós oka van. Egy súlyos pelenka, álmosság, vagy éppen egy kitörni készülő fogacska. Amikor tehát hisztizik, amellett, hogy próbálok nem nagy feneket keríteni a dolognak, igyekszem azt is kideríteni, hogy mi bántja a kismanót. Kutatómunkám eredménye, hogy míg kezdetben a hiszti veszekedésbe torkollott, addig manapság szívet melengető, nagy ölelés a (rém)történet vége…