Milyen a jól nevelt gyerek?

Jól sikerült gyerek

Ebben (a gyerekem jól neveltségében) nem azért voltam olyannyira biztos, mert én magam megkérdőjelezhetetlen volnék, hanem azért, mert ő tényleg úgy viselkedik, ahogyan kell. Pedig nem használok a személyiségfejlesztéséhez szakmai irodalmat, nem fenyegetem semmivel és ajándékot sem kap, ha valamit okosan, helyesen intéz el. Személyes példát, azt persze mutatok, és azt gondolom, hogy nincs is ennél fontosabb. A nevelés lényege tulajdonképpen ebben rejlik: megmutatni, mit, hogyan kell, és teret engedni a nevelődésnek. Hosszú körmondatok, szentbeszédek, büntik és jutalmazás: ugyan már! Minek? Csak viselkedj, szülő, normálisan, meglásd, normális lesz a gyereked is! Mi így csináljuk, és egy-két időjárási frontokkal terhelt, vagy kánikulától átfűtött napot leszámítva, gond nélkül elvihetem magammal bárhová a gyerekemet. Nem kell attól tartanom, hogy földhöz veri magát a boltban, ha nem kap meg valamit, hogy minden szavamba közbevág, ha éppen hivatalos megbeszélésen vagyok, hogy nem köszön a szomszéd néninek, vagy beszól a bolti pénztárosnak. Játékos kis hároméves, aki azonban tudja, mikor produkálhatja magát és mikor kell a háttérbe vonulnia. Mindezt végiggondolva, hálatelt szívvel zártam be a böngészőt, egy büszke mosolyt villantva a mellettem rajzolgató lányomra. Hát igen! Jól sikerültél. Azóta sem sikerült így semmi.

Ez kevés

Talán ismeritek azt a bibliai történetet, amikor a templomban (elnézést, hogy nem pontosan idézek) két ember imádkozik: leegyszerűsítve legyenek ők a „rossz” és a „jó”. A „jó” pedig hálát ad az Úrnak: „Uram, köszönöm, hogy nem vagyok olyan, mint az a másik…”

Nos, valami ehhez fogható csapdába sikerült besétálnom, ami a nevelést illeti. Azt hittem, ha a gyerekem 3 év 5 hónapig jól nevelten viselkedett (vagy annak tűnt), akkor már soha többé nem is lesz neveletlen. De a kocka fordul, a gyerek meg változik, és elérkezett a nap, amikor tanácstalanul álltam az önmagából kifordult lányom előtt, este pedig újra fellapoztam az internetet jól neveltség-ügyben. Hogyan kell jól nevelni? Egyáltalán: milyen a jól nevelt gyerek? Az, aki ül egy sarokban és rá sem kell nézni? Az, aki úton-útfélen köszönget az idegeneknek? Az, aki magasröptű párbeszédet folytat sokdiplomás felnőttekkel, s közben az illető egészségi állapotáról is érdeklődik? Van egyáltalán ilyen? Mert az enyém ehhez képest nagyon más. Neveletlenségben amúgy nem kispályázik, igazán vastagon kezdte. Azt például már az egész város tudja rólam, hogy egy fösvény, gyerekét nélkülözésbe taszító, vasszigorral nevelő anya vagyok, aki egy Kinder tojást se képes megvenni a szegény csöppségnek, holott dagad a pénztárcája a forintoktól. Hogy honnan tudják? Onnan, hogy a minap hazafelé jövet egész úton ezt üvöltözte a lányom: „Miért nem vettél Kinder tojást? Tudom, hogy van pénzed! Ott van a pénz a pénztárcádban! Láttam! Vegyél nekem Kinder tojáááááást!!!!” Sajnos az soha nem derült ki, hogy korábban vásároltam már neki egyebek mellett 30 ml naptejet irreálisan magas áron (mert akkor azt óhajtotta), és állatfigurás tusfürdőt szintén irreálisan magas áron (mert azt is óhajtotta). Oké, egy Kinder tojás még talán belefért volna. Viszont mivel a nevelődés, mint módszer, megbukni látszott, úgy döntöttem, most azzal nevelek, hogy nem engedek a 21-ből. Azóta meg azzal, hogy nem viszem magammal a boltba, mert a vásárlásaink rendre a következő mondattal végződnek: „Ez kevés. Akarok még valamit.”

