Meztelenül a gyerek előtt?

Vajon milyen hatást gyakorol a gyerekre, ha a környezetében élőket gyakran látja meztelenül? És hány éves kortól illik – vagy ahogy a köznyelv mondja egészséges – számukra a meztelen test látványa? Nincs az a gyermekpszichológus, aki ne állítaná, hogy mint az erkölcsi mérce családonként változó, nincs állandó és lefektetett törvény arra, kinek mi a kényelmes, így az otthoni meztelenkedés nem is tartozik másra. Mégis érdemes elgondolkodnunk azon, mi történik, ha anyu és apu eltérő nézeteket vall – egyikük szégyenlős, míg a másik szabadelvűbb – sőt, az is előfordulhat, hogy éppen a gyereket zavarja a dolog.

De minek a lelkünknek ruha?

Az emberi test a tudattalan, a ruha pedig a tudatos én része – tartja a pszichológia. Nyíltan vállalja teste fecsegését reakciói által az, aki meztelenül mutatkozik. Önkéntelen testi jeleink folyton pletykálnak – gesztusaink, izmaink mozgása, libabőrös felületeink és számtalan egyéb helyen. Csak az esetek többségében a ruha áldott leple alatt. Van, aki pusztán szégyenlőssége miatt kerüli a meztelenséget, mások viszont megérzik, ha testbeszédük a legnyíltabb hangokon szól, és visszariadnak saját – befolyásolhatatlan – feltárulkozásuktól.

Megosztott nézetek

Néhány lélekbúvár szerint azok a szülők, akik meztelenségüket természetesen viselik gyermekeik előtt, nekik olyan ez mint a levegővétel – vagyis egyfajta szabadságot közvetítenek a gyerekek felé. Azok a kicsik viszont zárkózottabbak is, akiknek a szülei tabuként kezelik a ruhátlan test látványát.

De persze akad olyan szakember is, aki épp azt tartja főbűnnek, ha valaki gátlástalanul pucér vagy százszázalékosan „rejtőzködő” – vagyis a végleteket. Ők azzal érvelnek, hogy az a gyerek, aki előtt szülei állandóan pőrén mutatkoznak, hajlamos lesz átértékelni a családon belüli hierarchiát, vagyis inkább pajtás, testvér lesz a felmenőből, mint családfő. Szerintük ruhátlanul képtelenség a szülő nevelési feladatait ellátni hosszú távon. Az állandó ruhába burkolózásról pedig az a véleményük, hogy a szülő-gyerek viszonyban az egymás megismerésének útjába görget akadályokat. Sőt odáig mennek érveikkel, hogy túlzottan szégyenlőssé válnak az ilyen csemeték, mely tulajdonságuk idővel szexuális életükön is ronthat.

Megoldás otthon és házon kívül

Egy dologban azonban mindannyian egyetértenek: ezt a kérdést is, mint oly sok minden mást, a gyerekek igényeihez kell igazítani. Tehát az a leghasznosabb, amit tehetünk, ha az otthoni meztelenkedés kérdésében nem erőltetjük rájuk nevelési elveinket. Persze a házon kívüli viselkedés, az már más kérdés, hiszen a társadalmi normákat előbb-utóbb el kell sajátítaniuk.

Hisz pőrén születtünk...

... vagyis pucérságunk alapvetően természetes állapotunk, ebből adódóan senkinek sem kell elszégyellnie magát, ha lekívánkozik róla a ruha. Kultúránkkal is összefüggésben van a meztelenség kérdése. Délen természetesebb a meztelenség, hiszen eleve kevesebb ruhát hordanak, mint a mi éghajlati övünkben. Előfordulhat, hogy azon a vidéken az itteni ruházkodási szokások gyakorlásával keltenénk feltűnést. De ne menjünk a dolgok elejébe, maradjunk a történelmi tényeknél. 

A görög kultúrából ránk maradt történelmi emlékek alapján egyértelműen – a mai ízlés szerint – szabadosabbaknak számítottak az akkor élők. A szobrok, vázaképek, írásos emlékek bujaságra nem, de a testiség elfogadásáról tesz tanúbizonyságot. Hirtelen fordulatot a szigorú középkor hozott. Olyannyira, hogy a nem Istentől való embereket gyakorta ábrázolták teljesen mezítelenül.

Ezek a jelenségek odáig fajultak, hogy a viktorianizmus korára már mindent elbújtattak, aminek a szexualitáshoz köze volt. Igen, ez volt az az időszak, amikor a kivillanó boka „felhívás volt keringőre”. És talán éppen ekkora lett elegük az embereknek az egyház tiltásából, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 1860 tájáról maradtak fenn az első aktképek. Ekkor még a fürdőruha is tetőtől talpig ért, és szinte semmit sem engedett láttatni a testből. Hosszú időnek kellett eltelnie az első bikini megjelenéséig, ami konkrétan egy James Bond filmhez kapcsolódik…