Milyen a gyermekvállalási kedv Magyarországon?

Nem akarunk gyerekeket?

Egy 2009-es adat szerint konkrétan a következő a helyzet Magyarországon: ezer főre vetítve 9.6 újszülött jött világra. Nem csoda tehát, ha fogyóban vagyunk, ugyanis a statisztikák szerint a halálozások száma a nyolcvanas évek óta folyamatosan magasabb a születésekénél. Ahogy a szakembereket, úgy engem is elgondolkodtatott ez a riasztó, de legalábbis borúlátásra okot adó tény. Miért nem akarunk gyerekeket? A kérdés eleve rossz, ugyanis szó sincs arról, hogy ne szeretnénk a gyerkőcöket. Épp ellenkezőleg: egy másik felmérés azt bizonyította, hogy hazánkban igenis van még értéke a családnak, s a legtöbb fiatal pár vágyik utódra, nem is egyre. A hiba tehát nem a vágyak szintjén keresendő. Ami a megvalósítást illeti, nos ezen a ponton már többféle nehézségbe ütközik az átlag fiatal.

Divatos szingliség

Nagyszerű dolog, hogy korunk húszas-harmincas éveiben járó fiataljai nem törődnek bele és nem esnek kétségbe, ha a tükörből nem az néz vissza rájuk, akit elképzeltek. Helyette küzdenek, és önmegvalósítanak, akár 35-40 éves korig is. Hiszen manapság nemcsak lehet, de jóformán szükséges is élethosszig az iskolapadot koptatni, mindig újrakezdeni, rugalmasan karriert építeni. A legtöbben így teszik, és milyen jól teszik! Mert a kiegyensúlyozott családi háttérnek alapfeltétele a kiegyensúlyozott, önmagával és az önmaga által teremtett világgal megelégedett egyén. A gondok ott kezdődnek, hogy míg az ember a vágyait kergeti, addig az idő is teszi a maga dolgát: múlik. Ez persze nem tűnik fel azonnal, hiszen 30 évesen az emberben még frissen él minden 16 éves kori érzés. A csapda abban rejlik, hogy a szingliség kellemes és kényelmes életforma (lehet). Nincs függés, kicsi a felelősség, jól beosztható az idő és a pénz. Amikor azonban úgy tűnik, hogy minden együtt van: elegendő tudás a fejben, megtakarított összeg a bankszámlán, autó a fenék alatt és tető a fej fölött, valahogy nem akaródzik a családalapítással belerondítani ebbe az idillbe. Érdekes, de a saját család iránti vágy sok esetben egyik napról a másikra lángol fel. Óvatosan kell lavírozni, nehogy az idő fogságába esve lecsússzunk a lehetőségről!

Egészségtelen nemzet

Hazánkat az egyik legegészségtelenebb nemzetként tartja számon a statisztika. Sok egyéb mellett megnyilvánul ez abban is, hogy rengeteg fiatal (és egyre fiatalabb!) pár küzd meddőséggel. Nyilván ez is több okra vezethető vissza. Míg néhány évtizeddel korábban általánosan elfogadott volt az a nézet, hogy a gyermektelenségért kizárólag a nő lehet felelős, addig manapság tudjuk, hogy a meddőség sok esetben a férfi, netán mindkét fél betegségének a következménye. Soha annyi egészségkárosító hatással nem kellett még megküzdenünk, mint napjainkban. A levegőben, a táplálékunkban felhalmozódott méreganyagok, a mozgásszegény életmód, a stressz mind-mind negatívan befolyásolják a nemző-és fogamzó képességet. Nem csoda tehát, hogy a meddőségi központok zsúfolásig telnek mind fiatalabb életkorú, gyermekre vágyó párokkal, akik talán sosem tapasztalhatják meg a szülőség örömeit.

Anyagi, egzisztenciális nehézségek

„Jól vagyunk, minden rendben van. És képzeld: 2400 eurót kaptunk az államtól csak azért, mert megszületett a fiunk!” – mesélte nemrég egy Spanyolországban élő ismerősöm. Nos igen. Tudjuk jól, és el is hisszük, hogy a pénz nem minden, ahogy azt is hallottuk már nem egyszer, hogy egy gyermek szinte a semmiből is felnő, ahol pedig egy éhes szájat tudnak etetni, ott kettő is elfér. Amikor már-már csodával határos módon teherbe estem, azt hiszem, életünk legmélyebb repülése tartott éppen. (Remélem, hogy attól lejjebb sosem csúszunk, de garancia persze erre sincs.) Nem tudtuk, hogyan lesz, csak azt, hogy ez a kis élet, dacára a lesújtó orvosi véleményeknek, ajándékként érkezett hozzánk, nem dobhatjuk el. A mondás beigazolódott: valahonnan mindig kikerül számára az étel, a ruha, a cipő, sőt sátoros ünnepekkor még egy-egy ajándék is. Azt azonban nem mondhatnám, hogy nincsenek álmatlan éjszakáim a holnapok miatt. És tudom, hogy élnek tőlünk rosszabbul is. Kérdés, hogy lehet-e, kell-e, érdemes-e ilyen körülményekre gyermeket vállalni? Van-e joga két felnőttnek úgy létrehozni egy új életet, hogy bizonytalan, tudják-e biztosítani számára a nyugodt, kiegyensúlyozott, egészséges életet? Néhány éves koráig a picinek alig van szüksége valamire. Még nem kéri a reklámban látott nyalánkságokat, nem irigyli a játszótéren látott cipőt, vagy az óvodástárs játékát. De a szülőnek vajon nem fáj-e, hogy az ő gyereke kevesebb jóban részesül, mint a másé? Nekem roppant mód fáj. 

A spanyolországi 2400 euróval szemben nálunk az állam alig 70000 Ft-tal tudja támogatni egy újszülött érkezését, holott első babánál ennek akár a többszörösét is el lehetne költeni. A Gyes nevetségesen (siralmasan) alacsony, a bölcsődei férőhelyek száma kevés, a munkalehetőség különösképpen kisgyermekes szülők esetében elenyésző. Nem csoda, ha a fiatal párok többsége úgy érzi, így nem lehet gyermeket vállalni. 

Szebb lesz a jövő?

Sajnos, nem merem azt állítani, hogy igen. S visszatérve a kiindulóponthoz: bár hányattatott (szó szerint és átvitt értelemben is) terhességem után kijelentettem, hogy egygyermekes család maradunk, egyre erősebb a vágy bennem, hogy kétszeres anya legyek. Szép lenne újra átélni az egészet, persze kicsit másképp: tudatosabban, nyugodtabban, s nem mellékesen egy nagyocska gyerkőc mellett. Csakhogy a jövőképem meglehetősen homályos. Lesz-e munkánk, lesz-e egészségünk, lesz-e hely, ahol elférünk? Ideális állapot persze nem létezik: az ember mindig többre vágyik. S míg én (és hozzám hasonlóan sokan mások) hezitálok, addig egyre fogy a magyar. Azt kívánom – mindannyiunk közös érdekében – hogy minden pár vállalja legalább egy gyermek felnevelését. A nehézségek ellenére ugyanis nincs ettől nagyobb csoda, és nagyobb tett, amit ember véghezvihet, s talán leszünk páran, akik legyőzzük kétségeinket, és újra belevágunk.