Néma gyerek

Ami a köszönést illeti, Panna sosem volt az a mindenkinek köszönő típus, de figyelmeztetésemre azért szokta üdvözölni az ismerősöket, méghozzá életkoruknak megfelelő formában. (Gyerekeknek szia, felnőtteknek csókolom.) Ám egy ideje sajnos homok csúszott a gépezetbe. Azt mondja, képtelen eldönteni nagy hirtelen, hogy kinek mit kell köszönni, ezért inkább nem köszön. Most persze hiába győzködöm, hogy akkor köszönjön mindenkinek sziát, mert még az is jobb, mint egy kis birka, aki szótlanul kullog mellettem – nem hajlandó köszönni. Kellemetlen, de van rosszabb is.

Tekintve, hogy abba a korba lépett, amikor az emberek bátran megszólítják, hiszen nyilván szépen tud már válaszolni (egyébként tényleg), egyre-másra kapja a kérdéseket. „No, és hogy hívnak? Melyik oviba jársz? Mi a csoportod neve? Mi a jeled? Mit szeretsz játszani?” Oké, elismerem, uncsi lehet naponta többször ugyanazokra a kérdésekre válaszolgatni. De ez talán mégsem jogosít fel arra, hogy úgy tegyünk, mintha meg sem hallottuk volna. Nevelődést preferáló anyu meg mentegetőzhet: „Nem értem, pedig szokott válaszolni…” Nos, igen. Régen valóban szokott.

Említettem volna olyasmit, hogy akár tárgyalhatok is a gyerek mellett? Jó, ezt lehet, hogy én szúrtam el: visszaéltem a bizalmával és túl sokszor vittem magammal hivatalos helyre. Azt hiszem, elszakadt nála a cérna. Talán bocsánatos a bűnöm annak tükrében, hogy nem jókedvemből, kényszerből vonszolom mindenhová magammal. A mai állásinterjú mindenesetre katasztrofálisra sikerült. Enyhe mocorgásból kerekedett egy becsületes hiszti, én pedig csak az utcán vettem észre, hogy jól nevelt gyermekem félig lebontotta rólam a ruhát. Hááááát… lehet, hogy a magamfajta miatt nem alkalmaznak szívesen kisgyermekes anyákat a munkáltatók?

Összefoglaló

Összefoglalva tehát: a gyereket igenis nevelni kell, mert sajnos nem nevelődik magától. (A példamutatás ettől függetlenül elengedhetetlen!) A jól neveltnek tűnő gyerekek nem biztos, hogy valóban azok, amint a neveletlennek tűnő gyerekekről sem tudhatjuk, nem csak rossz napjuk van-e. Ha a gyerek X alkalommal zokszó nélkül tűri, hogy magunkkal vigyük a felnőtt programokra, nem jelenti azt, hogy ezt sorozatosan büntetlenül megtehetjük. A gyerek ugyanis nem mini felnőtt, még nem kötelezhetjük arra, hogy fojtsa el érzelmeit, csendben viselje a testi-lelki kellemetlenségeket.

Ha a gyerekünk mégis igazán neveletlenül viselkedik, ne essünk kétségbe! Inkább neveljük. Ezek a törpék szerencsére roppant gyorsan változnak, vagyis lehet, hogy holnap már semmi probléma nem lesz velük.
A legfontosabbat pedig a végére hagytam. Ha a gyerekünket nem is sikerül makulátlanul jól nevelni, az garantált, hogy ő végül jól megnevel minket.