Nem kívánt kisbabák, megszületni vágyó lelkek

Az erőszakos babák esélyei jobbak

Kis túlzással, naponta hallunk híreket kidobott, vagy még rosszabb esetben meggyilkolt újszülöttekről, akik egészségesen jöttek a világra, ám a gondoskodás hiánya miatt meghaltak, vagy állami gondozásba kerültek. Az átlagember fejében kétféle gondolat születik meg e hírek hallatán: hogyan képes valaki ilyesmire, és hogyan lehetséges, hogy ezekben az esetekben titokban, komplikációk nélkül zajlik le a terhesség és a szülés?

Az első kérdésre válaszolva, kezdjük azzal, hogy kívülálló idegenként senki fölött nincs jogunk pálcát törni, bár tény, hogy mindkét módszer erősen elítélendő. Szinte bárkivel előfordulhat, hogy rosszkor esik teherbe, anyagi, családi, vagy egészségi okokból nem tudja vállalni születendő gyermekét. Ilyenkor is van azonban segítség, anyaotthonok, családsegítő központok, védőnői szolgálat, de akár a háziorvos is segíthet eldönteni, adott esetben mi volna a legjobb megoldás mind az anya, mind pedig a gyermek számára. Ám a tragikus esetek hátterében legtöbbször nem a kíméletlen gyilkos áll, mint ahogy elsőre gondolnánk. Anélkül, hogy védenénk a gyermeküket eltaszító, vagy meggyilkoló nőket, fontos megjegyezni, hogy általában komoly dráma, kétségbeesés, netán pszichés betegség előz meg minden ilyen tragikus döntést.

Ami a terhesség és a szülés zavartalan lefolyását illeti, még a témát kutatók számára is rejtély, hogyan képesek egyes nők kilenc hónapon át titkolni, netán észre sem venni terhességüket, és mi lehet a magyarázata, hogy míg a gyermeküket szívből várók között megannyi nehéz és komplikált szülés adódik, addig az eltitkolt magzatok nagy része pillanatok alatt, mindenféle segítségnyújtás nélkül megszületik. Pszichológusok arra a magyarázatra jutottak, hogy a magzat viselkedése befolyásolja a terhesség és a szülés alakulását. Vagyis azok a babák, akik erőszakosságukkal minden figyelmet magukra irányítanak (édesanyjuknak, majd később a szülőpárnak megannyi kellemetlenséget, fejtörést okozva), nagyobb valószínűséggel kapják meg a nekik járó, megfelelő ellátást, mint azok, akik „meghúzzák magukat”, igyekeznek észrevétlenek maradni. Ez a vizsgálat is bizonyító erejű lehet arra nézve, hogy a magzatok, és a csecsemők mennyire ráhangolódnak édesanyjuk lelkiállapotára. Ha az anya nem akarja a babát, nem foglalkozik vele, úgy tesz, mintha nem lenne, esetleg valóban nincs tudomása róla, akkor a baba sem akar feltűnni semmivel.

Így hat a gyermekre, ha nem várják

Életük veszélyeztetésén kívül, ennek a visszahúzódó magatartásnak egyéb káros hatásai is vannak. Ma már köztudott, hogy az anya-gyermek kapcsolat a magzati kor kezdetén kezd el kialakulni. Értelemszerű, hogy az a kisbaba, akit nem várnak, akinek nem örülnek, akire nem szeretettel gondol az édesanyja, óriási hátránnyal indul az életben, a várt társaihoz képest. Édesanyjával való viszonya aligha lesz olyan szoros, mint ideális esetben lenne, még akkor sem, ha születése után nem dobják el, hanem családban nevelkedik. További probléma, hogy az anya idegrendszeri változásai is nyomot hagynak a gyermek idegrendszerében. Márpedig elképzelhető és megérthető, hogy azok az anyák, akik várandósságukat titkolják, gyakran élnek stresszben, erős pszichés nyomás alatt. Azok a kisbabák, akik ilyen indíttatást kapnak, nagyobb eséllyel válnak maguk is lelkileg labilis, vagy beteg felnőtté, akik problémáikat alkohol, kábítószer, vagy más, nem elfogadott módon igyekeznek orvosolni, illetve az eddig megvizsgált esetek szerint nagyobb számban követtek el bűncselekményeket, mint a rendezett családból érkező kortársaik.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy aki nem kívánt gyermekként jött a világra, arról akár le is lehet mondani. Éppen ellenkezőleg: fontos lenne, hogy mindenki tisztában legyen a saját születésének körülményeivel, hogy ehhez mérten, megfelelő szakmai segítséget tudjon kérni, ha szükséges. Vagyis, ha tudják egy gyermekről a családtagok, pedagógusok, családsegítő szolgálat munkatársai, hogy nehezebben indult az élete, a későbbi problémákat megelőzendő, már egészen kiskorban eljuttathatják hozzá a támogató szakembereket. Így megelőzhető nem csak az adott gyermek életének félresiklása, de az ő majdani gyermekei is megmenthetőek.

Akik kiprovokálják a törődést

A fentiekhez képest éppen ellenkező kategóriát képviselnek azok a kisbabák, akik mindenáron meg akarnak születni. Kikről van szó? Azokról a gyermekekről, akiknek szüleit már több, különböző helyről biztosították afelől, hogy sohasem lesz gyermekük. Akik már az anyaméhben rendszeresen kommunikálnak édesanyjukkal, különféle módszereket bevetve, például mozgással válaszolnak a hangjára, vagy lelkiállapotának változásaira, de képesek akár az anya álmában is megjelenni. Ez a szoros kötődés természetesen kétoldalú, hiszen egy álomképhez nyilván szükség van az anya ideirányuló gondolataira, érzelmeire. Ám bizonyos, hogy azok a kisbabák, akik szüntelenül „foglalkoztatják” a szüleiket, szorosabb kötődésre számíthatnak. Az az anya, aki a várandósságát végighányta, aki rendkívüli vizsgálatokra szorult valamilyen okból, aki úgy esett teherbe, hogy már nem is számított rá, valószínűleg mindent meg fog tenni gyermeke jóllétéért a későbbiekben is. Ezért elmondható, hogy a csecsemőkorukban sokat síró babák stabilabb érzelmi kötődésre, kiegyensúlyozottabb életre számíthatnak, mint nyugodtabb társaik, mert valószínűleg később sem nyugszanak majd addig, amíg meg nem kapják, amire szükségük van.