Mit akar a gyerek?

Antiszociális kisgyerek

Ettől csak az lehet rosszabb, ha a kisgyerekünknek van antiszociális hangulata. Márpedig ez előfordul - nálunk nem is túl ritkán. Arról a jelenségről beszélek, amikor a gyerek kinyitja a szemét az első napsugarakkal egy időben, mosolyog egyet, majd azonnal legörbül a szája, és attól fogva a nap végleg el van baltázva. Visít, ha leteszem, de fészkelődik, ha ölben van. Szemrehányóan kiabál, ha a járókában körberakom a kedvenc játékaival, de semmit nem akar játszani, ha leülök mellé. Ebédidőben türelmetlenül cibálja a ruhámat, de egy falatot sem hajlandó enni a gondosan elkészített ételből. Rázza a babakocsit sétára felszólítva, de az utcán üvölt, és ötméterenként letépi a sapkáját. S ez az áldatlan állapot tartja magát egészen estig, sőt olykor még éjszaka is, a szerencsétlen szülő pedig már azt sem tudja, az orvost hívja, vagy a nevelési tanácsadót, esetleg mindjárt a gyámügyet, hogy gyorsított eljárással elvetesse magától önnön gyerekét, hiszen nyilvánvaló, hogy egy szülői csőd, nem más…

Az anya megoldásai

Ilyenkor aztán jön a találgatás: mi a fene lelte ezt a gyereket? Az anyaszív megpróbál a saját tapasztalatokra (meg a másokéira, amiket a különböző „szakmai” fórumokon szerzett) hagyatkozni, s a gyakorlatias megoldásokat kombinálja a pszichés ráhatással. „Aludnál még?” – teszi fel a gyöngéd kérdést, s kérés nélkül kínálja fel altatóul a mellét, melytől azonban sündisznócskát játszó gyermeke messzire fut. Így anyának sem jut a rendkívüli heverésből, pedig igazán nem lenne ellenére… „A fogacskád fáj? Megálljatok, fogacskák, most majd jól elbánunk veletek!” – s a fogzáskönnyítővel még inkább felhergelve a gyereket (szeretné ugyanis egy erős szívással egyszerre kiüríteni a tubust) rájön, hogy öngólt lőtt. „Csak nem kapott huzatot a füled?!” – rémüldözik a mindenre gondoló anya, és egy masszőr alaposságával nyomkodja körbe a sivalkodó poronty koponyáját, különös figyelmet szentelve a fül környékének. „Akkor csak a séta segíthet!” – hangzik el a végszó, s a séta valóban segít, ha máson nem is hát a szomszédokon.

Az apa megoldásai

Az apa, aki a napjai nagy részét a belvárosi munkahelyén tölti, emberekkel kommunikálva, valamelyest másképp közelíti meg a problémát. Például eszébe sem jut, hogy a sírós gyereket kiadós sétával nyugtassa meg. Neeem, csak az kéne! Sokkal célravezetőbbnek gondolja, ha betesz egy zenei DVD-t (lehetőség szerint ritmusos „tucc-tucc” zenékkel), és a nyilvánvalóan túlpörgött gyereket egy kis hancúrozással nyugtatja meg. A módszer valóban hatékony – minden olyan esetben, amikor a gyereknek van kedve zenét hallgatni. Ám az antiszociális napok nem ilyenek, ezért jöhet apa következő aduásza: az internet. „Hű, odanézz, mit találtam neked!” De 15 hónapos korban még viszonylag kevés interneten fellelhető anyag köti le az ember figyelmét (szerencsére), ezért apa jobb híján meccset nézet a lányával. Futnak, rúgnak, gurul a labda: ez nyújt pár perc pihenőt a szülőknek, hogy aztán újra kezdődjön az őrület. Apa végül előáll a tuti recepttel: „Álmos ez a gyerek, altasd el!” – s ezzel a felelősség le is került a válláról.

Majd a Mama!

Ha a nap önmagában nem lett volna elég zűrös, akkor délután biztosan meglátogatja egy szem kisunokáját a Mama. A „csata” már azon a ponton el van veszejtve, amikor az alig betoppanó nagyszülő a gyereknek szegezi a kérdést: „Ugye szeretsz engem?!” Persze, melyik gyerek ne szeretné a nagyanyját? No, de melyik szereti, ha ezt rendszeresen bizonygatnia is kell? Ez a gyerek biztosan nem, amire ékes bizonyíték a hisztérikus sírás, melyet legalább 30 percig nem hagy abba, kiváló alkalmat adva ezzel a Mamának arra, hogy előszedegesse a jól bevált, de 35 éve feledésbe merült gyermeknevelési-gondozási elveit. „Mikor tetted tisztába?” – kezdődik a merevmosolyba ragadt anya „kihallgatása”, s a kedélyek (de nem a gyerek!) megnyugtatása végett újra pelenkacsere következik. „Mikor evett?” – így hát előkerül a cumisüveg, a bébipüré, a tejpép és a krémtúró, további hisztiket generálva. „Szomjas!” – pattan ki az isteni szikra a Mama fejéből, majd hamvába hullva kialszik. Mégsem szomjas. Sőt nem is lázas, és játszani sem akar, és akkor is bőg, ha kisördögök potyognak az égből – meg akkor is, ha nem. Mama végszava: „Melege van, és különben is rettentően száraz itt a levegő!” – ennyiben maradunk hát, s ezen még az sem változtat, hogy évek óta küzdünk pára okozta penésszel…

Bizony, bárkivel előfordulhat, hogy bal lábbal kel fel, undok és minél többen keresik a kedvét, annál undokabbá válik. Ráfoghatjuk ezt az előző napi vacsorára, a szélre, az időjárási frontokra, vagy a szomszédra, aki folyton zörög. A valóság mégis az, hogy ezeket a napokat egyszerűen túl kell élni. Úgyis eljön majd a következő nap, amikor egy mosolygós gyereket találunk az ágyban, s ez a mosoly akkor már biztosan kitart estig.